Mi lenne, ha gyermekeink celebhírek helyett valami hasznosat is olvasnának?

2017. november 07. - Együtt Program

Hogy a fiatalok csak valóságshowkat néznek-e vagy foglalkoznak a közélet dolgaival is, a nevelésükön múlik. Ha még iskolás korukban megszokják, hogy olvassanak a politikáról, kultúráról, a világról, akkor felnőttként sem fognak lemondóan legyinteni a körülöttük zajló eseményekre. Adjunk újság előfizetést egy évig minden 18 éves fiatalnak és a befektetés többszörösen megtérül: a hagyományos, értékes média megmarad, a felnővő generáció pedig nyitott szemmel jár majd. Mi az Együttben ezt ígérjük.

elo_fizete_s_ve_gleges.jpg

Ha azt akarjuk, hogy a jövő generációi ne csak a celebműsorok aktuális híreiről tájékozódjanak, akkor még fiatalon tennünk kell azért, hogy felnőttként értékteremtő médiát is fogyasszanak. A kormány ma is szeretne nevelni is a tanítás mellett az iskolában, de nem erkölcstan órákon kellene megmondani a tutit a gyerekeknek, hanem azt segíteni, hogy önállóan gondolkodó, tájékozott és érdeklődő állampolgárok kerüljenek ki az iskolapadból.

A rendszert már Franciaországban kipróbálták: ha egy éves előfizetést biztosítanak a fiataloknak ingyen, akkor később sokkal nagyobb valószínűséggel fognak majd maguk is újságot venni, színvonalas műsorokat keresni, az újságírói teljesítményért fizetni, ha majd lesz saját bevételük. A fiatal olvasók eldönthetnék, hogy mire kérik az előfizetést, az állam pedig támogatja őket ebben. Persze kitételekkel, például bulvárlapot nem támogatnánk.

A nyomtatott média értékeket közvetít.  Az újságírói teljesítmény, ami akár hosszú hetek, néha hónapok munkája alapján jön létre, sokkal komolyabb értéket képvisel, mint a celebek mindennapjairól szóló silány cikkek. Az államnak feladata lenne a valódi médiát támogatni, de nem úgy, hogy megveszi a lapokat Orbán strómanja, és propagandát csinál belőle. Egy átlátható rendszerben így a tartalmat nem befolyásolná, csak az újságok olvasókhoz való eljutását segítené a kormány.

És mi lenne az eredmény? Egy normális, egészséges média. Az újságpiac megmaradna, ami azért is fontos, hiszen a helyi médiát semmi nem helyettesítheti egy működő demokráciában. A támogatás nem forgatná föl teljesen a piacot, de mégis azok kapnák a támogatást, akikre kíváncsiak az olvasók. A felnőtt életük elkezdésekor pedig megszokják, hogy hétről hétre vagy esetleg napról napra egy újságból tájékozódjanak. Legyen életük része, hogy foglalkoznak a világgal, hiszen így tudnak önálló, magukért kiálló állampolgárokká válni.

Mi az Együttben egy ilyen országot akarunk megvalósítani. Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol ezek a javaslatok is szerepelnek. A közel ötszáz ígéretünket itt olvashatjátok egy szabad és igazságos Magyarországról, amit együtt valóra váltunk Orbán Viktor leváltása után.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr613199759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.08. 10:21:10

Ehhez először meg kell dönteni viléágszerte a liberalizmust, melt a celebhírek fő gyártója.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2017.11.08. 19:59:15

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: lol, komolyan, neked ha reggel a boltban elfogy a kifli, arról is a liberalizmus jut eszedbe :D

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2017.11.09. 14:51:04

Amúgy magáról az elképzelésről. Elsőre felnéztem, mennyire jó ötlet már, aztán kicsit jobban belegondolva: nem, nem az. Nem csak azért, mert jelenleg két propaganda- és két független, de volt oligarchák által tulajdonolt lap a választék, hanem mert ez olyan, mintha ingyen Netflixet adnánk a nyugdíjasoknak. Egyszerűen a mi generációnk nem olvas print lapot. Ez van. Szerintem alapvetően három dolog kell ahhoz, hogy a korosztályomat be lehessen terelni néha valamely online hírportál címlapja elé.
- kritikus gondolkodásra nevelés segítése
- apolitikusság megszűntetése a politikai közbeszéd színvonalásának emelésével (tudom, ez a legnehezebb)
- anyagi körülményekkel elérni, hogy legyen min, és a túlterheltség csökkentésével mikor egyáltalán cikkeket olvasni. De ez nyilván már messzire visz.