Együtt Program 2018

Íme 5 ok, miért legyen eurónk

2018. január 28. - Együtt Program

Magyarországnak, a gazdaságnak és az állampolgároknak is sokkal jobb lenne, ha mihamarább bevezetnénk az eurót. Ezt a folyamatot azonnal el kellene kezdeni, hiszen sokkal több előnye volna, mint hátránya, ha mi magyarok a közös európai fizetőeszközt használnánk. Mi az Együttben kiállunk Európáért, egy erős és versenyképes Magyarországért, ezért támogatjuk az eurót!

 euroblog2.jpg

  1. Szorosabb együttműködés Európával

Az Európai Unió a következő években kettészakadhat. Az eurót használó magországokra, és arra a perifériára, ami valamennyire még csatlakozik Európához, de nem vesz mindenben részt. Aki kimarad az eurózónából, az lemarad az egyre szorosabb európai együttműködésből is. Ha kimaradunk a mag-Európából, akkor a kontinensünket érintő valóban fontos döntésekből is kimaradunk. Sőt, ott sem lehetünk „az asztalnál”, amikor ezek a döntések születni fognak. Így pedig a magyar érdek biztosan nem fog érvényesülni.

 

  1. Kicsi és nyitott gazdaság vagyunk

A pénzügyi sokkoknak különösen ki van téve egy olyan kicsi és nyitott gazdaság, mint a miénk. Láttuk a legutóbbi válság alatt is, mennyire sérülékeny is Magyarország, de egy 340 milliós valutaövezet tagjaként a pénzügyi rendszerünk sokkal biztosabb helyzetben lenne. A vállalkozásoknak arra van szükségük, hogy kiszámítható környezetben, a beszerzési és az eladási áraik árfolyamváltozás okozta hullámzásától függetlenül működhessenek.

 

  1. A magyar gazdaság már összefonódott Európával

Ha megnézzük, kikkel és mennyit kereskednek a magyarok, hova exportálunk és honnan importálunk, akkor még európai szinten is kiemelkedően magas, hogy mennyire erősen támaszkodunk az eurózónára. És ez így van jól, se gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból is káros mindent körbeutaztatni a fél világon. Lehet persze keleti, déli vagy marsi nyitást meghirdetni, érdemi változást eddig nem ért el a kormány ebben. Bár néhány Fidesz-közeli cég biztosan sokat keresett. Ha sokat kereskedünk, és a partnereink meghatározó része eurót használ, akkor nekünk is érdemes inkább az eurót használni.

 

  1. Átváltási költségek

Ha már a cégek amúgy is eurót használó cégekkel kereskednek, ha már mi is olyan helyre utazunk, ahol euróval fizetnek, akkor rengeteget spórolhatnánk azzal, ha nem kéne folyton az átváltással bajlódni, a változó árfolyamok miatti kockázatok pedig megszűnnének

 

  1. Szerinted a forint versenyelőny? Tényleg alacsony béreket akarsz?

Akik azzal érvelnekk, hogy nekünk jó, hogy a forintot leértékelhetjük, és így szerezhetünk versenyelőnyt az eurót használókkal szemben, azok valójában azt mondják, hogy nekünk az egyre alacsonyabb béreinkkel kell versenyezni a nyugati országokkal. Ha így teszünk, akkor sosem fognak emelkedni a magyar bérek, akkor sosem fog annyit érni a magyar fizetés, mint a nyugati, sőt, el is vágjuk magunktól a fölzárkózás lehetőségét is.

 

Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol, többek között, ez a javaslat is szerepel. Közel ötszáz választási ígéretünket itt olvashatjátok a szabad és igazságos Magyarországról. Orbán Viktor leváltása után ilyen országot építünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr9913610613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paprikajancsi007 2018.01.28. 23:41:25

Bullshir bullshit hatan. Meg a joval gazdagabb osztrakok is utaljak az eurot. Gorogorszag? Szlovakia?

mindenkiautóba 2018.01.29. 00:08:54

pedig de: az alacsony bér nélkül már rég csőd lenne
az osztrákok sose utalták az eurót
ausztria sokkal olcsóbb lett a schilling után

Bolshevik 2018.01.29. 00:13:42

"Láttuk a legutóbbi válság alatt is, mennyire sérülékeny is Magyarország, de egy 340 milliós valutaövezet tagjaként a pénzügyi rendszerünk sokkal biztosabb helyzetben lenne"

Ja mint Görögország.

Az euró a gazdagabb országoknak jó, a szegényebbeknek meg hátrány. Németország pl. brutális haszonélvezője. Ha még mindig német márka lenne, annak rég elszállt volna az árfolyama, és nem lenne pl. ez a jelenség:
index.hu/gazdasag/2017/06/19/nemetorszag_trump_eu_kereskedelmi_tobblet_folyo_fizetesi_merleg_tobblet_a_nemetek_nagyon_rosszak/

Az, hogy Magyarországnak rossz lenne az euró, az EU gazdag országainak meg jó, azt vagy kurva jól tudja az Együtt is (ez esetben hazaárulók), vagy nem tudja (ez esetben dilettánsok). Igen, fel lehet sorolni századrangú marginális előnyöket (jelentkezzen az a vállalkozás, akit az átváltási költség vitt csődbe), de összességében nagyon nincs még itt az ideje a magyar eurónak.

MercatorCook (törölt) 2018.01.29. 01:41:32

Olyan, hogy nemzeti függetlenség gondolom nálatok egy kitalált fasiszta fogalomnak számít. Mellesleg nem azt mondom, hogy az euró egy rossz dolog és a bevezetésében ne lennének előnyök. Hogy mennyi előnye és hátránya lenne az persze vitatható. Na de kérem szépen, ha nincs forint akkor az euró/forint árfolyamára se lehetne spekulálni! Na ebből nem kérek köszönöm!

odamondó 2018.01.29. 02:10:53

Csak látnám hol vannak az okok mert azt nem igazán sikerült felsorolni.

moonlight777 2018.01.29. 02:18:13

Nem, nem, nem és nem akarok eurót.... iszonyú kártékony európár a nézve is, néhány gazdag ország az egyedüli nyertese az egész baromságnak, akik a periféria országok gazdaságát pénz szivattyúzzák....
Nagyon remélem, hogy 5-10 éven belül már euró sem lesz a világon, mert ez európa legnagyobb tévedése.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.29. 06:23:34

Egyetlen előnye van az eurónak: a Soros-féle spekulánsok nehezebben tudják megtámadni.

Minden másban hátrány az euró.

FCUK17 2018.01.29. 07:03:05

ez tényleg az Együtt blogja? és tényleg képesek leírni, hogy ennyire hülyék? atyaisten...

Exploiter 2018.01.29. 07:03:09

Fel lehet vetni az ötletet, de a felsoroltaknál sokkal komolyabb érvek szólnak mellette és ellene is. Ez így csak vicc.

komisz_kölök 2018.01.29. 07:18:35

@Paprikajancsi007: melyik osztrakok utaljak az Eurot? Hat eve elek itt, de meg nem hallottam senkitöl...

kameraman · http://nagytotal.blog.hu 2018.01.29. 07:23:46

Pont az ilyen se kicsi, se nagy fejlődő országoknak inkább hátrány az euró, mert kiüt a kormány/jegybank kezéből egy rettentő fontos eszközt, a kamatpolitikán keresztüli leértékelést. Pont ez méret az, amikor a többi ország gazdasági tömgvonzása már nem segít, szóval én várnék még.

Ez a blogposzt meg borzasztó.

CyberPunK 2018.01.29. 08:12:18

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Soros féle spekulánsok? Arra még emlékszel, hogy a fidesz hogy shortolgatta 2010-2011-ben a forintot?

XXXXXL 2018.01.29. 08:19:18

Magyarországnak jelenleg káros lenne. Az eredeti nemzeti valutáról euróra váltáskor mindenki ráb...ott, mert a kereskedők felfelé kerekítve drágítottak, a megtakarítások meg leértékelődtek a rossz átváltási arány miatt.

A bevezetés után a meglévő gazdasági különbségek erősödtek az erősebbek javára, úgyhogy majd ha mutat valaki egy sikertörténetet ami adaptálható a hazai viszonyokra, akkor lesz érdemes egyáltalán feltenni a kérdést hogy kell-e nekünk az euró. Ha még lesz olyan akkor...

rallus 2018.01.29. 08:29:03

Az Együttnek már nincs pénze szakemberre.. Valamelyikük bolti eladó nagymamájával kénytelenek szakcikket íratni...

werinter 2018.01.29. 08:33:00

Ez elég béna egy felsorolás lett.
Most gondoljunk bele abba, hogy az amúgy is szánalmas magyarországi béreket átváltanánk euróra, ráadásul az új valuta bevezetése miatt az árak szinte biztos, hogy emelkednének.
Tehát az átlag magyar keresne 400-500 eurót, míg pl. egy német vagy osztrák 2000-3000 eurót visz haza, közben az árak nem sokkal lennének alacsonyabbak nálunk. Csodálatos lenne, tényleg!

