Együtt Program 2018

Felelni kell, ha eltűnnek az uniós milliárdok!

2017. november 10. - Együtt Program

Mit adtak nekünk az uniós pénzek? Utak, kórházak, iskolák újultak meg, cégek kaptak támogatást fejlődéshez, bővüléshez. De tudjuk, hogy nem minden euró került jó helyre. A rossz helyre került pénzek egy része csak végig nem gondolt fejlesztés, de van, ami közönséges lopás. És nem történik semmi. Mert a magyar ügyészség falaz a magyar oligarcháknak. Egy közös Európai Ügyészséggel utánajárhatnánk, hogy kinél is landoltak azok a milliárdok. Akiről kiderül, hogy bűnöző, az fizessen meg érte! Ezt ígérjük az Együttben.

szo_rnyennagylogos.jpg

Magyarországra az elmúlt években naponta érkezett 2 milliárd forint,  ennek egy része számos hasznos, szükséges és fontos beruházást segített. De mi, állampolgárok nem érezzük, hogy úszunk a pénzben. Mintha ez egy feneketlen lyukas lenne a zsák, amibe öntik a pénzt, de az eltűnik. Tudják ezt az Európai Unió intézményeinek dolgozói is. Ezért is nézik meg közelről, hogy milyen pénzszórás a felcsúti kisvasút vagy hogy mi lett a négyes metróval. És ezért lesz egy Európai Ügyészség is, amiből Magyarország kimarad.

A feneketlen lyukas zsák alján sokszor tudható pontosan, hogy kik tartják a markukat: az OLAF megmondta, hogy Rogán Antal haverjai eltüntettek 15 milliárd forintot. 167 milliárd a négyes metróból hiányzik. És még mennyi de mennyi egyéb ügy van, hogy csak az aprópénzes piti bűnöző rovat szereplőit föl se soroljuk, bár talán még emlékszünk az izsáki vadászházra vagy a lezárt tanösvényre.

Az OLAF (Európai Csalás Ellenes Hivatal) vizsgálódhat, a jelentést megírhatja, de csak a magyar hatóságok indíthatnak feljelentést. Így a jelentések egy része eltűnik a süllyesztőben. Hiszen ma Magyarországon az ügyészség sosem nyomoz, ha azzal a Fidesznek ártana.  Már a Kúria is kimondta, hogy az ügyészségről bátran állíthatjuk: a Fidesz kezében van. Polt Péter pedig a Fidesznek dolgozik, nem az országnak.

Éppen ezért hozzák létre az Európai Unió Ügyészségét (angol betűszóval EPPO), amely az uniós költségvetést érintő kérdésekben indíthatna büntetőeljárást. A rendszer elindul, egyelőre 18 állammal. Ezek az országok azért csatlakoznak, mert tudják, hogy nekik is jó, ha valaki akár határokon átívelően, függetlenül és szakmai alapokon nyomozhat az után, aki csalni akar az uniós polgárok pénzeivel. Hiszen Mészáros Lőrinc nem a saját gázszerelőként összekuporgatott pénzéből épít kisvasutat, hanem a magyar és uniós polgárok adójából.

Európai Ügyészség nélkül nincs biztosíték, hogy az uniós pénzzel visszaélők megfizessenek a bűncselekményekért, és valóban bíróságra kerüljön az ügy. Hiszen addig csak kapjuk az írásos bizonyítékokat, hogy csalnak, de Polt Péterék csak tologatják ide-oda az aktákat, Mészáros Lőrinc meg a többiek pedig csak gazdagodnak. Az Együtt azt ígéri, hogy haladéktalanul csatlakozunk az Európai Ügyészséghez a választások után. Aki pedig csalt az uniós milliárdokkal, azt bíróság fogja megbüntetni.

Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol ez a javaslat is szerepel. A közel ötszáz ígéretünket itt olvashatjátok egy szabad és igazságos Magyarországról, amit együtt valóra váltunk Orbán Viktor leváltása után.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr3913229215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2017.11.11. 00:22:05

Hogyhogy még nincs itt a csürhe? Csapatépítés van vagy nemzeti ünnep?

Magához a bejegyzéshez pedig annyit, hogy őszintén kívánok sok sikert hozzá. Nagyon örülnék, ha tennének valamit, mert az, hogy ez a fajta lopás így megtörténhet példát mutat minden szinten, és ezt utánozzák minden szektorban. Jó lenne, ha végre lennének konzekvenciák az országban! Szóval hajrá!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.11.11. 02:38:30

a legtob eltunt penz messze a metro projektben loptak el a ballib haverjaitok. Megint olyan temaval kampanyoltok amit az alzhaimereseken kivul mindenki kirohog.

öreg baka nem rakéta 2017.11.11. 09:05:19

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Esetleg egy megindult ügyészségi eljárás sokat dobna a handabandázáson. Ja, tudjuk, még nem volt idő a felderítésre:)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.11. 09:10:59

Nagyobb baj lesz a nyugtanak, ha ez ennél 10-szer több profitjuk tűnik el, amit jelenleg tőlümnk síbolnak kki.

Cycmen 2017.11.11. 09:38:54

@Dan da Man: Hogyhogy még nincs itt a csürhe? Csapatépítés van vagy nemzeti ünnep?"

Azzal akartam viccelni hogy "de hát itt vagy", viszont írtad a "nemzeti ünnepet" ami ilyen nemzetietlen hazátlan gennyládáknak tényleg nincs! :D
süti beállítások módosítása