Együtt Program 2018

Így lesz olcsóbb minden közbeszerzés

2018. március 08. - Együtt Program

Már sokszor meg sem lepődünk, ha kiderül, hogy melyik fölösleges beruházás mennyivel drágult. Csúszások, alkalmatlan kivitelezés és magánzsebbe vándorló milliárdok, rokonokra kiírt közbeszerzések. Az elmúlt években 2-3 ezer milliárd forint tűnt el így az országban. De lehetne ez másként! Lehetséges, hogy tudjuk, hova tűnik a közpénz. A mi pénzünk. Ehhez mindössze átláthatóságra lenne szükség. Egy egységes, országos honlapra kellene föltöltenie minden állami intézménynek, cégnek és önkormányzatnak a szerződéseket, és hirtelen minden olcsóbb is lenne. Az Együttben ezt ígérjük!

tender3.jpg

Elvileg ma is megismerhető minden állami pénz költése. A valóságban viszont a közérdekű adatigénylés egy hosszú, időigényes folyamat, amelyet sokszor elhúznak, megtagadnak, nem teljesítenek érdemben az állami szervek vagy önkormányzatok. Esetleg csak sok millió forint ellenében lennének hajlandóak kiadni az adatokat. Így mi, állampolgárok milliárdos költésekről nem tudunk szinte semmit. Ha nem túlárazott, haveri cégek silány munkájára költenénk, hanem versennyel választanák ki a legjobb ajánlatot, akkor a pénz, amit mondjuk útépítésre vagy iskolai felújításra fordítunk, sokkal jobban hasznosulna. Egyszerűen több útra, több iskolára futna az adónkból, és csak Mészáros és Tiborcz járna rosszul. Az ország viszont jól járna.

Sokan azt gondolják, hogy biztos minden politikus lop. Aki a hatalom közelében van, az biztos csak a saját haverjainak segít, és elfelejti a közérdeket. Ez nem igaz! Sokan tényleg a közérdekért dolgoznak. Akik ellenzékben azon dolgoznak, hogy felderítsék a korrupciót, akik folyamatosan küzdenek a lopás és csalás ellen, azokról gondolhatjuk, hogy később sem lesz ez másként. De nem hinni kell a politikusoknak, hanem olyan kereteket szabni, ahol mindenképpen be kell tartaniuk a kereteket, mert vannak következmények.

Ezért mi az Együttben azt ígérjük, hogy egy olyan egységes, online felületet hozunk léte, ahol minden közpénzfelhasználást érintő kiadást fel kell tüntetniük. Legyen ez közbeszerzés, egy kisebb értékű szerződés vagy egyéb költés, az állami vállalatoknak és a központi kormányzati szerveknek is kötelességük lesz mindent feltölteni, különben nem érvényes a szerződés. Olyan, mintha nem lenne aláírva.

Egy ilyen rendszerben egy gyors kereséssel kiderülne, ha a szomszéd településen a közvilágítást harmadannyiért újítottak föl, mint nálunk. Akkor nem kellene évekig pereskedni, vagy az OLAF-ra és Polt Péterre várnunk, hogy történjen már valami. Minden nemzetközi kutatás azt mutatja, hogy az átláthatóság a legjobb módszer a korrupció ellen. Tiborczék is tudják, hogy szabálytalanul, korrupt módon lopják a mi pénzünket. Ha tisztességesen dolgoznánk, nem félnének a nyilvánosságtól. Nem próbálnák titkolni minden lépésüket.

Így sokkal könnyebben tudhatnánk mi, állampolgárok, hogy kik azok, akik tisztességesen járnak el, és melyik szerződésben vannak olyan feltételek, amelyek nem a közérdeket védik, hanem a vállalkozó haszonszerzését segítik. A tapasztalatok alapján minél több a nyílt pályázat, az elérhető információ, annál olcsóbbak az állami pénzköltések.

Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol, többek között, ez a javaslat is szerepel. Közel ötszáz választási ígéretünket itt olvashatjátok a szabad és igazságos Magyarországról. Orbán Viktor leváltása után ilyen országot építünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr7813725038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása