A Fidesz ajándéka: Önkormányzati bábszínház

2017. október 12. - Együtt Program

 

Mit tud egy polgármester ma elintézni? Talán a járdát, de arra sincs pénz. Gond van az iskolával? Abban az önkormányzat nem illetékes. Nem jött csekk a szemétdíjról? Pesten intézik a kukaholdingnál! Rosszkor jön a helyközi busz? Nincs hatáskör! Ismerős válaszok? Az önkormányzatok feladatait úgy szűkítette le a Fidesz, hogy azok ma már szinte semmibe nem szólhatnak bele.  Sok kistelepülésen pedig még egy járdára sem telik, mert nincs saját bevételük.

 paprikajancsiso_nkorma_nyzat.jpg

Az Együtt abban hisz, hogy az emberek a problémáikat a helyi képviselőnek, polgármesternek tudják elmondani, ők tudnak értük legjobban eljárni, ők tudják egy település ügyeit intézni, képviselni. Ezért az Együtt önkormányzati rendszerében a települések visszakapják önállóságukat a helyi ügyek intézésében és ehhez lakosság arányosan megkapják a szükséges pénzt is.

De az ügyek nem érnek véget a település határánál, ezért társulásokat kell létrehozni.

Mivel a helyközi buszok általában nem csak egy helyen állnak meg, és járnak az iskolába gyerekek több településről is, és sok egészségügyi intézmény, szakrendelő több közösséget is kiszolgál, ezért megteremtjük a feltételeit annak, hogy ezek működéséről önkormányzati társulásokon keresztül döntsenek, de helyben.

A kormány feladata, hogy a meghatározza az elvárásokat és a pénzügyi támogatás biztosításával gondoskodjon róla, hogy a helyi intézmények mindenütt az országban magas színvonalon működjenek. Az önkormányzat vagy az önkormányzati társulás feladata lesz erről megfelelően gondoskodni. Egy társulással így megoldható a probléma, hogy hatékonyan szervezzék meg a lakosok életét, de ne olyanok döntsenek, akik csak térképen látták, hogy hol van a helyi buszmegálló.

Az Együtt Magyarországán a helyi képviselő, a polgármester tud intézkedni, ha gond van az iskolával, ha nem jön a csekk a szemétszállításról, ha rosszkor jár a helyközi busz. Nem kell, hogy messze mindenkitől, „odafönt” döntsenek.

 Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol ezek a javaslatok is szerepelnek. A közel ötszáz ígéretünket itt olvashatjátok egy szabad és igazságos Magyarországról, amit együtt valóra váltunk Orbán Viktor leváltása után.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr8112956767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.