Brix 2018.01.29. 08:53:02

@werinter: Pont azért lenne jó, mert làtnàk az emberek , hol tart valójàban a gazdasàg. Szlovàkiàban és Észtorszàgban nem okozott semmi problémàt a bevezetése, sőt jobban teljesítenek . Ahol versenyképtelenek, mint Görögorszàg, ott igen...Én többet az életben nem szeretnék egy forintleértékelésen àtesni. A kisembernek jobb egy stabil fizetőeszköz, amely megőrzi vagyona értékét. A gyenge forinttal egyelőre bajban vagyunk: szinte mindenki lehagyott màr minket bérekben, a ,romànok màr 80%- on vannak, a bérek tekintetében. Konklúzióm az: a gyenge forint jó az exportàló nagy cégeknek ês jó az MMB- nek, de rossz az àtlagembernek. "Ócsítàssal" nem lehet vilàgot megvàltani, hatékony, alkalmazkodó gazdasàggal igen!

CyberPunK 2018.01.29. 08:54:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mármint az a mítosz, hogy kétnaponta jelentették be, hogy most aztán tényleg államcsőd lesz és úgy ugrált a forint, mint hülyegyerek a játszótéren?

Brix 2018.01.29. 08:59:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem tudom mennyire mítosz, de mondok egy érdekes dolgot: gyermekkoromban Bulgàriàban sokkal többet ért a magyar àtlagember pénze. Màra màr ott is egy picit szegényebbnek érzem magunkat. Olyan, mintha ők zàrkóztak volna jobban fel hozzànk életszínvonalban, a fizetési olló zàródott...Mindehhez az àrfolyampolitikànak is köze lehet, nem csak reàlgazdasài oka van...

midnightcoder2 2018.01.29. 09:08:36

"Akik azzal érvelnekk, hogy nekünk jó, hogy a forintot leértékelhetjük, és így szerezhetünk versenyelőnyt az eurót használókkal szemben, azok valójában azt mondják, hogy nekünk az egyre alacsonyabb béreinkkel kell versenyezni a nyugati országokkal"

Mégis, mivel versenyezzünk ? A remek hazai infrastruktúrával ? Ja, hogy nincs ilyenünk. A fizetőképes és hatalmas hazai piaccal ? Ja, hogy ilyenünk sincs. A jól képzett munkaerővel ? Az a polgár aki jól képzett jó eséllyel eleve elhúz nyugatra a nagyobb fizuért. A fejlett hazai gazdasággal ? Ilyenünk sincs.

énisfélek 2018.01.29. 09:29:05

Kérdezzétek meg a szlovákokat, hogy mennyire esett jól nekik, amikor be kellett szállni anyagilag a görög államadósság rendezésébe, hogy ne omoljon össze az euró. Na az olasz adósság kb hússzorosa a görögének, csak erről nem szabad beszélni.
Minden más szempontból jobb lenne, ha eurónk lenne, hiszen a forint árfolyam a Magyarországon élősködő spekulánsok egyik kedvenc játszótere.

tomfree 2018.01.29. 09:36:03

@Brix: A forintleértékelés is jobb, mint egy államcsőd. A görögök ebbe buktak majdnem bele. A gond alapvetően szerkezeti: közös valuta, közös valutaövezet de nincs egységes jegybank, hanem tagállamonként próbálkoznak a jegybankok a monetáris politikával. Alapvetően hibás az egész: vagy ne legyen közös valuta vagy legyen de akkor egységes jegybankkal és központi szövetségi költségvetéssel mint az USA-ban, ahol ha jól emlékszem a FED rendelkezik a bevételek 10%-al nem pedig 1% mint az EU-ban jelenleg. Ez egy hibás rendszer lássuk be. Mivel hazánk szegény és fejletlen ország a magországokhoz képest, ezért extrém rizikó egy euró bevezetése.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.29. 09:42:06

@Brix:

BG-ban de facto nincs saját pénz, ennek pozitív oldala a stabilitás, de van számtalan negatívuma is.

Egylbként meg ha megnézed a leva értékét a forinthoz képest, messze a forint az erpsebb,.

1988-ban: 1 leva = 13 forint.
2018-ban 1 leva = 0,16 forint.

A leva 80-szoros értékvesztést szenvedett a forinthoz képest 30 év alatt,

Brix 2018.01.29. 09:54:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ez a szàmítàs hogy jött ki? 1988- ban 13 ft volt 1 leva most pedig 158 ft , ami azt jelenti, hogy most durvàn 12x erősebb a leva, mint akkoriban...

