Együtt Program 2018

6 érv a szociális bérlakásokért

2017. november 17. - Együtt Program

Lakbérek az egekben, a rászorulóknak semmi segítség. Így áll most a lakbérszektor. Ha az állam komolyan venné a feladatát, és működtetne egy szociális bérlakásszektort, azzal mindannyian jól járnánk.

blamblammmblammmbadummm.jpg

A téli kilakoltatási moratórium most elkezdődött, néhány hónapig senki nem kerül utcára, de ettől még Magyarországon lakhatási válság van. A kilakoltatási moratóriummal a kormány álszent módon úgy tesz, mintha bármit is segítene, közben csak halogatja a megoldást. Pedig van megoldás! A kormány évek óta nem tett semmit lakhatás gondjaival küzdő százezrek érdekében. Lakhatáspolitika az Orbán-kormány alatt nem létezik.

 Mi az Együttben hisszük, hogy az államnak többet kell tenni, és ennek egyik lépcsője egy fenntartható szociális bérlakásrendszer kiépítése. Mi erre teszünk ígéretet. A meglévő bérlakásokat rendbe tesszük és átlátható módon kiadjuk, és újakat is építünk. Az államnak feladata, hogy szociális alapon is segítsen a lakáspiac helyzetén. Íme a hat legfontosabb ok, amiért mindannyiunk érdeke a szociális bérlakások rendezése:

 

  1. Szociális bérlakásokkal a családokért

Még mindig százezreket érint a devizahitelek bedőlése, családok ezrei mennek tönkre abban, hogy nem tudják fizetni a hitelüket. Akik pedig az önkormányzati lakásokból szorulnak ki, nekik már sokszor nincs hova menni. Az ő sorsuk ma sokszor a kilakoltatás, ahonnan legtöbbször egyenes út visz az utcára. Mi megtiltjuk a családok elhelyezés nélküli kilakoltatását. Nekik segítség lehet egy állami vagy önkormányzati bérlakás. Ma sok családot veszélyeztet, hogy tartozások miatt kilakoltatják őket és még a gyereküket is elveszik a szülőktől, pusztán anyagi helyzetük miatt. Ezt a gyakorlatot megszüntetjük!

 

  1. Szociális bérlakás kiút a hajléktalanságból

A hajléktalanság emberhez nem méltó helyzetet teremt. A hajléktalanok emberek, pontosan ugyan olyan jogokkal, mint bárki más. Segítségre van szükségük. Egy államilag támogatott bérlakást az igazán nehéz helyzetben lévők számára kedvezményes áron lehetne kiutalni. Otthon nélkül nincs tisztességes élet, nincs emberi méltóság. Számos hajléktalan dolgozik, küzd az előbbre jutásáért, de lakáshoz nem tudnak jutni, mert nem megfizethető. Az állam pedig nem tesz semmit. Ha meg akarjuk akadályozni a hajléktalanság újra termelődését, akkor szükség van szociális bérlakásokra.

 

  1. Ha több a szociális bérlakás, alacsonyabbak a lakbérek

Az elmúlt időszakban a magyar városokban egészen elszabadultak az albérletek árai. Még egy jól kereső ember sem tud kivenni egy normális lakást, csak ha a fizetése felét erre költi. A gyermekeiket egyedül nevelő szülők számára pedig szinte esélytelen a normális lakhatás megteremtése. Egy jól megszervezett önkormányzati rendszer lenyomhatná az árakat. Így nem szorulnának ki a városból a kevesebbet keresők és a nagycsaládosok.

 

  1. Lakóknak is lenne lakás, nem csak az AirBnB-re a turistáknak

Budapest belső kerületeiben lakások tömegeit használják rövidtávú, főleg turistáknak szóló kiadásra. Nincs is semmi baj azzal, ha az idelátogatók lakásokat vesznek ki néhány napra, de sajnos már ott tartunk, hogy aki lakni is szeretne egy lakásban, már alig talál magának helyet a központi kerületekben, annyira fölfutott az AirBnB és a hozzá hasonló szolgáltatások kereslete. És ezzel az árakat is föltornázták.

 

  1. Beruházások az iparnak

Nemcsak a CSOK-os házak építését lehetne támogatni. Az építőipar számára ugyanúgy munkát és megrendelést jelent, ha olyan lakásokat építenek, amik szociális bérlakásként tud működni. Így nem a gazdagabb családok második-harmadik házát támogatnák az adófizetők, hanem azoknak a lakhatását, akik önerőből sosem juthatnának otthonhoz.

 

  1. Országos rendszert a korrupció ellen

Ma az önkormányzati bérlakások egy része a korrupt fideszeseknél landol. A szépen felújított lakásokat megkaparintják a polgármester haverjai, akinek pedig valóban szüksége lenne rá, az kimarad a rendszerből. Ha lennének törvény által megszabott szabályok arra, hogy mégis ki kaphat önkormányzati bérlakást, akkor egy átlátható rendszerrel kiküszöbölnénk, hogy a bérlakásokból korrupciós kifizetőhelyként működjön.

 

Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol, többek között, ezek a javaslatok is szerepelnek. Közel ötszáz választási ígéretünket itt olvashatjátok a szabad és igazságos Magyarországról. Orbán Viktor leváltása után ilyen országot építünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr9913293589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desw 2017.11.17. 20:51:06

Nagyon szép és romantikus ötletek!

A kérdés csak az, hogy ki fizetné? Ja, persze, ti majd nem fogtok lopni, és akkor mindenre lesz pénz dögivel. Kórházakra, oktatásra, 13. havi nyugdíjra, alapjövedelmre, szoclakásokra, . . .

$pi$ 2017.11.17. 21:37:44

"Lakbérek az egekben, a rászorulóknak semmi segítség. Így áll most a lakbérszektor. Ha az állam komolyan venné a feladatát, és működtetne egy szociális bérlakásszektort,"

Mennyire van az egekben? 20%-ot nőtt?

Semmi segítség? Hányféle szociális támogatás, segély, juttatás van?

Miért lenne az államnak a feladata, hogy lakhatáshoz juttassa az embereket?

Megannyi kérdés, de sajnos idáig olvastam a cikket. Nincs türelmem nekem az ilyen kamu ígérgető cikkekre....

Sir Galahad 2017.11.17. 22:44:08

Nálunk vannak szociális bérlakások. A bennük élők rendszeresen lelakják, mert kitenni őket hosszadalmas. Mire sikerül, addigra durva közüzemi tartozás is van. Időről időre milliókat kell emiatt elkölteni. Ezt hogyan akadályoznák meg? Szerintem emiatt a probléma miatt nem erőltetik az önkormányzatok a szociális bérlakások építését.

Ad Dio 2017.11.17. 23:02:31

Végre egy épkézláb baloldali téma. Nem túl eredeti, de ne legyünk telhetetlenek. Hajrá!

Borogy 2017.11.17. 23:12:09

@Sir Galahad: feltolto kartyas villany/gaz ora pl...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.18. 08:14:09

Alapvetően ez jó cél, de az igazi cél a mindenkinek saját lakást célkitűzés.

looking4 2017.11.18. 09:00:51

Ne álljatok meg itt, ingyen sört mindenkinek!

Lacock 2017.11.18. 09:24:38

Isten őrizzen a bérlakásprogramtól!
Sok érv szól ellene:

- a jelenlegi lakástulajdonosok lakásai értéktelenednének el, mert ki venné meg az eladó lakását pl. Bp. -en 20 millióért, ha bérelhet havi mondjuk 20 ezerért is az államtól? Az alacsony havi lakbért az egész téma "szociális -katyvasz" jellege miatt vélelmezem. Kb. 4 millió lakóingatlan van az országban, ezek értéke csökkenne emiatt.

- igazságtalan, mert van aki kapna, és van aki nem kapna. Akik kapnának, azok is különböző színvonalú lakásokat kapnának, így menne a vita, hogy én miért csak egy földszinti sötét lyukat kaptam, más meg miért kapott jobbat. A piac meg lerendezi az árral ezeket a minőségbeli különbségeket. Plusz korrupció lenne, mert páran el tudnák intézni, hogy ők jobbat kapjanak, mert ismerik a megfelelő embert.

- a bérlők leamortizálnák a lakásokat, ezt az állam nem tudná megakadályozni. A magán bérbeadó erősen figyel a lakása állapotára, mert az az övé, és behajtja a bérlőn, ha az kárt okozott (bár ez se mindig sikerül). Az állami bérlakásoknál meg menne az örökös vita, hogy ki verte le a zománcot a kádról, ki karistolta össze a parkettát, ki áztatta el a konyhapultot. (Az már olyan volt, amikor beköltöztem.) Lehetetlen lenne behajtani az állami lakásbérlőkön a kárt, azt lehetne közpénzből fizetni. Az állam most sem tud mit kezdeni a lakbér- és díjhátralékosokkal, most képzeljük el ugyanezt sokkal több lakásnál. Külön apparátus kellene az államnál, ami ezzel foglalkozik (műszaki állapotfigyelés (havi körbejárás?), karbantartás, díjak beszedése, tartozások behajtása), őket is lehetne közpénzből fizetni.

- a lakások eleve dupla áron épülnének, lásd az állami ócsai gettó esetét. Azok a házak valami 520 eFt /m2 áron épültek a pusztába, akkor, amikor ennyiért budai normális lakást lehetett kapni.

- a mai albérletárak nincsenek elszállva a lakás értékéhez képest. Lehet számolgatni, de az a kb. 4 -5 % -os hozam nem valami sok a kockázatért és az utánajárásért, idegeskedésért cserébe. Pl. a jog erősen védi a bérlőt, fél év, mire hivatalosan kirakod, addig annyi kárt csinál neked, amennyit nem szégyell. Ha egy évben két hónapig üresen áll a lakásod, már bukott a számtan, mert állampapírral is kapsz majdnem ennyit, és még az alapdíjakat is fizetheted a lakásod után. Nem muszáj mindenkinek Bp. -en laknia, vidéki megyeszékhelyek környékén 2 -3 mFt -ért is lehet házakat kapni. A vidék elnéptelenedéséről lehetne még itt írni.

midnightcoder2 2017.11.18. 09:55:28

Nem szociális bérlakás kellene, hanem szociális minigarzonok tömege. 12 négyzetméterrel, benne egy ágy, egy wc, felette mosdó, egy zuhanykabin, egy szekrény és egy ágy. Ebből kellene építeni sokat, és szociális alapon, havi pár ezer forintért kiadni. Ilyen épületből fel kellene húzni úgy 3-4 háztömbnyit, ellátni egy rendőrőrssel és egy ingyenkonyhával, és nagyjából meg lenne oldva a pesti hajléktalanprobléma, egy-két stadion árából.

bandiras2 2017.11.18. 09:57:10

Amit etetsz, az szaporodik, amit sanyargatsz, az fonnyad.
A "megélhetési rászorulókat" (deszépen megfogalmaztam) folyamatosan tömik pénzzel, miközben semmi hasznos teljesítmény nem jön ki belőlük, csak még több nyomorba született, akiket szintén javadalmazni kell.
Mindezt a fehér lakosság kontójára, aki nem bír gyermeket csinálni, mert van annyi esze, hogy nem csinál gyermeket, ha nem tudja rendesen felnevelni.
Nem úgy a támogatottak, akik TUDJÁK hogy állambácsi úgyis megadóztatja a párásztokat hogy legyen miből manna.
36 éves vagyok, gyermektelen, nem látom a fajtám jövőjét. Az adóteher miatt alig marad valami a hónap végére. Hogy álljak így neki gyermeket csinálni? Nekem nem jár korlátlan segíj, mert nem vagyok rászoruló, vagyok viszont priviligizált fehér ember a kurva anyámat mi?
Hadd ajánljak egy könyvet a zseniális zsidó író Ayn Rand, született Alisa Zinov'yevna Rosenbaum tollából: Atlas shrugged, magyar címén: Veszett világ (Atlasz vállat von / Atlaszmegrázza magát).
Rélszlet a könyvből: szabadtarsadalom.com/2017/09/10/ayn-rand-szoval-on-azt-gondolja-hogy-a-penz-minden-rossz-gyokere/

CyberPunK 2017.11.18. 10:01:51

@bandiras2: Ha fehér emberként 36 évesen gyerek nélkül alig marad valami a hónap végére az a te hibád és nem a rendszeré.

anyadmajma 2017.11.18. 10:06:36

Na, ezek a hazaáruló bolsevik geci bértrollok megint munkában:)

Amúgy a fidesznek igenis van lakásprogramja. Pl. a IX.kerben is adtak lakást fideszesnek, 32 misi a lakás, neki majd 2032ig kell 8 misit befizetni, ahogy úri kedve tartja.
Ott állnak üresen a felújított önkormányzati házak, majd jövőre az összeset oda lehet adni a párt hű alattvalóinak, persze ingyen nem, azért egy 5-10%ot kell adni érte, valamit el is kell lopni.
A kilakoltatás is pogrom, jönnek a választások, a devizahiteles mentőakció bukása most kezd elkezdődni. Ócsán is szép lakópark van.

És a szociális bérlakást nem csak a sokgyerekes tuggyukkik igénylik.
BP-en pl nagyjából 100e+rezsi alatt nincs semmi. Inkább 130e az átlag. nos, a fiataloknak pl nagy segítség lenne ha csak a fele lenne a lakbér. Laktam ilyen tipusu lakásban. Havonta kellett a lakbért igazoltan félretennem. Kértek befogadó nyilatkozatot, hogy szinte azonnal (30napon belül) ki lehessen tenni, ha kell.
De hát abból sokkal kevesebbet lehet lopni, meg még jót is teszünk. Ez nem fér bele az illiberális új magyarország képébe.
Nem véletlen a vidék elnéptelenedése sem. Ki akar olyan helyre költözni, ahol nincs semmi, még munka sem? Szóval nem kell magyarázni, hogy Lentiben vagy Mátészalkán milyen olcsó az ingatlan, költözzön oda.
Főleg, amilyen irányba megy az ország, bár régen sem volt jó a helyzet, ha nem lesz lakásod mire (talán) nyugdíjas leszel, mehetsz a hajléktalanszállóra. Szép remények.
Persze, nem a 4-5e- kereső, a lakosság kb 10-15%-ának a problémája ez, hanem az átlagbért és az alatt kereső kb 60-70%-ának a gondja.
De hát ők meg pont le vannak szarva, őrüljenek, hogy itt lehetnek rabszolgák.

anyadmajma 2017.11.18. 10:08:54

@anyadmajma: 4-5ezret kereső akart lenni.

desw 2017.11.18. 10:17:54

@CyberPunK:

"Ha fehér emberként 36 évesen gyerek nélkül alig marad valami a hónap végére az a te hibád és nem a rendszeré. "

Mondjuk ha az állambácsi nem venné el a felét a bérének, akkor ugye bőven maradna.

