Együtt Program 2018

Lex-CEU, Lex-Simicska, Lex-Csicska, Lex-Micsoda?

2017. október 30. - Együtt Program

Ha a szabályok naponta változnak, akkor nem tudunk tervezni. Született már Lex-CEU, Lex-Simicska, Lex-Heineken és még estig sorolhatnánk. Te pedig nem tudod, hogy milyen szabály vonatkozik majd a vállalkozásodra, házépítésedre, vásárlásaidra. Csak abban lehetsz biztos, hogy rengeteg, egymásnak is ellentmondó törvényt kell tudnod, különben már a kutyát sem sétáltathatod büntetlenül. Mi az Együttben kiszámíthatóságot és jogbiztonságot teremtünk!

lex_a_der.jpg

1989 régen volt. Sokan emlékszünk arra, milyen lelkes várakozással néztünk a jövőbe. Új, modern jogállamot vártunk és el is kezdődött az új állam kiépítése. Ez a folyamat azonban 2010-ben megállt majd rohamosan elindult az ellenkező irányba. A nyugdíjpénztári vagyon államosítása majd eltapsolása, a médiatörvény, az Alkotmány helyére lépő Alaptörvény és az ezek nyomán kialakult rendszer segítette a demokratikus intézmények leépítését.

És ma még talán nem is tudják a mélyen tisztelt fideszes honatyák, hogy holnap mit fognak megszavazni. Mára eltűnt a jogbiztonság. Sem az állampolgárok mindennapi ügyeiben, sem a vállalkozások irányításában nincs kiszámíthatóság. A jogszabályok szinte naponta változnak. A hivatalok, minisztériumok éppen hogy csak működnek. Az ott dolgozók sem tudják, hogy milyen szabályok szerint kell dolgozniuk. Bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban élünk.

A jogállamot helyreállítani csak az alkotmányos rend helyreállításával lehet. Ehhez új, európai értékeken nyugvó, közmegegyezésen alapuló alkotmányra és ennek az alkotmánynak alárendelt jogrendre van szükség. Helyre kell állítani a közigazgatás stabil rendszerét, jogszabályokat csak a legszükségesebb életviszonyokra kell alkotni és meg kell szüntetni a túlszabályozottságot, mert az csak a bizonytalanságot növeli.

Senki sem tudja, hogy miről fognak új szabályt hozni holnap! Senki nem tudja, hogy mire számítson! Mi, az Együttben hiszünk abban, hogy a szabályokat közösen kell lefektetnünk. Ezért biztosítani fogjuk, hogy minden jogszabálytervezetet véleményezhessen az, akiről az szólni fog, hiszen a minket érintő kérdésekben nem csak négyévente egyszer kell döntenünk. Online felületen megvitatva, az észrevételeket beemelve kell működnie a Parlamentnek. 

Akkor fogunk tudni nyugodt szívvel egy vállalkozást indítani, ha tudjuk, hogy milyen szabályoknak kell megfelelnünk. Ha nem kell attól félnünk, hogy egyik reggel arra kelünk, hogy tönkretesznek minket. Ahogy elvették a trafikokat, ahogy elvették sokak földjeit, és ahogy Mészáros Lőrinc bekebelezett cégeket. De lehetséges egy kiszámítható és biztos államot építeni. Ahol a törvény mindenkire vonatkozik, ahol az Alkotmány mindenkit véd. Ilyen a jogállam.


Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol, többek között, ezek a javaslatok is szerepelnek. Közel ötszáz választási ígéretünket itt olvashatjátok a szabad és igazságos Magyarországról. Orbán Viktor leváltása után ilyen országot építünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr3713116622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

$pi$ 2017.10.31. 06:10:38

"ahogy elvették sokak földjeit"

Kiknek vették el a földjeit? Ugye nem azokról van szó, akiknek lejárt a bérleti szerződése?

Fánkevő Fáncsi 2017.10.31. 07:22:34

Orbán leváltása az egy álom, de nincs senki akivel le lehetne váltani.
Az egész ellenzéki oldalon még csak nem is hallottunk egy névről, miniszterelnök jelöltről, akinek a nevét legalább szokni lehetne a választásokig, az egész ellenzék balfaszok gyülekezete, akik még arra is képtelenek, hogy legyen egy vezetőjük, egy karizmatikus és hiteles ember. Egyetlen egy embert nem sikerült kitermelni az elmúlt 8 évben. Csak egyet.
Úgyhogy marad a kis geci diktátor, és azt csinál továbbra is amit akar és nem szégyell, minimun 4 éve lesz még neki erre, de szerintem több.
Nem csak neki kellene eltűnni, hanem a balfasz ellenzéknek is meg a sötét igénytelen magyar választóknak is akik jól elvannak ezzel a ruszki szintű demokráciával is, csak meg tudjanak élni és legyen mit enni, és akkor ez így is jó ha nincs más. De ez így együtt már az egész országot jelenti, azt meg nem lehet lecserélni, úgyhogy marad ez ami van, kullogás az EU legvégén a ruszkiimádó kis geci zsarnok falusi vezetővel. Ez a magyar jövő, meg a soros plakátok. Nem is lehet másra számítani. még a legoptimistább hozzáállással sem.

VaradiJanos 2017.10.31. 07:36:56

@Fánkevő Fáncsi: miről beszésu fidesztrol? Berkecz balázs igenis tökéletes minizterelnök lessz, mútkor is látam ahoty félkézel letépet egy plakátot
süti beállítások módosítása