Együtt Program 2018

3 év ingyenes egyetemi nyelvoktatás, a versenyképesség garanciája

2017. december 18. - Együtt Program

Megkopott az iskolai nyelvi tudásod? Vagy mindig is meg akartál tanulni egy új nyelvet? Már rég lediplomáztál volna, de még hiányzik a nyelvvizsga? Ezzel nem vagy egyedül.

verzio_999.jpg

Az egyetemeken és főiskolákon viszont erre nincs mindig lehetőség. Ma nincs elég forrás az oktatásban, és amikor az állam nem ad pénzt a megfelelő működésre, az egyetemek csak a legfontosabb, legszükségesebb kiadásokat vállalják. Ahol a nyelv a képzés része lenne, ott sokszor elintézik egy félév kötelező órával, ami persze arra jó, hogy kipipálják a képzés „nemzetköziségét”, de tanuláshoz már kevés. Legtöbbször a nyelvoktatás egy fölösleges luxusnak tűnik, pedig egy biológusnak, fogorvosnak vagy vegyésznek is ugyanolyan fontos az idegen nyelvek ismerete, mint bárki másnak.

Ma sok egyetemen és főiskolán alig van lehetőség nyelvtanulásra. Pedig számos okunk van rá, hogy tanuljunk. Alább végigvesszük, miért tartja fontosnak az Együtt, hogy minden felsőoktatásban tanuló diák három éven át tanulhasson nyelvet ingyenesen, függetlenül attól, hogy hol és mit tanul.

 

  1. Kelleni fog a munkához

Ma már rengeteg munkahelyen előfeltétel a nyelvtudás. A diplomát is igénylő munkahelyeken pedig elvárják, hogy legalább angolul, de inkább még egy nyelven beszéljen az illető. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen ilyen a világ, mások nem fognak megtanulni magyarul, így hát marad az, hogy majd akkor mi beszélünk az ő nyelvükön. Azért mennek a diákok egyetemre, hogy aztán az ott megszerzett képesítéssel állást találjanak. Ha viszont a mai munkaerőpiaci viszonyok követelményeit nem tudja teljesíteni egy diplomás, az nemcsak a diák, de az egyetemi rendszer kudarca is.

 

  1. A leghasznosabb hobbi: kinyílik a világ

Azt hiszed, csak a bölcsészeknek jó dolog a nyelvtanulás? Ez tévedés! Új kultúra, új emberek, másfajta gondolkodás. Mondják, hogy minden nyelvvel egy új személyiséget is szerez az ember. Korábban ismeretlen, elérhetetlen dolgokhoz tudunk hozzáférni, a tanulás közben pedig jobban megismerjük magunkat is. Ha valaki egész nap programozik, egy laborban dolgozik, vagy grafikonokat elemez, akkor még inkább üdítő lesz, ha heti 2-3 alkalommal valami egészen mással tölti az idejét.

 

  1. Egy új nyelv is belefér

Ha valaki már tud egy idegen nyelvet, akkor a főiskolai tanulmányok közben, három év alatt teljesen kezdőből is megtanulhat egy újat. A legtöbb középiskolában nincs választék, míg egy kínai, japán vagy más ritkábban oktatott nyelv megtanulása is hasznos lehet a diákoknak. Erre akkor nincs lehetősége, ha csak egy vagy két félévet biztosít az egyetem, és a többit saját zsebből kell állnia a tanulónak. De ha hat félév rendelkezésre állna, akkor egyel több nyelv ismeretével tudnál diplomázni.

 

  1. Később nehezebb lesz

Az egyetem után nagyon sokan akarnak még nyelvet tanulni, de egyrészt sokba kerül, másrészt nehezebb is besuvasztani a napirendbe. Munka, később pedig család mellett már nagyobb áldozatokkal jár egy nyelvkurzus. Az egyetem rugalmasabb évei alatt jobban be tudod osztani az idődet, hogy tényleg azzal foglalkozz, ami érdekel.

A felsőoktatásban átfogó reformra van szükség, de ennek ez a kisebb eleme is sokat lendítene a magyar egyetemek és főiskolák eredményességén és a diplomások versenyképességén.

Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol, többek között, ez a javaslat is szerepel. Közel ötszáz választási ígéretünket itt olvashatjátok a szabad és igazságos Magyarországról. Orbán Viktor leváltása után ilyen országot építünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr9413509877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KovácsLajos19 2017.12.19. 16:17:08

Én csak arra lennék kiváncsi ki fog tanítani mert amit ma Magyarországon elvárnak egy tanártól és amit fizetnek ezért, nos sok sikert a tervhez.

dunántúli gyerek 2017.12.19. 17:59:29

az egyetem nem nyelvtanulasra valo mar 20 eve is mindenki 2 nyelven beszelt mire egzaltalan bejutott egy rendes helyre

3. nyelv minek h meg gyorsabban huzzanak az orszagbol?

vatyyyy mi?

siriq111 2017.12.19. 22:24:40

@dunántúli gyerek: LOL. Eddig az volt , hogy nem mennek kulfodre a magyarok, most meg mar minden aron itthon kell tartani . Meg akkor is , ha hulyet nevelnek belole?
Egy ceg , annal ertekesebb, minnel ertekesebb ember dolgozik nala. Tudom nehez megerteni de ez igy mukodik.

gyászhuszár 2017.12.19. 22:44:44

Barmikor meg lehet tanulni egy nyelvet, nem kell ehhez semmifele kurzus, csak penzkidobas. Ma mar neten minden van csak az idot kell jol beosztani. Egyetem arra jo hogy onnan osztondijjal kijuss nyelvet tanulni.

siriq111 2017.12.19. 22:59:38

@gyászhuszár: Annak a nyelv"tudasnak" nem sok ertelme. Mondom ezt 15 ev kulfoldi melo utan.

fénycsepp 2017.12.19. 23:10:39

Miert lenne ingyenes a nyelvoktatás? Ha en lennék hatalmon, az egyetem is pénzbe kerülne. Amíg a 16 éves taknyosnak jobb telefonja van mint nekem, fizessen csak szepen tandíjat. Ha valaki akar, tényleg sok mindent megtanulhat önszorgalomból, az adóforintokbol fontosabb dolgokat oldjanak meg, ld. cigányok felzárkóztatása.

Csuti Ördögüző 2017.12.19. 23:31:31

@siriq111: Attól függ.

Vannak haverjaim akik 10 éve londonban élnek és még mindig erős akcentussal beszélnek, néhánynak az angolja nyelvtanilag se jó. Én anyanyelvi szinten beszélek angolul leginkább a dél-angliai standard szerint, holott az életben nem laktam angol ajkú országban.

Viszont évekig árultam csomó mindent nekik telefonon, rámragadt.
süti beállítások módosítása