Aztán az ilyen komcsi szocbérlakás program is pénzbe kerülne az államnak. Kitől vennék el ezek a tízmilliárdokat?

midnightcoder2 2017.11.18. 11:45:33

@anyadmajma: Pesten azért egy Lidl-es pénztáros vagy egy BKV buszsofőr is simán megkeres 200 ezret nettóban. Ami azt jelenti, hogy egy ilyen pár bevétele már 400 ezer forint tisztán, és ez azért nem a felső tízezer hanem elég mezei átlagpolgárok.

looking4 2017.11.18. 12:36:38

@midnightcoder2: el vagy tévedve! A nettó 200e az bruttó 300e amivel gyerek nélkül benne vagy a legjobban kereső 10-15%-ban!!!!!!! Két fő egy gyerekkel még mindig a felső 20%-ban van!!!

m.blog.hu/ke/kettosmerce/image/bf1.PNG

Tisztábn kellene lenni a dolgokkal...

looking4 2017.11.18. 12:37:49

@midnightcoder2: Szóval rohadtul nem "elég mezei átlagpolgárok.", legfeljebb pesti szemmel, de az ország nem csak Pestből áll!

midnightcoder2 2017.11.18. 12:43:27

@looking4: Azért én sem a lidl pénztárost, sem a BKV buszsofőrt nem sorolnám a gazdasági elitbe.
Na ja, pesti szemmel mezei átlagpolgárok, de az egész post is a pesti lakásárakról szól. Pesten ugyan 20 millió alatt nem találsz lakást, de Pl. Heves megyében Adácson már 3-6 millió között is vannak. És ott a környéken ráadásul még munkalehetőség is van a képzetlen polgárnak is .

desw 2017.11.18. 12:45:30

@looking4:

": el vagy tévedve! A nettó 200e az bruttó 300e amivel gyerek nélkül benne vagy a legjobban kereső 10-15%-ban!!!!!!! Két fő egy gyerekkel még mindig a felső 20%-ban van!!!"

Az Együtt ezek szerint pont ezt a "kőgazdag" nettó 200-at kereső réteget adóztatná meg mégjobban. Király!

looking4 2017.11.18. 12:46:40

@midnightcoder2: Nem tartoznak az elitbe, de messze nem szegények magyar szemmel!
Ha vidéken harmada ingatlanárak vannak de a fizetések csak 20-30-40%-al alacsonyabbak akkor miért nem ode akarnak menni az emberek???

Hiába magasabb a pesti fizu, ha még magasabbak a lakásárak és mégis mindenki ide jön!

midnightcoder2 2017.11.18. 13:47:42

@looking4: Azért Pesten vannak jobb alternatívák is mint a BKV sofőr vagy a Lidl pénztáros, különösen mostanság. De ez az, amit bárki ellenőrizni tud hogy tényleg annyi az annyi.

élhetetlen 2017.11.18. 14:04:27

@Lacock: Nem hiszem, hogy meg tudlak győzni, csak pár gondolat. „a jelenlegi lakástulajdonosok lakásai értéktelenednének el”. Ha a bérlakások 20-40 nm-k lennének, attól nem értéktelenedne el egy hatvan négyzetméteres lakás. Aki az olcsó kislakás bérlése mellett össze tud gyűjteni egy beugrót egy nagyobbra, az előbb lesz vevő, mint az, aki drága albérletben próbál meg erre gyűjtögetni. A negyven négyzetméter egy családnak max egy gyerekig elég, de, ha gyerek sincs, akkor sem tud, csak egy légtérben vendégül látni valakit éjszakára. És, tudod, az egyik fél szülei, az a másiknak csak apósa, anyósa. Aki meg a 20 nm-es olcsóban bennragad, azt érdemesebb ott tartani, mint az utcán kerülgetni, vagy rendőrrel zavartatni egyik aluljáróból a másikba.
„igazságtalan, mert van aki kapna, és van aki nem kapna”. Senki sem kapna, bérelhetne. Olyat amit meg tud fizetni, vagy a fizujából, vagy a legolcsóbbat a segélyből. Ne a 120 nm-es rózsadombi, egész életre kiutalt villákban gondolkodj.
„Külön apparátus kellene az államnál, ami ezzel foglalkozik (műszaki állapotfigyelés (havi körbejárás?), karbantartás, díjak beszedése, tartozások behajtása), őket is lehetne közpénzből fizetni.”. Annyi mindent fizetünk közpénzből, ezt miért ne? Csak egy példa, nyugdíjas szövetkezetek. Lehetett volna olyan törvény, hogy aki nyugdíjat foglalkoztat, az úgy kap kedvezményt, ahogy most a szövetkezet által közvetített után kap. Nem, kell a szövetkezet, elnökkel, irodával, és az adminisztráció miatt nyilván számítógéppel, titkárnővel. Ezt ki fizeti? A nyugdíjas? Nem.
„lásd az állami ócsai gettó esetét”. Ezért már régen ülni kéne valakinek, de ez nem ok arra, hogy ezentúl senkinek se segítsünk épeszűen.
„a mai albérletárak nincsenek elszállva a lakás értékéhez képest”. A lakás értéke relatív. Ugyan nem akarok lakást venni, de időm van, két családnak is előválogattam a kínálatból. A szuper CSOK pár héten belül megjelent az új lakások árában, gyakorlatilag a felvevők nem kaptak semmit, de ez felhúzta a használt lakások árát is. Nekem ez az ötlet nem tetszett, de ez magánügy. A másik, AirBnB. Nem vagyok képben, de mintha a kedvezményes adózást kiterjesztették volna több lakásra is. Jöjjenek a turisták, hányják össze a kerületet, de jó, mi vagyunk Európa legolcsóbb kocsmája, és kuplerája. Most képzeld el, hogy az kapna akár teljes adókedvezményt, aki fél évnél hosszabb távra adja ki a lakását. Talán lennének legális, korrekt szerződések, senki nem lenne kiszolgáltatott, talán diákok, fiatal házasok is tudnának bérelni, elég hülye ötlet, nem? Na, ez hosszú lett.

Visceroid 2017.11.18. 14:09:06

@midnightcoder2: "Pesten azért egy Lidl-es pénztáros vagy egy BKV buszsofőr is simán megkeres 200 ezret nettóban. "

Áh, az kevés! Félmillió meg csók! Az emberek meg csak a jódolgukban panaszkodnak!

élhetetlen 2017.11.18. 14:19:12

@desw: „Mondjuk ha az állambácsi nem venné el a felét a bérének, akkor ugye bőven maradna.”. Ez elég hülye szöveg, mert azért az oktatást, egészségügyet, stb., valamilyen szinten tartani kéne. Jó, lehet, hogy elég lenne kevesebb államtitkár, de adó fizetés nélkül nem lehet működtetni egy országot. „Aztán az ilyen komcsi szocbérlakás program is pénzbe kerülne az államnak. Kitől vennék el ezek a tízmilliárdokat?”. Tudom, teljes képtelenség, de a TAO (ami az államkasszába be nem fizetett adó), akár bérlakás építésére is mehetne, nem csak stadionok építésére, fenntartására, komoly személyzettel, házat is lehetne fűteni, nem csak gyepet. Ez csak döntés kérdése.

élhetetlen 2017.11.18. 14:27:24

@midnightcoder2: Egyetértek veled, kivéve, hogy húsz nm, mert férjen be a belépőbe egy két lapos rezsó, hogy tudjon egy rántott levest, vagy tejfölös tésztát főzni, és alá egy pici hűtő. De ennyit meg kéne adnunk mindem embernek, aki ezt nem képes magának összehozni.

élhetetlen 2017.11.18. 14:43:43

@desw: „Az Együtt ezek szerint pont ezt a "kőgazdag" nettó 200-at kereső réteget adóztatná meg mégjobban. Király!”. Nem tudom, mire emlékszel, de volt egy alsó sáv, ami alatt nem adóztak. Ezek a „kőgazdagok” sem. Aztán volt, hogy bizonyos jövedelem fölött, a már magasabb sávba eső rész adózott csak magasabban. Ez szerinted igazságtalan volt, az igazságos, hogy a havi 10 millát kereső is csak egységesen 15 %-t fizet, mert. A sávok határai pedig változtathatóak, a viszonyoknak megfelelően. A 200 eft nettót keresők nem biztos, hogy jobban lennének megadóztatva, de ezt át kéne gondolnod. Vagy a tíz millát keresők közé tartozol, és minden szentnek maga felé hajlik a keze? Ha nálad több marad, akkor az neked jó, ezt belátom, de igazságos is? Mert kevesebb jut be a közösbe, nem telik normális állami oktatásra, de sebaj, neked telik magániskolára? A többi ember nem számít?

midnightcoder2 2017.11.18. 15:19:41

@Visceroid: Ez egy kis guglizással könnyen le tudod ellenőrizni, már ha nem jársz Pesten és olvasod a BKV buszokon és villamosokon elhelyezett hirdetéseket, ahogy a Lidl pénztáros fizuját is, legalábbis abban a lidl-ben ahová járok a bejárattal szemben van az ember nagyságú hirdetés. És így sem igazán van emberük.

desw 2017.11.18. 15:23:41

@élhetetlen:

"Tudom, teljes képtelenség, de a TAO (ami az államkasszába be nem fizetett adó), akár bérlakás építésére is mehetne, nem csak stadionok építésére, fenntartására, komoly személyzettel, házat is lehetne fűteni, nem csak gyepet. Ez csak döntés kérdése. "

Abban igazad van, hogy a TAO-t értelmes célokra kellene költeni, nem a falábúakra, de ettől még hülyeség a szoclakás program.

Az szja kérdés: a minimálbéresek többsége adócsaló, mert zsebbe is kapnak pénzt. Az adójóváírás eltörlésével legalább egy nagyon pici adót fizetnek most ők is. Egykulcsos adóval is az 1 millát kereső 10-szer annyi adót fizet, mint a minimálbéres, pedig semmivel sem kap jobb szolgáltatást az államtól.

A megoldás egyébként a közös teherviselés lenne és nem az, hogy szarrá adóztatunk egy szűk réteget., pl nyuggerék is fizethetnének 1-2 dologért, nem szent tehenek. Az igazságos, hogy amíg a havi 100-at kereső 10 ezret fizet egy bérletért, addig a 200-at kapó nyugger meg 3 ezret?

midnightcoder2 2017.11.18. 15:27:03

@élhetetlen: Egy kis mikró a 12 négyzetméterbe is befér, de ezt már vegye meg a polgár magának, ha igénye van rá. Egy ilyen kis lakásocska a legszarabb helyzetben lévőnek is adna egy bázist, egyrészt hogy télen ne fagyjon meg, másrészt hogy legyen honnan elindulni melót keresni - tiszta ruhában, rendezett külsővel. Én ehhez adnék még egy min. 20 ezer forintos minimáljövedelmet, ezek alanyi jogon kellene járjanak mindenkinek, ez így már elég ahhoz, hogy senki ne haljon éhen és fagyjon meg. Aztán, aki ezen túl akar valamit, az dolgozzon meg érte. Lehetne Pl. Pesten adót fizettetni minden kutya után, ha csak havi 5000 forintot is, ez bőven elég lenne ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal biztosítsa a kutyagumi összeszedését - ami jó munkalehetőség lenne a csóróknak. Ha csak 60 ezer forintot össze tudna szedni így az alap 20 mellé, már egész jó színvonalon meg tudna élni, és nem mellesleg tiszta lehetne a város.

midnightcoder2 2017.11.18. 15:32:38

Ps. Ezt az egészet el lehetne nevezni Pl. szociális minimum programnak, és lehetne balról kampányolni vele. Ami érdekes, hogy nekem a nácinak ez eszembe jutott, miközben a magukat baloldalinak valló pártok és politikusokban fel sem merült ilyesmi.

élhetetlen 2017.11.18. 15:37:28

@$pi$: Kicsit egysíkú a gondolkodásod. „Semmi segítség? Hányféle szociális támogatás, segély, juttatás van?”. És mi lenne, ha a támogatásból akár lakhatnának is húsz négyzetméteren, és nem az utcán, ahol téged is zavarnak? És akik segélyt sem kapnak, azokat is inkább el kéne tartani húsz négyzetméteren. Ez egy dolog. A másik, hogy van egy csomó fiatal pár, akinek nem raktak a segge alá húsz millát nászajándéknak, és nem kapnak semmilyen szociális segélyt, mert keresnek. Képzeld el, hogy olcsón, az államtól bérelhetnének lakást, és könnyebben gyűjtenék össze a beugrót a saját lakásra. Felháborító ugye? (Ismerőseim a Kruspérban voltak nevelő tanárok, míg az első lakásuk épült, de ez nem jut mindenkinek). Mert nyilván nem akarnának megöregedni 20-40 nm-en. „Miért lenne az államnak a feladata, hogy lakhatáshoz juttassa az embereket?”. Ezen azért gondolkodj el, még egy fűtetlen lakásban sem fagy meg valaki melegítőben, de az utcán igen, és ha ez szerinted normális, akkor nem tudok mit mondani.

élhetetlen 2017.11.18. 15:55:03

@midnightcoder2: Mégegyszer mondom, egyetértek veled, és a 12 nm is több, mint a semmi, és csak egy párizsi emlékemre hagyatkozom, ahol a 12 nm-n elfért az ágy , a zuhany, és a rezsó a három sarokban. Ha a wc is bent van, az már a zuhanyozóval együtt levesz két nm-t, tíz nm-n már nehéz berakni mondjuk két ágyat, és egy főző fülkét. De, igazad van! Ugyanazt mondjuk.

desw 2017.11.18. 16:01:01

@élhetetlen:

"A másik, hogy van egy csomó fiatal pár, akinek nem raktak a segge alá húsz millát nászajándéknak, és nem kapnak semmilyen szociális segélyt, mert keresnek. Képzeld el, hogy olcsón, az államtól bérelhetnének lakást, és könnyebben gyűjtenék össze a beugrót a saját lakásra."

Miért csak FIATAL PÁROK? Egy 40 vagy 50 éves elvált nem? Ez diszkrimináció!

Na, itt a gond ezzel a kommunista lakásprogrammal. Milyen feltétellel lehet jelentkezni? A bejelentett jövedelem fog számítani? Magyarországon, ahol kb csak az újszülött nem adócsaló? Ha 5 Ft-tal több a jövedelmem, nem kaphatok ilyen lakást? Há' akkó' majd minimálbíres vállalkozzó leszök, tesó!

csárlszbrunzol 2017.11.18. 16:04:23

@élhetetlen: a 10 millát keresők jobban adóztatása ott bukik meg, hogy viszonylag kevés van belőlük, vagyis költségvetési nagyságrendben lófütty plusz nem jönne be belőle. Itt bukott meg a komenisták alatt is, ezért is volt átlagfizunál magasabb kulcs. Valaki írta az SZJA- és járulékcsalást is, az is baromi kedves intézmény, az üzenete: légy bejelentve jó bérrel, majd jól megszívod. A többiek meg nevetnek a hülyéken, mert zsebbe kapják a lét vagy egy részét. Remek megoldás volt elvenni az átlagbér kétharmadát, nem mondom.

desw 2017.11.18. 16:05:01

@élhetetlen:

Ja, kicsalád meg megkabja' a lakásokat, oszt ki erbíenbízük azokat, esetleg jönnek a lányokho' a kuncsaftok popóra. Ajjadejókvagytok tik!

csárlszbrunzol 2017.11.18. 16:05:33

@élhetetlen: "Jó, lehet, hogy elég lenne kevesebb államtitkár, ..."
Meg tudod mondani, mennyi államtitkár van és ők mennyit keresnek? Aztán elosztanád tízmillióval a kapott összeget? Vagy miattam néggyel is, ha úgy tetszik...

csárlszbrunzol 2017.11.18. 16:16:34

@desw: "Kitől vennék el ezek a tízmilliárdokat? "
Még ha csak tízmilliárdokat...
Ha lakásonként 10 millával számolunk, tízmilliárdból ezer lakás jönne ki, ami mire lenne megoldás? Utána az állagmegóvás (és most nem arra gondolok, hogy durván lelakja valaki, aki "ajándékba kapta és/vagy fenn tudja tartani, vagy eltüzeli a parkettát), ezeknek a kezelése (ezt is írta valaki már korábban) is tétel lenne bizonyos időközönként. Ezek megint csak nem filléres dolog és ezer lakás semmit nem oldana meg, inkább 50-100ezer kéne (az még mindig csak kábé a lakásállomány 1,5-3% körül lehet), vagy ördög tudja, mennyi. Szóval kapásból 500-1000milliárd a buli, ami még mindig nem volna szabad szemmel látható és alig 30ezer körüli családon segítene csak. A 'hitelkárosultak' a cikk szerint százezres nagyságrendben vannak, tehát már eleve csak a harmaduknak jutna ilyen. Hol vannak még a hajléktalanok, a fiatalok, és az a sok más, akit mindet meg kell segíteni....
Kábé ez a baja a szocializmusnak, hogy hamar elfogy a más pénze, ha már idézhetek egyet.

élhetetlen 2017.11.18. 16:24:55

@desw: Nem hülyeség a szoclakás program, Lacocknak, élhetetlen 2017.11.18. 14:04:27, és $pi$-nek is élhetetlen 2017.11.18. 15:37:28 leírtam. Az szja kérdés. Nem a minimálbéren foglakoztatott dolgozók az adócsalók, még akkor sem, ha kapnak zsebbe pénzt, hanem a foglalkoztatók. A munkavállaló nem jár jól, mondjuk a nyugdíj szempontjából sem, csak tehetetlen, mert meg kell élnie egyik napról a másikra. „1 millát kereső 10-szer annyi adót fizet, mint a minimálbéres”. Ez igaz, de itt merül fel a szolidaritás kérdése. Amig dolgoztam, a több kulcsosban is maradt annyi, amiből megéltem, és nem fájt, hogy a felső összegből többet vettek le, hogy valahogy kerekebb legyen az egész. Most az egy millát kereső biztosan éhen halna, ha többet adna a közösbe, mint a minimálbéres. Ezt nem így kéne rendezni. A nyugdíjas bérletkérdés jogos, de a BKK a napi feladatait is szinte képtelen ellátni, most képzeld el, hogy nekiáll a bérletek árát jövedelem arányosan megállapítani. Miközben a jövedelmeket az általad említett okok miatt nem látják. Ja,

élhetetlen 2017.11.18. 16:37:26

@desw: „Miért csak FIATAL PÁROK? Egy 40 vagy 50 éves elvált nem? Ez diszkrimináció!”. Anyám, csak őket hoztam példának, hogy nem csak a segélyen élőkön segítene egy bérlakás program. A szociális bérlakás, ezen belül egy alprogram, kicsik, olcsón. Nem feltétellel jelentkezni, hanem bérlőként jelentkezni. „, nem kaphatok ilyen lakást?”, semmilyen lakást nem kaphatsz, bérelhetsz, és a tulajdonos, azaz az állam, ugyanúgy válaszhat a bérlők közül, ahogy most egy tulajdonos eldöntheti, hogy kinek adja ki. (és szűk rétegként bekerülhet a nagyon kis lakásba az esélytelen is, ezek felmérésére pedig vannak szakemberek). Miről beszélsz?

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 16:53:48

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Sehol a világon nem olyan magas a saját tulajdonú lakások aránya mint nálunk. Bécsben pl. gyakorlatilag ismeretlen fogalom..

2017.11.18. 16:54:06

Bérlakás? Minek? Ha nincs pénze a parasztnak bérelni, akkor húzzon vissza falura és művelje a földet. Nem kell mindenkinek városon, főleg Pesten lakni (éppen fullon vagyunk hülyékkel). Teljesen hülyék vagytok, ha mesterségesen akarjátok a csóró prolikat és felköltözött parasztokat itt legeltetni. Csak nem valami Kádár-párt vagytok? Éljen a szocializmus.

élhetetlen 2017.11.18. 16:56:19

@desw: Erre már nem is érdemes válaszolnom, nem kapja a lakást, hanem bérli, és a prostitúció csak az állami bérlakásokban folyna, a most bérelt lakásokban erről szó sincs. Ne biztosítsunk bérelhető állami lakásokat, mert azokból kurvatanya lesz. Ja. Ajjdejóvagy. Na, felejts el!

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 16:58:15

@midnightcoder2: " Én ehhez adnék még egy min. 20 ezer forintos minimáljövedelmet" Szép idea.. Szorozd fel a 20 ezret 10 millióval,majd 12-vel. Az eredmény: 2400 milliárd ft-tal terhelné meg a költségvetést évente..

2017.11.18. 16:59:50

@bandiras2: "36 éves vagyok, gyermektelen, nem látom a fajtám jövőjét. Az adóteher miatt alig marad valami a hónap végére. Hogy álljak így neki gyermeket csinálni? Nekem nem jár korlátlan segíj, mert nem vagyok rászoruló, vagyok viszont priviligizált fehér ember a kurva anyámat mi?"

Ha Orbán elvtárs kéri, akkor szaporodni kell, különben elfogy a nemzet. És akkor jössz nekem a szaros anyagiakkal? Lézer elvtárs megmondta, ha 36 évesen csak ennyid van, annyit is érsz.
:)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:02:12

@a ribancok is kidobják a csikket: Nyugaton is van normális önkormányzati bérlakás rendszer. Nálunk a többségnek úgy lett lakása (nekem is), hogy a rendszerváltás után megkapta olcsón részletre azt, amit korábban bérelt a kerületi tanácstól..

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:06:29

@a ribancok is kidobják a csikket: Lézer Dzsoni felmenői zsíros vásárhelyi parasztok voltak. Volt mit visszaigényelnie a családnak a módszerváltás után, és valszeg annyi eszük azért volt, hogy nem adták oda valami vörös bárónak egy színes tv-ért, mint oly sokan..:)

2017.11.18. 17:07:00

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Milyen 10 millióról beszélsz? Nincs már annyi paraszt ebben a pusztában. Amúgy, abból amit évente ellopnak, lehetne felzárkózni az EU-bérekhez. Csak hát a retardáltaknak elég bekiabálni a hajrámagyarokat, aztán rögtön megél 47 ezer forintból és még beszavazza a kétharmadot is a banditáknak. Jó reggelt.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.18. 17:09:06

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

Így igaz, s ez nagyszerű hír. De sajnos a magyar fiatalok közt csúnyán növeksizk a bérlakás-rabszolgák aránta. Ez ellen nlépni kell.

2017.11.18. 17:09:29

@looking4: Ok, de mi az a sok kocka?

desw 2017.11.18. 17:09:55

@élhetetlen:

"Nem a minimálbéren foglakoztatott dolgozók az adócsalók, még akkor sem, ha kapnak zsebbe pénzt, hanem a foglalkoztatók."

És miért nem jelentik be őket 100%-ra? Mert kibaszott sok az adó és járulék a béren.

"A munkavállaló nem jár jól, mondjuk a nyugdíj szempontjából sem, csak tehetetlen, mert meg kell élnie egyik napról a másikra."

Ja, értem! Tehát ha nem elég a pénzem a megélhetésre, akkor bűnözhetek? Ok

"Ez igaz, de itt merül fel a szolidaritás kérdése. Amig dolgoztam, a több kulcsosban is maradt annyi, amiből megéltem, és nem fájt, hogy a felső összegből többet vettek le, hogy valahogy kerekebb legyen az egész."

Na, akkor hozzád hasonló szolidárisék nyugodtan kifizethetik minimálbéresék lakását, ok? Én örömmel lemondok e hőstettről a kedvetekért! Hajrá, elvtársak!

" Most az egy millát kereső biztosan éhen halna, ha többet adna a közösbe, mint a minimálbéres."

Egykulcsossal is 10-szer többet ad, és kb eltartja a minimálbérest is és 1-2 nyuggert és állami seggmeresztőt is. Most még fizesse a lakásukat és a rezsijüket is?

Az állam most kb 70%-ot (bérköltség + áfa), azaz minden 100Ft-ból 70-et elvesz. Azért a maradék kibaszott 30Ft-ot hadd költsék már el saját belátásuk szerint.

"A nyugdíjas bérletkérdés jogos, de a BKK a napi feladatait is szinte képtelen ellátni, most képzeld el, hogy nekiáll a bérletek árát jövedelem arányosan megállapítani. Miközben a jövedelmeket az általad említett okok miatt nem látják."

Ki mondta, hogy jövedelemtől tenném függővé a bérletárakat? Marha egyszerű: mindeki fizet 8 ezret, azt csók!

"Anyám, csak őket hoztam példának, hogy nem csak a segélyen élőkön segítene egy bérlakás program. "

Ha mindenki lehet bérlő, akkor már csak az a kérdés, hogy ki fogja kifizetni? Tehát végeredményben csak kell valamilyen szűrő, mert mindenki nem kaphat.

"és a tulajdonos, azaz az állam, ugyanúgy válaszhat a bérlők közül, ahogy most egy tulajdonos eldöntheti, hogy kinek adja ki."

Értem! Tehát pl szemszín alapján dönt majd seggmeresztő Mariska az állami sóhivatalban a lakáskiutalásról, ugye? Jaaajjj tesó!

"és szűk rétegként bekerülhet a nagyon kis lakásba az esélytelen is, ezek felmérésére pedig vannak szakemberek). Miről beszélsz? "

Ki ez a szűk réteg? Mitől szűk??

2017.11.18. 17:10:45

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ki kérdezett téged? Húzz a retkesbe és igyad tovább a kannás bort.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:16:12

@bandiras2: Ha gyerekhez kötnék az állami bérlakást, az a cigókat hozná helyzetbe. Én 250-300 ezer bruttóhoz, plusz büntetlen előélethez kötném, a gyerek csak ezen feltételek teljesülése mellett jelentene puszt..

2017.11.18. 17:22:56

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Ha gyerekhez kötnék az állami bérlakást, az a cigókat hozná helyzetbe. "

Ez így volt Kádár óta. Ingyen orvosi ellátást mindig is kaptak, segélyt és szociális lakást szintén. Villanyt vagy fát szereztek hozzá, a szemetet nem kukázták, fürdőszoba nuku, latrina az árokban. Erről a szintről lehetetlen feljönni.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:23:19

@a ribancok is kidobják a csikket: Ettől még miért lehene megterhelni a költségvetést több ezer milliárdnyi alapjövedelem költségévelEz rövid úton csödbe vinné az országot. Gondolom szted a lengyel szlovák stb. bérek is a Zorbány miatt nem érték még el a nyugati szintet. Hiába, a zorbányi fidessmaffia keze messzire elér..:))))))))

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:26:49

@a ribancok is kidobják a csikket: Ezért kell megfelelő jövedelmi szinthez és büntetlen előélethez kötni.

élhetetlen 2017.11.18. 17:27:55

@csárlszbrunzol: Ne az államtitkárok számát osszad el tíz millióval, hanem az államtikárok számát az utcán élőkkel. Más lesz a megoldási lehetőség. Másnak írtad „aki "ajándékba kapta és/vagy fenn tudja tartani, vagy eltüzeli a parkettát)” Itt nincs szó az ajándékba kapta esetről. Bérlakás. Érted, kicsi (húsz nm) nagyon olcsón, negyven még mindig olcsón. Bérleti szerződés, és tudatosítani, hogy nem tüzelheti el a parkettát, mert nem az övé, és, ha károkozás esetén nem tud fizetni, akkor leüli. Ennyi.
„Valaki írta az SZJA- és járulékcsalást is, az is baromi kedves intézmény, az üzenete: légy bejelentve jó bérrel, majd jól megszívod. A többiek meg nevetnek a hülyéken, mert zsebbe kapják a lét vagy egy részét. Remek megoldás volt elvenni az átlagbér kétharmadát, nem mondom.”. Aki be volt jelentve jó bérrel, az azért nem szívta meg annyira hosszú távon, mint aki minimálbérre volt bejelentve, feltéve, hogy nem ő volt a cégvezető minimál bérre bejelentve. Az átlagbér kétharmadát sehol nem vették el. És komolyan gondolod, hogy ezt az adóügyi katymazt megoldotta az egykulcsos?

desw 2017.11.18. 17:29:16

@élhetetlen:

"Ne biztosítsunk bérelhető állami lakásokat, mert azokból kurvatanya lesz."

A visszaélés lehetőségéről van szó! Ha nem piaci áron lesz, akkor ott lesz lehetőség erre. Mariska Jancsinak utalja ki a lakást, Jancsi bagóért bérli és kiadja piaci áron, kurváknak, AirBnB-nek, akármi . . .

Persze, majd most mindenki szép és jó lesz, meg különben is az állami hatóságok majd jól leellenőrzik és izé . . . Édes Istenem! Adj erőt a kommunizmus legyőzéséhez!

desw 2017.11.18. 17:31:05

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

" Ezért kell megfelelő jövedelmi szinthez és büntetlen előélethez kötni. "

:DDDD Aztán azt a "jövedelmi szintet" miként ellenőrzöd?

csárlszbrunzol 2017.11.18. 17:45:27

@a ribancok is kidobják a csikket: "Amúgy, abból amit évente ellopnak..." Mennyit lopnak el? Évente? Mondjuk most mennyit, és mennyit lopnának el '18-ban és utána minden évben?
Sőt, mennyit loptak el előtte, ugyanígy évente nézve? Mondjuk 2000-től 2018-ig? Jöhet nominálértéken vagy GDP-arányosan is.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:46:04

@desw: Értelemszerűen munkabér jövedelmről beszélek..

csárlszbrunzol 2017.11.18. 17:47:51

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Nem kell felszorozni 10millával, mivel mondjuk 6,5 milliónak van valamilyen jövedelme (bér vagy nyugdíj), és kérdés, hogy a kolléga a most keresőkre gondolt-e, vagy _mindenkire_. Ha csak a jövedelemmel rendelkezőkre, akkor csak azoknak kéne adni, akik most 20k alatt kapnak. Lehet olyan?

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:48:10

@desw: A tipikus bérlők átlagos vagy kicsvel az alatti jövedelmű kétgyermekes alkalmazottak lennének 60nm-en..

csárlszbrunzol 2017.11.18. 17:53:10

@élhetetlen: "Ne az államtitkárok számát osszad el tíz millióval, hanem az államtikárok számát az utcán élőkkel." Csakhogy én nem az utcán élőkkel kértem, hogy TE oszdd el. Mindegy is, a költségvetési hatását próbáltam bemutatni, de ezt nyilván nem akarod. Hagyd akkro nuygodtan, sejtettem, hogy ez lesz.

"Itt nincs szó az ajándékba kapta esetről. "
Idézőjelet akartam használni, félig sikerült. Kábé meg is áll, mert egy piaci ár alatti bérlemény félig ajándék.

SZJA- és járulékfizetés: Még mindig a költségvetésről beszélek, meg arról, hogy ki hogyan viseli a terheket. Biztos vagyok benn, hogy a mai napig is van rengeteg olyan, aki elcsalja, tehát meg nem oldotta, de valamit billent a mérleg.

Kétharmados elvonás: De, igen. Szuperbruttót nézve elvették a kétharmadát akkor, és most is elveszik a felét.

desw 2017.11.18. 17:53:15

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

"Értelemszerűen munkabér jövedelmről beszélek.. "

Az jó! Tehát pl minimálbéres villanyszerelő és burkoló, meg pincér és társai. :DDDDD

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:55:15

@csárlszbrunzol: Az alapjövedelemnek épp az lenne a lényege, hogy alanyi jogon járna mindenkinek. Ha már disztingválsz szociális helyzet szerint, az már segély vagy támogatás. Ez már jelenleg is van..
De tök mindegy ha csak 5 millió emberrel számolok az is 1200 milliádos kiadás az államnak..

midnightcoder2 2017.11.18. 17:55:37

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Ezt én úgy tudnám elképzelni, hogy aki dolgozik, annak az adóját megemelnék 20 ezer forinttal havonta. Nyugdíjaknál dettó ugyanez. 20-20 = 0. Segílyke szintén ennyivel csökkenne. Ergo, csak azoknál jelentkezne ez mint plusz kifizetés, akik állampolgárok, betöltötték a 18. életévüket, de semmilyen jövedelemmel, segéllyel nem rendelkeznek. Ezek nagy vonalakban csak a hajléktalanok.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 17:57:27

@desw: Nekik nem járna. A fő célcsoport az átlagos keresetű alkalmazottak köre lenne. Pl. egy buszsofőr óvónő páros, vagy egy tanár házaspár..

élhetetlen 2017.11.18. 17:58:40

@desw: Hát, komoly. Az a bűnöző, aki elfogadja azt, amiből megél, mert nincs más lehetősége? Nem az, aki erre gyakorlatilag rákényszeríti? Jó meglátás, szerinted. A többkulcsost nem magyarázom tovább, mert szerinted nem jó, nem érted, és persze, miért mondjál le bármiről is. Valószínű, hogy nem érted, miért nem jó a rezsicsökkentés, ami valakinek háromszáz forintot, van, akinek harminc ezret, vagy többet jelent havonta, mert nem lehetett azt megcsinálni, hogy miközben mindent mérnek, bizonyos fogyasztásig mindenkinek elég olcsó, és csak a többlet fogyasztás a drágább, pl. úszómedence, vagy fedett teniszpálya fűtése. Persze, rezsicsökkentetten is többet fizet, mint a kisfogyasztó. Szerinted rendben. De a veszteséges üzemeltetést a kisfogyasztó is fizeti az adójából. Ja.
A szűk réteg meg az aki most az utcán aluljárókba alszik, és mindenkit zavar.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 18:00:34

@midnightcoder2: Ok, de innentől nem alapjövedelem, hanem munkanélküli segély. Ez jelenleg is van..Az alapjövedelem egyik visszássága-a hatalmas állami költségek mellett-hogy egy hajléktalan és egy cégvezető is ugyanannyit kapna. Így nem lenne szükség szociális bürokráciára sem.

csárlszbrunzol 2017.11.18. 18:00:46

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Hát, akkor könnyen lehet, hogy én értettem félre. De megpróbálom idézni a kollégát:
"Én ehhez adnék még egy min. 20 ezer forintos minimáljövedelmet, ezek alanyi jogon kellene járjanak mindenkinek..."
Én ezt úgy értelmeztem, hogy ez a minimáljövedelem, vagyis az kapná, akinek a jövedelme alatta van. A másik izgi kérdés, hogy mire gondolt a költő a "mindenkinek"-kel... De arra már írtam az előzőben, és szerintem azokra gondolt, akiknek _eleve_ van már valamilyen jövedelme. Akkor a szorzó csak akkora, amennyien _nem_ keresnek 20k-t. Szerintem tényleg kevés olyan lehet.
(Mindettől függetlenül baromira nem vagyok híve az FNA-nak, de ezt kitalálhattad már Magadtól is szerintem)

midnightcoder2 2017.11.18. 18:01:23

@a ribancok is kidobják a csikket: " Amúgy, abból amit évente ellopnak, lehetne felzárkózni az EU-bérekhez."
Az EU-s bérekhez az itteni cégeknek kell(ene) felzárkózniuk. Ezért hülyeség a Jobbik béruniója is. Nem állam bácsinak kell pénzt fizetnie neked, hanem az itteni multinacionális cégeknek kell picit közelíteni ugyanazért a melóért a bért mint amit odahaza fizetnek. Amit viszont tényleg javítaniuk kellene, és ez viszont tényleg az ő dolgok, az a tanárok, orvosok fizetése. Mert hogy pedagógus és orvos is lassan csak nyugdíjas lesz.

desw 2017.11.18. 18:04:47

@élhetetlen:

"Hát, komoly. Az a bűnöző, aki elfogadja azt, amiből megél, mert nincs más lehetősége? Nem az, aki erre gyakorlatilag rákényszeríti?"

Ki kényszeríti rá?

"Jó meglátás, szerinted. A többkulcsost nem magyarázom tovább, mert szerinted nem jó, nem érted, és persze, miért mondjál le bármiről is."

Minden 100Ft-ból 70-ről lemondok! Ha ennyi nem elég, akkor nem velem van a baj, az az érzésem.

"Valószínű, hogy nem érted, miért nem jó a rezsicsökkentés . . ."

Ez faszság, egyértelmű! Buta prolikat vették ezzel meg kilóra! Ez a demokrácia! Sajnos . . .

"A szűk réteg meg az aki most az utcán aluljárókba alszik, és mindenkit zavar. "

Itt nem hajléktalanokról van szó, hanem piaci árnál jóval olcsóbb bérlakásokról dolgozó embereknek.

csárlszbrunzol 2017.11.18. 18:04:48

@élhetetlen: Vagy lehet, hogy _érti_ , csak emelett is más a _véleménye_, mivel más az _értékrendje_ és máshogy _gondolja_.

desw 2017.11.18. 18:05:37

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

"Mert nem ők a célcsoport. "

Ez diszkrimináció, és így törvénytelen!

csárlszbrunzol 2017.11.18. 18:05:50

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Szerintem az egyik legnagyobb baja, hogy elinflálódna. HA ezek után elkezdenék emelni, akkor eljutnánk egy olyan spirálba, amely megint a szocializmust valósítaná meg.

Lacock 2017.11.18. 18:06:03

@élhetetlen:

" Ha a bérlakások 20-40 nm-k lennének, attól nem értéktelenedne el egy hatvan négyzetméteres lakás."
Dehogynem, mindenre hatással lenne, különböző mértékben.
Ha valaki két opció közül választhat: 40 m2 -est bérelhet az államtól havi 15 eFt -ért, vagy 60 m2 -eset vehet a piacról 40 millióért, akkor melyiket fogja választani? Sztem az elsőt, még két gyerekkel is.
Ismerősömék, két felnőtt, egy gyerekkel 1 szobában laktak, a lakásuk másik szobáját meg kiadták albérletbe.

"Aki az olcsó kislakás bérlése mellett össze tud gyűjteni egy beugrót egy nagyobbra, az előbb lesz vevő, mint az, aki drága albérletben próbál meg erre gyűjtögetni. "
Nem biztos hogy vevő lesz, mert lehet hogy feléli a jövedelmét, mert miért akarna venni, ha nagyon olcsón bérelhet is az államtól? Továbbá a fizetési igényekben is meglátszana az olcsó bérlakás (elég sok ember esetében). Vagyis, ha az egyik ember kap olcsó állami bérlakást, ő kevesebbért is elvállal egy munkát, mint az az ember, akinek a lakhatását saját erőből kell megoldania. Hiszen a fizetési igényeket erősen megszabják a megélhetési költségek. Vagyis ez az egész lejjebb tolná a fizetéseket (vagy azok nem nőnének úgy, mint ahogyan enélkül nőhetnének), vagyis megint kitolunk sokakkal a fizetések lejjebb nyomásával. És hogy ez miért itt jutott eszembe: A kevesebb fizetésből kevesebbet tudna félrerakni az állami bérlakást bérlő is, tehát nem biztos, hogy könnyen tudna venni saját nagyobb lakást.

"A negyven négyzetméter egy családnak max egy gyerekig elég, de, ha gyerek sincs, akkor sem tud, csak egy légtérben vendégül látni valakit éjszakára. "
Valaki vendéglátását pláne ne fizessük már közpénzből.

" Aki meg a 20 nm-es olcsóban bennragad, azt érdemesebb ott tartani, mint az utcán kerülgetni, vagy rendőrrel zavartatni egyik aluljáróból a másikba."
Vannak vidéken nagyon olcsó házak, oda is mehetnének a hajlékonyak.

"„igazságtalan, mert van aki kapna, és van aki nem kapna”. Senki sem kapna, bérelhetne."
Úgy értettem a kapást, hogy bérleti jogot kapna az olcsó bérlésre, míg más nem, ez lenne igazságtalan.

" Annyi mindent fizetünk közpénzből, ezt miért ne?"
Pont azért, mert így is sok a közkiadás és emiatt az agyonadóztatás. Ha van 5 felesleges dolog, amire költök, akkor nem tetézem egy hatodikkal is.

„lásd az állami ócsai gettó esetét”. Ezért már régen ülni kéne valakinek, de ez nem ok arra, hogy ezentúl senkinek se segítsünk épeszűen."
Sztem meg jó példa arra, hogy hogyan működik az állami "segítség": Lopás, túlárazottság, rossz minőség. Ez nem fog most megváltozni varázsütésre.

"A szuper CSOK pár héten belül megjelent az új lakások árában, gyakorlatilag a felvevők nem kaptak semmit, de ez felhúzta a használt lakások árát is. Nekem ez az ötlet nem tetszett, de ez magánügy. "
Nekem sem, a csok csak választási osztogatás, szavazatvásárlás közpénzből. Az árakat részben ez nyomta fel. Még egy jó példa az állami "segítségre".

midnightcoder2 2017.11.18. 18:06:55

@csárlszbrunzol: Amit el kellene érni, az az hogy 20 ezer forintja havonta mindenkinek, minden körülmények között legyen. Ez ahhoz elég, hogy ne kelljen kukáznia senkinek. Szintén kellene hogy legyen egy minimális lyuk ami mindenkinek a rendelkezésére kellene álljon aki rászorul. Egyrészt azért, hogy ne fagyjon meg, másrészt azért hogy le tudja rakni a cuccait, tudjon mosakodni, mosni. Ez a többségi társadalom érdeke is: tökéletesen kidobott pénz felújítani százmilliárdokért egy teret, ha utána teli van maguk alá hugyozó hajléktalanokkal. Hiába van a legfaszább légkondicionált villamos, ha olyanok használják melegedőnek akik amúgy egész nap a kukák mélyén keresték a napi betevőt, és hetek óta nem mosakodtak.

csárlszbrunzol 2017.11.18. 18:07:21

@midnightcoder2: "Nem állam bácsinak kell pénzt fizetnie neked, hanem az itteni multinacionális cégeknek kell picit közelíteni ugyanazért a melóért a bért mint amit odahaza fizetnek. "
Ez akkor jó, ha el akarjuk innen zavarni őket.

midnightcoder2 2017.11.18. 18:08:23

@Lacock: "Nem biztos hogy vevő lesz, mert lehet hogy feléli a jövedelmét, mert miért akarna venni, ha nagyon olcsón bérelhet is az államtól? "
Ezért kell 12 négyzetméteres mini lakásokat építeni. Olyanokat, amikben senki nem akar élni, ha van más választása.

midnightcoder2 2017.11.18. 18:09:00

@csárlszbrunzol: Szerintem a termelő multikat senki nem akarja elzavarni.

midnightcoder2 2017.11.18. 18:09:55

@csárlszbrunzol: A kereskedő multik pedig pár éven belül maguktól tönkremennek majd.

csárlszbrunzol 2017.11.18. 18:11:13

@midnightcoder2: Én úgy értettem, ahogy írod. Pluszban, hogy akinek fölötte van a jövedelme, az nem kapna ilyet.

desw 2017.11.18. 18:12:59

@midnightcoder2:

"Szerintem a termelő multikat senki nem akarja elzavarni. "

De el fogod, ha EU-s közeli bért akarsz!

élhetetlen 2017.11.18. 18:13:12

@desw: Mi a francról beszélsz? Ha valaki bérel egy lakást az államtól, vagy egy magánszemélytől, mennyivel más a visszaélés lehetősége? Ja, ha olcsóbban bérelhet egy lakást, akkor biztosan kupit csinál belőle, és ezen feltételezés alapján ne lehessen normális állampolgároknak normálisan bérlakást biztosítani?

csárlszbrunzol 2017.11.18. 18:15:20

@midnightcoder2: Márpedig azért és addig vannak itt, amíg megéri nekik. Ha megnőnek a bérek, akkor tovább fognak optimalizálni. Végighúzzák a képletet az excelben és az megmutatja, hogy mikor éri meg menni vagy maradni. Ja, és ez totál független a szektortól.
Btw. a korábbi hozzászólásaidból azt gondoltam, nyitottabb vagy és nem esel ebbe a melyik gazdasági szektor elfogadható és melyik nem-csapdába. Sajnos úgy van, hogy a legfejlettebb gazdaságokban a szolgáltatói szektor is erős, nemhogy a kereskedelmi. Márpedig a kereskedelem a szolgáltatói előtt van, szóval ha azt csákányozzuk, akkor kvázi sosem érünk el addig, hogy a szolgáltatói is megerősödjön, vagyis sosem lesz erős a gazdaságunk. Nyilván, nem ez az ok-okozati sszefüggés, de azért na....

desw 2017.11.18. 18:18:02

@élhetetlen:

Ha piaci áron bérli, akkor nehezen éri meg neki továbbadni., ha jóval piaci ár alatt, akkor meg ugye simán

midnightcoder2 2017.11.18. 18:30:06

@desw: Ezt simán csak a piacra kell bízni. A bérek már most is szépen megindultak felfelé. Stabil gazdaságpolitika kell, nem elengedni a makrogazdasági mutatókat és simán magától javulni fog a helyzet - egy darabig legalábbis.

Lacock 2017.11.18. 19:08:15

@midnightcoder2:
"Ezért kell 12 négyzetméteres mini lakásokat építeni. Olyanokat, amikben senki nem akar élni, ha van más választása. "

Ezt úgy hívják, hogy "albérleti szoba". Én laktam ilyenben 10 éve, kb. 12 m2 volt, és 10 eFt /hó volt az ára, csak aludni jártam oda. Csak egy szellőzőablaka volt, ami egy szellőzőaknára nyílt. :-)
Ezzel nem oldunk meg semmit, most is vannak kiadó szobák magánszemélytől, vagy egy lakást is kivehetnek többen, és máris megvan a 12 m2 -ed.
Viszont a 12 m2 -es lakóterek építését ugyanúgy fizetnie kellene valakinek (nekünk, adófizetőknek), mint a rendes méretű lakásokét, és minden másban is ugyanott vagyunk, mint az eredeti problémánál voltunk, fent írtam pár dolgot: pl. leamortizálás, lakbérhátralékok kezelése, műszaki állapot figyelése, durva áron épülne, konkurenciája lenne a szobakiadóknak, az ő bizniszüket rontaná...
Igaz, legalább kicsivel igazságosabb lenne, ha mindenkinek 12 m2 jutna. Bár itt sem lenne mindegy, hogy valakinek Zuglóban jutna lakás, vagy Soroksáron, esetleg Ózdon.

Ezenkívül borítékolom az ilyen lakóterekből álló házak lakóösszetételét: kb. mint a dzsumbuj, a többség beleragadna, tehát tényleg csak a hajlékonyság ellen védene. A többi ember, aki nem vágyik ilyen életminőségre, ezzel sem nyerne semmit.

Olyan lenne ez, mint a csőhotelek vagy hogy hívják őket, Japánban. Ahogyan olvastam, nem valami kellemes ott lakni, viszont viszonylag drágák a színvonalhoz képest.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 19:16:54

@csárlszbrunzol: Nem tudom, hogy ő pontosan mire gondolt, de az alapjövedelem hívei legfeljebb csak életkor szerint differenciálnának (18 alatt és 18 felett járna más összeg, illetve a terhes nőknek).
Egyik fő érvük, hogy ezzel az automatizmussal teljesen leépíthető lenne a szociális ügyeket intéző állami bürokrácia..

midnightcoder2 2017.11.18. 19:20:11

@csárlszbrunzol: Ezt szerintem sem éri meg csákányozni, ebben nagyon nem értek egyet Orbánékkal.

midnightcoder2 2017.11.18. 19:24:14

@Lacock: Nem az kell hogy legyen a célja hogy jó legyen ott lakni, hanem az hogy legyen egy alap ahonnan bárki bármikor fel tud kelni. Ha valaki hajlékony lesz, az elég egyirányú utca. És pont azért kell rendőri ellenőrzés ezeken, hogy ne legyen belőlük dzsumbuj.

Lacock 2017.11.18. 19:26:00

@desw:
"Ha piaci áron bérli, akkor nehezen éri meg neki továbbadni., ha jóval piaci ár alatt, akkor meg ugye simán"

Emlékezzünk itt meg a fideszmaffia ténykedéséről:

"Pofátlan tempóra váltott az ingatlanmutyi a Ferencvárosban. A Tűzoltó utca 66-ot csak védett házként emlegetik a helyiek, annyi politikus költözött bele. Röhejes összegekért jutnak a közvagyonból kijátszott lakásokhoz."

"Tehát Weiszgáber Brigittának egy felújított, hatvan négyzetméteres lakásért 6,5 milliót kell befizetnie az önkormányzat kasszájába. A fizetési határidő 2030. Weiszgáber Brigitta nem sokáig örült a remek új lakásnak, szinte azonnal meghirdette. Az ingatlan.com-on már reális, piaci áron, 31-32 millióért jelent meg a lakás, tehát Weiszgáber akár 25 millió forintos haszonnal zárhatta a tranzakciót. Illetve, mivel 2030-ig egy fillért sem kell fizetnie, ha addig eladja a lakást, gyakorlatilag 25 millió forint készpénzt kapott a Ferencvárostól. "

444.hu/2017/09/11/ebbe-meg-a-fideszes-politikus-is-belevorosodott

Másik hír:
"A polgármester Nagy Gábor Tamásnak hiába van egy másik lakása is Budán, azért havi 81 ezer forintért bérel is egy 71 négyzetméteres bérlakást a Várban. A DK helyi képviselője is gyűjtött kerületi adatokat, ebből derült ki például, hogy egy ismerten jobboldali, Kossuth-díjas színésznek havi 45 ezer forintot kell fizetnie egy 117 négyzetméteres lakás után. A Magyarság Háza igazgatója havi 75 ezer forintért kap egy 65 négyzetméteres lakást, míg a Hagyományok Háza igazgatója 57 négyzetméteren élhet 30 ezerért, szintén az első kerületben."

444.hu/2017/05/05/az-i-keruleti-polgarmester-volt-felesege-havi-80-ezret-fizet-egy-158-negyzetmeteres-tetoteri-lakasert-a-budai-varban

élhetetlen 2017.11.18. 19:29:28

@Lacock: Ne hülyüljünk már teljesen el. Ne zavarjon meg, hogy egy csomó országban van megfizethető bérlakás. Ja, nálunk nem kell, mert az lenyomná a fizetéseket. Hülyeég.
„Valaki vendéglátását pláne ne fizessük már közpénzből.”. A bérlakásnál nincsen szó közpénzről, a tulajdonjog azé, akié, ez csak arról szólt, hogy aki kezdetben bérel egy olcsó lakást, az, ha teheti továbbáll. „Ha van 5 felesleges dolog, amire költök, akkor nem tetézem egy hatodikkal is”. Ez attól függ, mennyivel tartod fontosabbnak az első ötöt. „Vannak vidéken nagyon olcsó házak, oda is mehetnének a hajlékonyak. „. Te el tudod képzelni , hogy lemész vidékre egy fillér nélkül, és akár ingyen is beköltözhetsz egy házba, és meg tudod oldani az életedet? Vethetsz krumplit, és sárgarépát, ami vagy megterem, vagy nem, mert nem értesz hozzá, és ha megterem is, csak ezt eszed egy évig, mert nem tudod eladni, mert a szomszédnak is megterem? Vagy ezzel fűtesz télen? Mert ahhoz hülye politikusnak kell lenni, hogy valaki azt mondja, hogy minden udvaron van annyi fa, amivel lehet tüzelni télen. És volt ilyen.

lobaszopiatej 2017.11.18. 19:37:06

Ennek a "szociális" bérlakással az a baj hogy nem lehetne belátható időn belül érezhetően enyhíteni a krízist, államilag meg kódolva van az egészbe a korrupció. Meg mindent nem lehet támogatni, pl el kéne dönteni, hogy nyuggereket elégítsünk-e ki vagy hajléktalanokat.

Inkább az adókat kellene megszüntetni amikkel a hosszú távú bérlést (és ezáltal a munkaerő szabad áramlását) ma súlyosan böntetik: pl a leadózott nettódból kell elvileg ezt ma kifizeted, aminek kb a 1.5 -szeresét kell kitermelned (= bruttó). Sokkal jobb lenne, ha levonható lenne az adóalapból.

Ma ezt pl sokat kifeketézik, mindkét (bérlő, tulaj) oldal elkerüli ezeket a súlyosan erkölcstelen adókat, ahogyan csak tudják.

Lacock 2017.11.18. 19:46:23

@midnightcoder2:
"Nem az kell hogy legyen a célja hogy jó legyen ott lakni, hanem az hogy legyen egy alap ahonnan bárki bármikor fel tud kelni. Ha valaki hajlékony lesz, az elég egyirányú utca. És pont azért kell rendőri ellenőrzés ezeken, hogy ne legyen belőlük dzsumbuj."

Azért sztem az egyén lakókörülményei erősen meghatározzák az életminőségét.
Tehát ha dzsumbujt építesz, nem sokan vágynak majd oda, akármilyen olcsó is lenne. A szűkös lakótér és az olcsóság pedig eleve meghatározná a lakóközösséget.
Viszont ahogyan írtam, az alapproblémák itt (a 12 m2 -es lakásoknál) is ugyanúgy meglennének: leamortizálás, drágán épülés, lakbérhátralék stb., és a meglátásod szerint még a rendőri jelenlét költségeit is pluszban fizetnünk kellene.
A rendőrök nem sokat tudnak tenni a lakókörülmények javítása érdekében, lásd az Illatos úti, vagy a Hős utcai telepek. Ez érthető amúgy: ha balhé van, talán kimennek, de elmennek, és nem változott semmi évtizedek óta.

"Minden sarkon rendőrök állnak a Hős utcánál és most már kerítést is emeltek a házak közé. A környék továbbra is törvényen kívüli helynek tűnik"

"rendőrség is megemelt létszámmal van jelen a környéken, de a helyiek szerint ez nem sokat jelent."
hvg.hu/itthon/20171024_hos_utca_drog_kabitoszer_riport

élhetetlen 2017.11.18. 19:46:27

@desw: Még mindig nem tudom, mi a fracról beszélsz. Ha kiadom a lakásomat valakinek, akkor milyen joga van a tudtom nélkül továbbadni? Függetlenül attól, hogy magánszemély vagyok- e vagy az állam, vagy önkormányzat, mint tulajdonos?

élhetetlen 2017.11.18. 20:00:38

@desw: „Ki kényszeríti rá?” Ez egy korábbi bejegyzésed, de csak annyit tudok mondani, hogy az, aki azt mondja, hogyha ezt nem fogadod el, akkor nincs munka. Nem tudom, érted-e.

Bicsi 2017.11.18. 20:01:08

@a ribancok is kidobják a csikket: Vidéken mindenki földet művel? Vidéken egy lakótelepen nőttem fel, te fasz. Aztán elvégeztem a BsC-t, most meg mesterképzésen vagyok és dolgozok mellette. Rendes, frankó diploma ez, hamar el is helyezkedtem vele – Pesten. Nagyon-nagyon max Győrben tudsz vele valamit kezdeni, vidéken a nevét sem hallották még általában. Újpesten egy panellakás rezsivel együtt 150E Ft havonta. Pedig az rohadtul nem belváros... Azaz 300 nettó esetén a fizud a fele elmegy rá, pedig a 300 nettó azért nem kevés, sőt, a legtöbben örülnek néki, én is ilyesmire számítok, ha vége lesz a mesternek. Most óránként ezres nettóban vagyok úgy, hogy nem teljes munkaidő, mert még nyomom az MsC-t, ami nagyon jónak számít, a legtöbben azt mondják, jól jártam vele – szóval keményen dolgozva össze is tudok hozni egy havi bérleti díjat és a nullán vagyok. Szal marad 24 évesen a koli egy tízesért.
És te azt mondod, hogy takarodjak haza vidékre, hagyjam abba a szakmámat és az én kurva anyámat mert tanulni mertem valami hasznosat és versenyképeset. Hát baszódj meg!

desw 2017.11.18. 20:02:44

@élhetetlen:

"Ha kiadom a lakásomat valakinek, akkor milyen joga van a tudtom nélkül továbbadni?"

Te valami nagyon kis rózsaszín álomvilágban élsz! Embert ölni, adót csalni, tilosban parkolni, boltból lopni, . . . sincs joga senkinek, aztán mégis, ugye?

Ha piacai ár alatt adja bérbe az állam a "rászorulóknak", akkor ott csalás-lopás-hazudás lesz.

Emlékezz csak a szocik idióta Fészekrakó programjára Miskolcon. Mi lett belőle? Mindenki sáros lett ügyvédektől az önkormányzati ügyintézőkig, és a környéket szétbaszták a telepről betelepített drogos cigók. Az ottani lakók mentek mindehová, és a drága állambácsi meg baszott segíteni nekik.

B+, ti tényleg ennyire idióták vagytok, vagy csak ilyen jól játszátok a hülyét???

Lacock 2017.11.18. 20:11:00

@élhetetlen:
"Ne zavarjon meg, hogy egy csomó országban van megfizethető bérlakás. Ja, nálunk nem kell, mert az lenyomná a fizetéseket"

Ne hülyüljünk már teljesen el! Most soroljam, hogy más országokban mennyi minden van még máshogyan?
A nyugati országokban máshogyan alakult a lakáskérdés, kevesebben laknak saját lakásban, de ez sok más dologra is hatással van. Honnan tudod, hogy mennyi lenne az átlagfizetés mondjuk Berlinben, ha nem lennének állami bérlakások, és az összes embernek saját erőből kellene a lakhatását is megoldania?

Van két ember: Aladár és Béla. Aladár kap az államtól havi 80 eFt értékű ajándékot, Béla nem kap semmit.
Ez úgy jött ki, hogy 100 eFt a piaci árú albérlet, és 20 eFt a szociális lakbér, amit Aladár fizet az államnak, tehát amit nyer ezzel, az ajándék neki az államtól, az a kettő különbsége = 80 eFt.

Béla úgy számol, hogy a megélhetésére annyi pénz kell, hogy nettó 200 eFt alatt nem tud elmenni dolgozni, mert ebből még a piaci árú albérletét is ki kell fizetnie.
Aladár viszont beleveszi a számtanába a 80 eFt ajándékpénzt is, így ő ha nettó 120 eFt -ért megy el dolgozni, akkor ugyanott van, mint Béla a 200 eFt nettójával.
A munkáltató meg találkozik két bérigénnyel: Aladár 120 eFt ill. Béla 200 eFt -os nettó igényével. Szted kit fog felvenni?
Így Béla, ha dolgozni akar, muszáj lesz engednie a bérigényéből.

Kádár országában tényleg ilyen nehéz ezt megérteni?

Tudom, sok más is befolyásolja a fizetést (pl. képzettség, gyakorlat), de most a bérlakás a téma, ezért ha csak ezt nézzük, akkor csak a fentiek számítanak.

midnightcoder2 2017.11.18. 20:11:20

@Lacock: A másik lehetőség, hogy lelövöd a hajlékonyokat. Vagy hagyod ott őket ahol vannak, az utcára szarni.

desw 2017.11.18. 20:14:10

@élhetetlen:

"Ki kényszeríti rá?” Ez egy korábbi bejegyzésed, de csak annyit tudok mondani, hogy az, aki azt mondja, hogyha ezt nem fogadod el, akkor nincs munka. Nem tudom, érted-e. "

Te nem érted! Azért kénytelen ezt mondani a munkaadó, mert kibaszott sok a teher a béren (~48%). És miért sok a teher a béren? Mert ti, kib@szott komcsik mindent az államtól vártok el, ezért ezt a kibaszott sok adót az államnak előbb be kell szednie, mert csak utána lehet a 10 millió emberből azt a 8 millió herét eltartani.

De még az sem elég nektek, hogy az a szerencsétlen 1-2 millió, jólképzett versenyszférában dolgozó eltartja a 3 millió nyuggert, 1 millió állami seggmeresztőt, rejtettéket és a saját családját, nem b+, fizessék még a lakbért és a rezsit is pár százezer kamu minimálbéresnek.

Valaki korábban idézte Margaret Thatchert: "A szocialistákkal az a legnagyobb baj, hogy előbb-utóbb mindig kifutnak mások pénzéből!"

Lacock 2017.11.18. 20:18:49

@élhetetlen:
"Ha kiadom a lakásomat valakinek, akkor milyen joga van a tudtom nélkül továbbadni? Függetlenül attól, hogy magánszemély vagyok- e vagy az állam, vagy önkormányzat, mint tulajdonos? "

Erről esetleg kérdezd a fideszmaffiát:

"Egyetlen éjszaka 88 ezer forintba kerül a Pest-Buda Hotel legexkluzívabb lakosztályában, miközben az üzemeltető Zsidai-csoport összesen csak havi 126 ezer forintot fizet azokért az önkormányzati lakásokért, ahol a luxusapartmanokat kialakították, írja a hvg.hu.
Zsidaiék ráadásul négy lakást bérelnek ezért az összegért.
Ezek közül a legdrágább egy 118 négyzetméteres tetőtéri ingatlan, ezért havi 46077 forintot kér az önkormányzat.

Az árkülönbség így akár 114-szeres is lehet, vagy a lap számításai szerint egy hétvége alatt, egyetlen lakosztály kiadásával megkeresik a közvagyonért fizetendő havi díjat."

24.hu/belfold/2017/08/08/126-ezerert-berelnek-negy-onkormanyzati-lakast-zsidai-royek-a-budai-varban/

Még most sem dereng, hogy mi lenne a baj egy állami bérlakásprogrammal?

Lacock 2017.11.18. 20:36:30

@midnightcoder2:
"A másik lehetőség, hogy lelövöd a hajlékonyokat. Vagy hagyod ott őket ahol vannak, az utcára szarni. "

Egyáltalán nem, vidéken, kihaló falvakban tízezrével vannak üres házak.
4 hajlékony simán tudna lakni egy ilyenben, a falu öregjeinél pedig tudnának alkalmi munkákat vállalni:
Favágás, kerítésfestés, zárcsere, ilyeneket.
A rávaló pénzt meg összespórolnák alkalmi munkával, alapítványoktól, segélyből. Vagy csak beköltöznének egy lakatlan házba önkényes lakásfoglalóként, most a kilakoltatási moratórium miatt úgysem tudnának velük mit csinálni. Londonban teljes házakat foglaltak el az önkényesek, és sok évig nem tudtak velük mit csinálni, pedig ott azért értékesebbek az ingatlanok, mint a magyar vidéken.
Volt erről egy cikk nemrég talán az indexen.

Tehát ott a tulaj rinyálhatott az önkényesek miatt, itt meg valószínű, fel sem tűnne a tulajnak, ha az örökségébe beköltöztek, mert amúgy sem érdekli az a ház, csak hagyja lepusztulni.

Ja, hogy ehhez erőfeszítés és kötelezettségvállalás kellene, de könnyebb bódultan fetrengeni az aluljáróban. Én ezt elhiszem, ezért nem is szólom le őket.
Úgy tudom a hajlékonyság elsősorban pszichikai dolog (betegség, + alkoholizmus), nem pénzügyi. Persze pénzügyi is valamilyen szinten, de elsősorban pszichikai probléma, és pl. nem bírják a kötöttségeket, vagy hogy valaki parancsoljon nekik. Amennyit tudok a témáról legalábbis, nem vagyok szakértő.

Lacock 2017.11.18. 20:51:01

@desw:
Tökéletes példa az idióta fészekrakó Miskolcon, emlékszem mi volt.
Tényleg, állami bérlakást mindenhová!

csárlszbrunzol 2017.11.18. 20:56:42

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Nem tudom, hogy ő pontosan mire gondolt, de az alapjövedelem..."
Ami azért vicces, mert az alapjövedelmes részt megitélésem szerint Te emelted be midnightcoder2 hozzászólására válaszolva úgy, hogy - szerintem - Ő nem is említett olyat :)
Szerintem a minimáljövedelem és az alapjövedelem között sikkadhatott el a dolog, de talán mindegy is már.

Lacock 2017.11.18. 21:13:01

@élhetetlen:
"Te el tudod képzelni , hogy lemész vidékre egy fillér nélkül, és akár ingyen is beköltözhetsz egy házba, és meg tudod oldani az életedet? Vethetsz krumplit, és sárgarépát, ami vagy megterem, vagy nem, mert nem értesz hozzá, és ha megterem is, csak ezt eszed egy évig, mert nem tudod eladni, mert a szomszédnak is megterem? Vagy ezzel fűtesz télen? Mert ahhoz hülye politikusnak kell lenni, hogy valaki azt mondja, hogy minden udvaron van annyi fa, amivel lehet tüzelni télen."

Éppen írtam fentebb, valakinek válaszolva, hogy a hajlékonyak be tudnának költözni a vidéki elhagyott házakba, akár önkényes foglalóként is, valószínű, a tulajt úgysem érdekli, a háza úgysem ér semmit. A kilakoltatási moratórium miatt meg úgysem tudnának velük mit csinálni.

Sok rokonom él vidéken, sztem sima ügy lenne nekem is. Most jobb híján az erkélyen kertészkedek, minden évben van paradicsom például. :-)
Több ismerősöm városból költözött vidékre, és jól megvannak. Egy kollégám most néz házat Somogy megyében, a szülei is ott laknak, mert azt mondja, hogy olcsóbban kijönnek, mint a pesti panelban, ezt én kétlem amúgy. De ott jó levegő van, csend, ez is számít az életkörülményekben.

Tehát: sokan laknak vidéken, és nagyjából megvannak, sokan nem is rosszul.
Ha meg annyira rászoruló valaki, tudtommal kapnak tüzifát, lakásfenntartási támogatást, szociális étkeztetést, meg még nem tudom miket.

anyadmajma 2017.11.18. 21:25:41

@desw: én laktam fészek lakásban, igaz nem Miskolcon, másik, akkor mszp-s városban(2010 előtt!). Elég komoly szerződés volt mögötte. Igaz, most csak az a jó, amit el lehet lopni. Amiből csak lopni lehet, az szar.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.18. 21:45:34

@csárlszbrunzol: Azt írta, hogy "mindenkinek járna". Ebből asszociáltam az alapjövedelemre..

sunabajnok 2017.11.18. 22:20:53

A szoc lakásokkal az a baj,hogy végleges,én nem motiválja a programban résztvevőket. Mindenki ismer szoc lakásban lakókat, akik életük végéig gombokat fizetnek, és stresszmentes az életük,hiszen az élet egyik legkomolyabb részéért nem izzadtak meg.
Maximalizálni kell!! 5 év. Feltétel: Jövedelem, erkölcsi, és egy tanfolyam,ahol megtanítják őket az együttélésre.
Ha veszünk egy minimálbéres két gyerekes családot,csak a rezsit kellen fizetniük ( biztosítás,fűtés,víz,kk stb) valamint havi 20 ezer forintot,amit egy takarékossági számlán pihenne. Lehetőségként feldobnám,hogy a cafetéria 100-a mehessen erre a számlára. ÍGy ez már havi 35-40 ezer lehetne havinta. Ez 5 év alatt 2.400.000 huf. Ez már egy jó beugró egy lakáshitelbe,pláne jó pont egy banknál,mert igazoltam 5 évig jó és rendszeres fizető volt. Állami szinten belenyúlnék,hogy napjának az államtól hitelt,mert a kamat az állam tiszta nyeresége lenne, ha pedig nem fizet, kap egy lakást.
Ismételten mondom,nem megoldani kell az emberek gondját,hanem a cél felé irányítani.

Drednaught 2017.11.18. 22:23:58

Hé, Együtt, azt hiszem kifelejtettetek pár számot a pamfletből...sőt, az összeset.
M-I-B-Ő-L-?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.19. 07:23:42

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

Ott is az, csak ott egyes emberekbe sikerül belenevelni, hogy nem klell saját lakás.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.19. 13:22:16

@sunabajnok: Vajon nyugaton miért van meg az emberek zöme lakáshitel nélkül? A munkaerő is sokkal mobilisabb, ha van normális mennyiségű bérlakás.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.19. 13:30:43

@midnightcoder2: Hitler is valami ilyesmiben lakott Bécsben, fiatal korában. Mannerheimnek hívták az intézményt. 2X3 négyzetméteres szobácskák voltak benne, amit este tíz és reggel 7 között használhattak és benne tarthatták a motyójukat..Reggel 7 után bezárták a szobákat. Tartozott még az intézményhez egy könyvtár ,egy olcsó menza, és egy gyengélkedő ,orvossal.

élhetetlen 2017.11.19. 15:14:46

@Lacock: „Erről esetleg kérdezd a fideszmaffiát”. Ezt a részét értem, és azt is tudom, hogy a válasz az volt, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően történt a kiutalásnál, és nem történik semmi. Ez baj, de nem ok arra, hogy hogy egy csomó rászorulónak ne adjunk esélyt. Mondom én, mások meg mondják, hogy hülye vagyok. Persze, lehet, hogy valakinek kiutalnának két emeletnyi negyven négyzetméteres lakást, és luxus kupit rendezne be, de ezt meg kéne tudni akadályozni más módszerrel is, minthogy nem is építünk ilyet. Tudom, az egy névre egy mehet sem működik, mert van egy csomó név, fillérekért vállalja a bérlő szerepét. de ha szándék lenne, (ahogy nincs az általad sorolt példáknál sem), akkor azért a bérlőket lehetne ellenőrizni, mert erre van joga a tulajnak.
A másik, a vidék. Négy hajléktalan lemegy vidékre és elfoglal egy lakatlan házat. Most, nálunk, ahol mindenszentekkor riadóztatják a polgármestert, mert vidéki rokonok jelentek meg a temetőben. Esetleg véletlenül kigyulladna a ház? „tudtommal kapnak tüzifát, lakásfenntartási támogatást, szociális étkeztetést, meg még nem tudom miket.”. Ne legyél naiv. Azt nagyjából a polgármesteri hivatal dönti el, hogy kinek jár. Valószínű, hogy meglincselnék a polgit, ha holmi jöttmentnek utalna ki tüzifát, vagy ingyenebédet. Az más, hogy az ismerősöd, akinek van pénze, vesz egyházat vidéken, és ha valami kell, ami nincs a kisboltban, akkor beül a kocsijába, és bemegy a legközelebbi városba. Egészen más eset.

élhetetlen 2017.11.19. 15:58:23

@desw: „B+, ti tényleg ennyire idióták vagytok, vagy csak ilyen jól játszátok a hülyét???” Tudod mit? Igazad van. Idióta vagyok. Parkolnak tilosban, lopnak a boltban, de nem szüntetjük meg a parkolókat, nem zárjuk be az összes boltot, csak a bérlakásprogramot nem szabad elindítani, mert „ott csalás-lopás-hazudás lesz.”. „Mindenki sáros lett ügyvédektől az önkormányzati ügyintézőkig”. Így van, Ócsa kell nekünk, ott nem lett senki sáros, az teljesen tiszta, és gazdaságos. Valahogy hülye vagyok ahhoz, hogy értsem az okos érveidet. Sőt, olyan hülye vagyok, hogy még azt is el tudom képzelni, hogy lehet valamit ésszerűen is csinálni.

élhetetlen 2017.11.19. 16:23:22

@sunabajnok: Nekem már mindegy, mert úgy néz ki, hogy mindenki szembe jön velem a sztrádán ebben a kérdésben, de veled sem értek egyet. „A szoc lakásokkal az a baj,hogy végleges”. Gondolkodjunk a 20-40 nm-ben. A húsz nm-es lehet végleges annak, akinek nincs kiút, de jobb helyen van ott, mint az utcán, ahol az egész várost zavarja. És neki ne kelljen erkölcsi, meg jövedelem. A példádként felhozott minimálbéres két gyermekesnek meg felesleges az ötéves limit, mert, ha tud, akkor úgyis megpróbál továbblépni, mert a négyen eszünk az ágyon, mert egy asztal nem fér be, csak kevés embernek felel meg, szerintem, de ebben tévedhetek. Akinek meg megfelel, és nem akar többet, azzal hiába rakatsz félre kötelezően, és megalázóan bizonyítottan pénzt, nem hajthatod bele egy húsz éves kölcsönbe. A cafeteriát meg felejtsd el. Tudod, hány alkalmazott van, aki soha nem találkozott vele? Nos, csak azt akartam mondani, hogy azok, akik ebben a kicsi, de olcsó kategóriában bennragadnának, azok miatt nem érdemes kitolni azokkal az emberekkel, akik egy ilyen lehetőséggel előbb tudnának lépni, mint a 150 eft-s albérlettel.

sunabajnok 2017.11.19. 16:24:18

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:
Mert komoly törvények vannak a két fél részére. Mo-n kiveszed a lakást,és a tulaj szarik a fejedre,ha a 40 éves bojler tönkremegy, ha eláztatnak felveszi a 80-100 forintos biztosítási díjat,neked meg odabasz egy kétszer forintos teszkós festéket. Ha nem fizetsz, évekig küzdhetsz hogy kitedd a bérlőid,a hátralékot meg sose látod.
Itt kint németbe a bérleti szerződésem szerint nem fizetés esetén 14 napom van eltakarodni,a 15. Napon kilakoltatnak,és nincs mese. Ha tönkremegy az ajtózáram, 12 órája van kicserélni!
Itt senki sem kerget a hitelhez mert vannak olyan szabályok és fizetések,akikkel nyugodtan lehet bérleményben élni.

sunabajnok 2017.11.19. 16:28:41

@élhetetlen: A hajléktalanikat előbb rendbe kell tenni pszichésen majd újra szocializálni. Ezeket ne vegyük alapul,mert egy egészen más társadalmi helyzet.
A lakáshoz jutás pedig egy lehetőségnek kell lennie,nem megoldani. Mert akkor ott tartunk,hogy Gizike pont belefér a szív rendszerbe,de Gőzeke már 500 fz-al többet keres,neki végig kell vergődnie egy életen át a feje felett lebegő hitellel,ami nyomorba döntheti,ha pár kretén politikus nyög egyet. Volt már rá példa...

élhetetlen 2017.11.19. 16:45:15

@desw: Csak most olvastam, „De még az sem elég nektek, hogy az a szerencsétlen 1-2 millió, jólképzett versenyszférában dolgozó eltartja a 3 millió nyuggert”. Nem tudom, hány éves vagy, de valószínű, hogy az általánost, a középiskolát, esetleg a főiskolát vagy egyetemet is úgy végezted el, hogy ezen iskolák fenntartását a mostani nyuggerek finanszírozták az adójukból (mert általában az kap nyugdíjat, aki adót, és járulékot fizetett), így lettél jólképzett, versenyszférában dolgozó. Vagy nem? Ha nem, mert már a magánóvodánál kezdted, és a szüleidnek volt pénze rá, ha az nem lomizásból volt, akkor az ő tanulmányaikat fizettük. Persze, ha úgy indultál, hogy 21 évesen kaptál egy szállodaláncot, akkor megértem a hozzáállásodat, bár nem fogadom el. Ha, tegyük fel, 21-23 éves korodig finanszíroztuk a tanulmányaidat, akkor miért érzed igazságtalannak, hogy 0-20 évre nyugdíjat kapunk? Mert kevesen vannak, akik 40 éven keresztül nyugdíjasok.

élhetetlen 2017.11.19. 17:19:14

@sunabajnok: Nem igazán értjük egymást. „A hajléktalanikat előbb rendbe kell tenni pszichésen majd újra szocializálni.”. Van, akit lehet, van, akit nem. Mit csinálsz azzal, akit nem lehet? Ugye nem lövöd le? Visszamennék a múltba. Anno, az „átkosban” volt a KMK. Tehát, a semmit tenni nem akaró vagy belépett egy céghez, akinek a rezsijébe belefért, és támasztotta a lapátot az udvaron, hogy el ne dőljön, és este bement a munkásszállóra, vagy ment a börtönbe. Egy csomó normálisan dolgozó ember háborgott, hogy miért tartják őket, de szerintem jobb volt, mint az aluljáróban kerülgetni őket. Most mi lenne, ha kapnának 20 nm-s lyukakat. Vagy tudja használni, és nincs szem előtt, vagy telehányja, és bűzlik az előtér is. Ellenőrzés, kitakaríttatnak vele, ehhez joga van a tulajnak. Ha szétcseszi a bérelt helyiséget, és nem tudja kifizetni a kárt, akkor leüli.
A bérlakás. A kicsiket olcsón, mert aki ezzel beéri, az vagy tudja, hogy csak erre telik, és ott nyomorog élete végéig, nem az utcán, vagy arra az időre vállalja, amig nem tud jobbat összehozni, és ez olcsó bérletből könnyebb, mint drágából. A kicsi bérlakásnak meg nem arról kéne szólnia, hogy ki „jogosult” rá, mert ha lenne elég, csak az választaná ezt a megoldást, akinek szüksége van rá. Ki menne egy harminc nm-es lakásba, ha rögtön mehetne egy hatvan nm-es sajátba, csak azért, mert lehet? Amit a CSOK-ra költ az állam, abból ez is kijönne. Már az ötlettől is megőrültem, akinek van húsz millája, annak adunk még tizet, meg még tíz kölcsönt ingyen, akinek nincs húsz millája, annak meg annyi. Ez szerinted a normális támogatás?

desw 2017.11.19. 17:47:27

@élhetetlen:

"Ha, tegyük fel, 21-23 éves korodig finanszíroztuk a tanulmányaidat, akkor miért érzed igazságtalannak, hogy 0-20 évre nyugdíjat kapunk? "

Engedd meg, hogy egy derék elvtárstól idézzek:

" Anno, az „átkosban” volt a KMK. Tehát, a semmit tenni nem akaró vagy belépett egy céghez, akinek a rezsijébe belefért, és támasztotta a lapátot az udvaron, hogy el ne dőljön, és este bement a munkásszállóra . . . "

Nos, ezek a "semmit tenni nem akaró" emberek és láblógató társaik akkor fizetést, most meg zsíros nyugdíjat kapnak már lassan 30 éve. Pedig kb semmit sem dolgoztak, mert a bérük a Kádár-féle szocializmusban felvett hitelkekből volt finanszírozva.

Figyelj! Hitelből én is tudok neked házat építeni, aztán amikor beköltözöl, átadok neked kb 600db csekket, hogy azokat majd fizesd be.

Kik is vehették meg bagóért az tanácsi lakásokat? Jééé, hát nem ti??

Ja, azt tudtad, hogy a rendszerváltáskor kb 60-65%-on volt az államadosság? Elvtársam! Elfelejtettétek visszafizetni azt, amit eltapsoltatok Kádár alatt! Visszafizethetjük mi??? Lécci-lécci!

Rendszerváltáskor kb 1,5 millió munkahely szűnt meg, többségüket a szokásos szoci reflexszel (problémát nem megoldani kell, csak a szőnyeg alá söpörni) elküldték nyugdíjba. Tudod mennyi volt az effektív nyugdíjkorhatár akkortájt? 50-52 év, b+!!

Na, ilyen volt a kibaszott szocializmus! Lazán áttoltátok a szart a saját gyerekeitekre és unokáitokra, b+!

Nos, ez a gondom, elvtárs! Amíg ti ellébecoltatok a szocializmusban és most minden kibaszott párt a ti, nyuggerek kegyét keresi, addig a fiataloknak nincs jövője. Phhjjjj

élhetetlen 2017.11.19. 18:44:37

@desw: Hát, kemény vagy, mint a …, és pattogsz is, de nézzük. „láblógató társaik akkor fizetést, most meg zsíros nyugdíjat kapnak már lassan 30 éve”. Ugye, azért nem gondolod, hogy aki felsöpörte az udvart, mert azt meg kellett tennie, és utána támasztotta nyelet, az annyit keresett, mint a vezérigazgató, és „zsíros nyugdíjat kap”? Őket is mi, keményen dolgozók tartottuk el, és csak azt mondtam, hogy ez a városnak is megérte. Most mi van? Kergetik őket egyik aluljáróból a másikba? Ettől majd nem lesznek? És hol van az, hogy ki finanszírozta a taníttatásodat? Azt is mi fizettük, de most csak teher vagyunk. „Kik is vehették meg bagóért az tanácsi lakásokat? Jééé, hát nem ti??„. Hát én hat milláért vettem meg azt a lakást, abban az állapotban, amilyenben hatszázért megvette az előző bérlő. Szemét dolog volt tíz százalékos áron eladni lakásokat azoknak, akik addig is szinte ingyen laktak, akárki találta ki. Én vagyok a „ti”? Csak azért, mert arra kerestem, hogy téged tanítsanak, vagy most azt mondom, hogy valamilyen módon el kéne látni az otthontalanokat? Elvtársazol. Most itt a szép, új világ. Már lassan nem kell a gimikre sem költeni, a szakmunkásképzőket lebutítják, és már akár két nap alatt is kaphatsz semmit nem érő szakmát, és Ócsa árát se kérd vissza, mindennek mi, az előző generáció vagyunk az oka. Sőt, a várban kiutalt tanácsi lakásokat is mi adtuk oda, szociális áron luxusszállónak. Ja. Arról már ne is beszéljünk, hogy most nem adósítják el az országot a haveroknak jövedelmező, de az állam által visszafizetendő letelepedési kötvényekkel. A fiataloknak meg nincs jövője. Dehogy nincs! Nem látod? Akinek van húsz millája, az kaphat még tizet ingyen, tizet kamatmentesen, és megveheti a negyven millás új lakást. Ja, hogy akinek nincs induló tőkéje? Persze, arról is a nyuggerek tehetnek, meg az előző rendszer. Szoktál gondolkodni is néha?

sunabajnok 2017.11.19. 18:45:33

@élhetetlen: Elbeszélünk egymás mellett.
A szociális bérlakás minig is rászorultsági alapon ment. Amiről te beszélsz,az a kiutalásos tanácsi lakás volt,amit 10-20-30 év múlva egy zsák egyforintosért meg lehetett venni.
Vegyük a példádat. János 20 éve él az utcán. Szállóra sose ment,a szoc munkásokkal nem tartotta a kapcsolatot. Bekényszerítették egy garzonba,azonban a szomszédok oanaszkodnak az antiszociális viselkedésére, és a számlákkal is el sváb maradva.
János elhunyt. Fellelhető hozzátartozója nincs, a lakásba belépve kideűlt,a kényszeres gyűjtögetési szokását megtartotta. Adott a behajthatatlan hátralék,és a közegügyi takaríttatás,ami általában is 6 számjegyű.
4 évet voltam utcai szocmunkás,nekem ne akard bemutatni a hajléktalanokat,a szenvedélybetegeket.
Majd 5 évet lehúztam a családsegítőben,és bizony az emberek az asztalra csapnak,hogy nem kapták meg megint a 3 szobás lakást,pedig az nekik jár. Tudomásul kell venni,hogy az államnak nem feladata,sosem volt,hogy az emberek gondját megoldja,hanem átmenetileg adHAT segítséget,egyfajta mankót,hogy kikecmeregj a szarból. Ha minden iskolázatlan,rosszul nevelt felnőtt segge alá lakást tolsz,akkor azok,akik egész életükben tanultak,spóroltak, na azok sose fognak lakáshoz jutni,mert nekik már csak az újépítésű lakóparki paloták jutnak,mert a panelban az a 4 millió rászoruló fog lakni élete végéig gombokért,és a gyerekeik utána meg is öröklik.

élhetetlen 2017.11.19. 19:20:04

@sunabajnok: Tényleg elbeszélünk egymás mellett, mert bennem fel sem merül a bérlakások, vagy a szociális bérlakások kapcsán, hogy valakinek három szobás lakás „jár”. Viszont hiszem azt, hogy, de ezt nyilván te tudod jobban, hogy, ha valaki hazamehet egy 20 nm-es lyukba, az nem alszik az utcán, ha nincsenek számára betarthatatlan feltételek. Pl. nem lehet megszabni, hogy nem fogyaszthat alkoholt, ahogy ezt nekem sem írja elő senki az én lakásomban. Viszont a bérbeadó ellenőrizhet, ezt már leírtam. „az államnak nem feladata,sosem volt,hogy az emberek gondját megoldja”. Nézzük másik szempontból. Feladata, hogy az emberek többségét zavaró gondokat megoldja. Így jó? Tehát az otthontalanok eltüntetése az utcáról, az a feladata lenne, mindegy mennyibe kerül a takarítás, vagy mennyi a behajthatatlan hátralék. Ha a rászorulók segge alá csak kicsi lakást tolsz olcsón, az nem igazán veszi el a lehetőséget az egész életükben tanultak elől, legfeljebb ők is élhetnek olcsó bérletben pár évig, amig gyűjtenek egy nekik megfelelőbb lakásra.

desw 2017.11.19. 19:25:14

@élhetetlen:

" Ugye, azért nem gondolod, hogy aki felsöpörte az udvart, mert azt meg kellett tennie, és utána támasztotta nyelet, az annyit keresett, mint a vezérigazgató, és „zsíros nyugdíjat kap”?"

Nem keresett vezérigazgató szinten, de kapott annyit akkor is és azóta is nyuggerként, hogy kényelmesen eléldegélt belőle.

Érdekes, csomó ismerős van szoci érából. Egyik sem igazgató volt, csak egyszerű ügyintézőcske vmelyik szoci üzemben, és akkor is megvolt az új Wartburg és a hobbi telek, plusz a panel kecó. Na, most próbálja meg ugyanezt egy bolti eladó vagy bérszámfejtő.

"Őket is mi, keményen dolgozók tartottuk el, és csak azt mondtam, hogy ez a városnak is megérte. Most mi van?"

Mondom, elvtárs, hitelből volt, amit lazán áttoltatok a saját gyerekeitekre.

Összehasonlíthatatlanul nehezebb most a fiatalok élete, mint a tiétek volt! Most tanulniuk és keményen dolgozniuk kell, mert nincsenek szoci üzemek láblógatóknak (a politikusi sleppet leszámítva), csak versenyszféra van, és valódi verseny a nagyvilággal, nem KGST, ahol a szart elcseréltétek a fosra, hogy látszólag minden rendben legyen. Ja, és persze brutál adók és járulékok, mert el kell tartani a 3 millió nyuggert, és a végén még pár százezer kamu minimálbéres lakását is fizethetik.

sunabajnok 2017.11.19. 19:28:34

@élhetetlen: Attól,hogy egy hajléktalan alá lakást tolsz, csak azt oldod meg,hogy nincsenek az utcán egy ideig. És? Ki tanítja meg nekik milyen közösségben élni? Szabályokat betartani,kötelességeket betartani? Mert így csak a többi lakó életét nyomorítod meg,a lakásukat elértékteleníted.
És továbbra sem engedném,hogy emberek az állam lakásaiban életük végéig benne lehessenek,max 5 évig. Aki 5 év alatt nem tud önerőből tovább lépni,azzal elég komoly életvezetési gondok vannak.

élhetetlen 2017.11.19. 20:10:35

@desw: Hát, már csak szórakozunk. „Nem keresett vezérigazgató szinten, de kapott annyit akkor is és azóta is nyuggerként, hogy kényelmesen eléldegélt belőle.”. Komolyan gondolod, hogy a harminc évvel ezelőtti segédmunkás fizetésére adott nyugdíjból kényelmesen eléldegél? Azt hiszem, nem tudod, csak gondolod. „csak egyszerű ügyintézőcske vmelyik szoci üzemben, és akkor is megvolt az új Wartburg és a hobbi telek, plusz a panel kecó.”. Hát, te biztosan tudod, én fejlesztő mérnök voltam anno, de a fizetésemből nem jött volna ki ez, az első balatoni telkem úgy jött össze, hogy éjszakánként műszakirajzoltam, egy éven át. És most is van kezdő ügyintézőcske, nagyon magas fizetésért, mert jó helyen jó ember keze alatt van. Ez más dolog. És akkor, amiről te írsz, akkor is voltak bolti eladók, meg bérszámfejtők, akinek nem jött össze az, amiről beszélsz. „hitelből volt, amit lazán áttoltatok a saját gyerekeitekre”. Mert most nem ez történik, nem hitelt veszünk fel, hanem megélünk a piacról. A múltkor valamelyik hozzád hasonló okos azt találta írni, hogy az államkötvény az befektetés, csak azt nem értette, hogy csak a befektető szempontjából az, az állam szempontjából kölcsönkérés. Ja. Az orosz hitel meg nem hitel, hanem befektetés. Ja. Ez nem lesz áttolva a gyerekeitekre. Ja.
Hát akkor további jó elvtársozást nertárs, és ne gondolkodj, mert az neked árt.

élhetetlen 2017.11.19. 20:58:38

@sunabajnok: Már tényleg a képtelenségekről beszélünk, Ha egy embert nem tudsz szocializálni, akkor azzal mit lehet kezdeni? ”Aki 5 év alatt nem tud önerőből tovább lépni,azzal elég komoly életvezetési gondok vannak.” Ja. Hagyjuk az utcán, és viseljük a látványát, vagy tartsuk el egy húsz nm-s lyukban, vállalva takarítást, stb. Ha nem fogadja el a lyukat, akkor lehet addig kergetni egyik helyről a másikra, míg fel nem adja. Egyszerű a kérdés. Akarjuk a hajléktalanokat az aluljárókban látni, vagy nem? Költsünk rá, hogy ne ott legyenek? És nem azokról beszélek csak, akik ki akarnak törni, és csak segítségre van szükségük, mert te ezekről beszélsz, hanem a többiről, a reménytelenekről is. Igen, költsünk rájuk is, ne zavarják a városképet, és éljenek, ahogy az elszállásolással tudnak.

sunabajnok 2017.11.19. 21:25:25

@élhetetlen: Basszus,végrenleesett. Te pont leszarod,hogy kik,és hogyan ,milyen áron oldják meg,csak a tr szemed elől tűnjön el a hajléktalanság. Tegyél egy táblát a nyakadba,hogy ezt te megoldanád a saját pénzedből,még több adót is fizetnél érte. Vagy még jobb. Vedd őket magadhoz. Nem kell mind,csak akik a szemed szúrják.
Jesszus.

desw 2017.11.19. 21:29:41

@élhetetlen:

"Komolyan gondolod, hogy a harminc évvel ezelőtti segédmunkás fizetésére adott nyugdíjból kényelmesen eléldegél?"

Igen, mert egy valami biztos volt mindig is, és az a nyugdíjemelés. A mostani generációknak már nem lesz lószar sem, hiába fizetik a járulékokat.

"Hát, te biztosan tudod, én fejlesztő mérnök voltam anno, de a fizetésemből nem jött volna ki ez, az első balatoni telkem úgy jött össze, hogy éjszakánként műszakirajzoltam, egy éven át."

Ok, most egy fejlesztőmérnők sem tud egy évnyi 2. műszakos pénzből telket venni a Balatonon.

"És most is van kezdő ügyintézőcske, nagyon magas fizetésért, mert jó helyen jó ember keze alatt van."

Persze, van ilyen most is

"Mert most nem ez történik, nem hitelt veszünk fel, hanem megélünk a piacról."

De, ugyanez megy most is, ÁHT hiány van állandóan! A gond ott van, hogy a jelenlegi hitelállomány kb 3/4-ét a rendszerváltás óta görgetjük hála nektek. És ezt ti költöttétek el ill. rátok költötték el, és a rendszerváltás óta is rátok költik el, a kibaszott sok korhatár alatti nyuggerre és zsíros nyugdíjakra.

A mostanában szokásos ~3%-os ÁHT hiány kb 1 ezer milliárdot jelent, ehhez képest 3 ezer milliárd megy nyugdíjakra. Na pl ez van elkúrva itt, de nagyon!

desw 2017.11.19. 21:36:59

Ja, egy üzenet a posztolónak is, ha olvassa egyáltalán: tegyük fel, hogy megnyeritek a választást (zéró esély Orbánék leváltására, de játszunk). Ezzel a komcsi programmal (pl. többkulcsos adó) csak azt érnétek el, hogy a maradék jólképzett ember is lelép a faszba! Aztán akkor a sok nyuggerrel és minimálbéressel osztozkodhattok majd az utolsó csirkefarháton.

élhetetlen 2017.11.20. 15:30:12

@sunabajnok: Lebuktam. Csak az én szemem elől tűnjenek, el, igen. Igaz, hogy több, mint öt éve nem voltam aluljáróban, nem tudom használni a tömegközlekedést, mert a térdem nem bírja az indulást, a fékezést, és a kanyarodást, az ülőhely meg bizonytalan, így több, mint öt éve nem láttam hajléktalant sem, de most, hogy így mondod, tényleg csak ez a problémám, hogy ne is lássak. Ha az államnak szerinted nem feladata, hogy a végképp lecsúszottak lakhatását, valamilyen szintű ellátását megoldja, akkor, gondoltam, talán azzal egyetértesz, hogy oldja meg a többi ember problémáját, akiket zavar az aluljárók állapota. És ez csak annyi, hogy ülök itt a gép előtt, olvasom a híreket, meg a kommenteket. Olvasom, hogy akik összeeszkábáltak valami kalyibát a kiserdőben, azokét lebontották, hogy a Mexikói úton dózeroltak, aztán acél akadályokat raknak le most épített, pompás metró bejáratokba, ebből gondoltam, hogy sok embert zavar az otthontalanok látványa, és ez a város problémája. Az meg nagyon szar duma, hogy a város problémáját oldjam meg én, és ha nem örülök, hogy valaki megfagy az utcán, akkor vegyem magamhoz. Az adó. Hát igen, azoknak kell a CSOK-os 10 millát adni az adóból, akinek már van húsz, és még 10 kamatmenteset, hogy negyven millásat vehessenek. Azt meg már el se képzeld, hogy a lecsúszottak ellátása is lehetne a TAO- t költeni, nem csak stadionok gyepét, hanem húsz négyzetméteres, zárható lyukakat is lehetne fűteni belőle, stb. Igen, egy érzéketlen, önző állat vagyok, te meg nagyon okos, hogy rájöttél erre, leesett.

élhetetlen 2017.11.20. 15:52:04

@desw: „(pl. többkulcsos adó) csak azt érnétek el, hogy a maradék jólképzett ember is lelép a faszba!”. A jólképzett, de rosszul szocializált ember, mint amilyen te is vagy, menjen is akárhová. Több kárt okozol azzal erkölcsileg, ha itt maradsz, és felnevelsz hasonló mentalitású gyerekeket, az adófizetők pénzéből támogatott családoddal, mint amennyi gazdasági hasznot esetleg hozol. (Mert az adókedvezmény a gyerekek után, az „jár”, nekik is jár az iskoláztatás, csak a nyugdíjasoknak nem jár a nyugdíj. Ja.)Nem válaszoltál arra, hogy a 21-23 éves korodig a taníttatásodat fizető adózók miért is nem érdemlik meg a nyugdíjat? Nincsenek szüleid, vagy soha nem voltak? Vagy, ha felneveltek, utána már csak koloncok a nyakadon, ha segíteni kell őket?

desw 2017.11.20. 17:10:56

@élhetetlen:

Gondom még mindig az egyenlőtlenség.

Amíg a 3 millió nyugger nyugdíjára 3200 milliárdot költ az ország, addig 10 millió fő eü ellátására csak 2000 milliárdot.

Amíg a dolgozó havi 100k-ból fizethet 10k-t bérletre és 4k-t vonatjegyre, addig a 200-at kapó nyugger 3k-t fizet és 100Ft-ért utazik a mávon.

Csak "szociális menetdíjtámogatásra" 100 milliárd megy ki évente. Nooormális??

Amíg ti 20-30 év jogviszonnyal már mehettetek nyugdjíba és megkaptátok a fizetésetek 80-120%-át, addig a mostani fiatalok 70 éves korukig dolgozhatnak majd és jó esetben 30-50%-ot fognak kapni.

. . .

élhetetlen 2017.11.20. 18:13:55

@desw: „Amíg a dolgozó havi 100k-ból fizethet 10k-t bérletre és 4k-t vonatjegyre, addig a 200-at kapó nyugger 3k-t fizet és 100Ft-ért utazik a mávon.„. Jogos, érd el, hogy a BKK jövedelemmel arányos áron adja a bérleteket. De érd el azt is, hogy mindenkinek a tényleges jövedelmét lássa. Persze, a politikusokat ez nem érinti, mert szolgálati kocsijuk van, szolgálati sofőrrel, ez nem kerül semmibe, csak a nyugdíjas bérlet. Volt már ötlet, hogy mindenki fizessen csak nyolc ezret, de aki harminc ezer nyugdíjat kap, annak ez már nem fér bele. Persze, rohadjon otthon. „Amíg ti 20-30 év jogviszonnyal már mehettetek nyugdjíba és megkaptátok a fizetésetek 80-120%-át,” Már tényleg azt hiszem, hogy nem csak szemét vagy, hanem hülye is. Igen, voltak anomáliák, pl. a honvédség, ahol nem csak a szolgálatba belefáradt, belerokkant mehetett korkedvezményes nyugdíjba, hanem az irodista is, de ez nem az országos átlag volt. Sőt, ha elérted a nyugdíjkorhatárt, már tíz éves munkaviszonnyal is kaphattál nyugdíjat, persze, csak annyit. Ne akard úgy beállítani, hogy valaki 20-tól negyvenéves koráig dolgozott, és hetven évesen dőzsöl a nyugdíjából. 80-120 %? Minek a százaléka? A húsz évvel ezelőtti fizetésének a 120 %-a? Menj a …. És mégegyszer kérdezem, van-e anyád? Ha van, hogy szólítod, anyunak, vagy ingyenélő nyuggernek? Ja, és van ötleted? Lőjük ki a nyuggereket egy szórakoztató vadászaton, és akkor jobb lesz az életed? Vagy csak vonjuk meg a megélhetőségüket, és bekamerázva nézzük, ahogy megfagynak az „ingyen” szerzett lakásukba, vagy éhen döglenek? Melyik tetszene jobban?

sunabajnok 2017.11.20. 18:58:13

Hagyjuk az utcán, és viseljük a látványát, vagy tartsuk el egy húsz nm-s lyukban, vállalva takarítást, stb.

de jobb helyen van ott, mint az utcán, ahol az egész várost zavarja.

de szerintem jobb volt, mint az aluljáróban kerülgetni őket. Most mi lenne, ha kapnának 20 nm-s lyukakat

Most mi van? Kergetik őket egyik aluljáróból a másikba? Ettől majd nem lesznek?

az nem alszik az utcán, ha nincsenek számára betarthatatlan feltétele

Ja. Hagyjuk az utcán, és viseljük a látványát, vagy tartsuk el egy húsz nm-s lyukban

Igen, költsünk rájuk is, ne zavarják a városképet, és éljenek, ahogy az elszállásolással tudnak.

És az utolsó idézetem Tóledna kedvencem.
"Lebuktam. Csak az én szemem elől tűnjenek, el, igen. Igaz, hogy több, mint öt éve nem voltam aluljáróban, nem tudom használni a tömegközlekedést, mert a térdem nem bírja az indulást, a fékezést, és a kanyarodást, az ülőhely meg bizonytalan, így több, mint öt éve nem láttam hajléktalant sem, de most, hogy így mondod, tényleg csak ez a problémám, hogy ne is lássak."

Valóban neked tényleg nem problémád,szimplán kommentekre reagálva akarsz egy antiszociális embert egy lyukba tuszkolni,nehogy ciki legyen nekünk a turisták,meg az ellenőrző uniós bizottságin előtt. Na pf...
A csok-nak az az egy előnye,hogy akiknek van x összeg megtakarítása,azt megjutalmazzák egy kedvezményes hitellel. Hiszen tudatosan kell ahhoz élni,hogy valakinek hó végére maradjon 5 ezer forint megtakarítása.
A rossz oldala,hogy huszonéves gyerekek aláírják 3 porontyot,és döbbenten kullognak majd vissza a mamahotelbe,ha elválnak,és ugrik az állami támogatás.
Csak ismételni tudom magam. Az Egyesült Arab Emirátusokon kívül SEHOL NEM FELADATA AZ ÁLLAMNAK A SZEGÉNYEK LAKHATÁSÁT MEGOLDANI!!!!! Lehetőséget kell biztosítania az ÁTMENETI időszakra,hogy az egyén a krízisét átvészelje.
Ha szerinted az a megoldás hogy aki 2017-ben csóró,az kapjon lakást élete végéig,amiért filléreket fizetet,a kölkei meg is őrökölhetik, akkor te nagyon gyorsan kiüríted az államkasszát,pláne ha tartóssá akarod tenni,ugyanis évente 200.000 diák lesz 18 éves,annak min 40%-a a létminimum alatt tengődik. Na vegyél nekik átlag 5 millkás lakást.
Szerintem a netes kommentek nem elegendőek a szociális szakma elsajátítására,én is 5 évet tanultam érte,majd gályáztam benne 12évet.
süti beállítások módosítása