BéLóg 2018.01.29. 10:18:54

Majd ha annyit fizetünk egy euróért amennyit ér, akkor lehet.
Ma a forint kábé 120-150 HUF/EUR VALÓDI értéket jelent. Amit ebből nem adnak meg nekünk, az a kurva multik meg a bankár rabszolgtartók orbitális haszna.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.29. 10:38:40

@Brix:

Valamit kifelejtettél.

1 új leva = 1000 régi leva.

Míg a forint mértéke azonos 1946 óta.

werinter 2018.01.29. 10:44:51

@Brix:
"Pont azért lenne jó, mert làtnàk az emberek , hol tart valójàban a gazdasàg. "
Pont az a baj, hogy euróra váltás esetén még kevesebb lenne a fizetésünk, ez szinte biztos. Én ilyen áron nem szeretném megtudni, hogy hol tart a gazdaság.

Észtország nem véletlenül tudta bevezetni az eurót, hanem azért meg sikerült teljesítenie a maastrichti kritériumokat. Tavaly szeptemberben erről személyesen is volt szerencsém meggyőződni. Budapest Tallin mellett elbújhat minden tekintetben (az árakat tekintve is).

"A kisembernek jobb egy stabil fizetőeszköz, amely megőrzi vagyona értékét. A gyenge forinttal egyelőre bajban vagyunk: szinte mindenki lehagyott màr minket bérekben, a ,romànok màr 80%- on vannak, a bérek tekintetében."
A Románok azért nem, de a lengyelek pl. már tényleg lehagytak minket ilyen téren, ráadásul az ottani árszínvonal nagyjából azonos a magyaréval.

Nálunk egyébként a legnagyobb problémát nem is az alacsony bérszínvonal jelenti, hanem, hogy bizonyos "tételeket" egyszerűen kihagytak a számításokból. A lakhatás (albérlet/saját ingatlan) költségei nem kerültek beépítésre SOHA a bérekbe. Örömködünk, hogy milyen jó, hogy országszerte nőnek az albérletárak, viszont nincs aki kifizesse őket. Egy átlag magyar jó ha keres 200 bruttót, ebből nem lehet kifizetni a 100 ezres albérletet. Saját lakást vennie pedig egyenesen lehetetlen. És akkor a rezsiről még nem is beszéltünk.
Most akkor képzeljük el azt a helyzetet, hogy euróra váltunk, ez által mindenképpen közeledni fog a, magyar árszínvonal az európaihoz (ahogy történt ez a szlovákoknál és a balti államoknál is).
A fizetések viszont nem valószínű, hogy komolyabban változnának.
1 euró most 310 Ft. Az átlag kereset kb 420-500 euró havonta átszámítva. Még a forintban számolt árakhoz képest is kevés, nem hogy euróban.

Gandosz 2018.01.29. 10:49:23

Ha a cikket közgazdász írta volna, akkor az igazi gazdasági előnyökről írt volna, mert az ötből csak a negyedik tartozik a gazdasági előnyök közé.

UrbanLegend2000 2018.01.29. 11:09:26

Euróval nem tudna Matolcsi nyerészkedni és nem lehetett volna lehúzni a devizahiteleseket sem, hogy aztán az alapítványokat tömködjék ki ebből a közpénzből

Brix 2018.01.29. 11:15:41

@werinter: A wikpedia szerint 716 euro ma a nettó àtlagkereset Magyarorszàgon. Ha egy erősebb , modjuk 260- 270- as szinten vàltanànk euróra , akkor màr mindjàrt mindjàrt bentebb lennénk fizetés tekintetében Európàban. Tér lenne rà, csak az MNB nem engedi. Nekik így jó, a gyenge forint. Nekem nem. Szeretnék erős forintot. Reàlkamatot a megtakarítàsom utàn ( túl alacsony ma a betéti kamat)

Brix 2018.01.29. 11:20:09

@werinter: 400-500 euró nettót szinte senki sem keres màr Magyarorszàgon. Ez egy munkàs bér Màtészalkàn. A reàlis kb olyan 1000 euró netto lehet most , orszàgszerte. Ezt lehetne feljebb vinni, egy erős forint àrfolyamon történő euróra vàltàssal

werinter 2018.01.29. 11:47:20

@Brix: Ajánlom a figyelmedbe ezt a cikket: kettosmerce.blog.hu/2017/07/04/az_atlagkereset_mitosza_es_a_valosag

A nettó 1000 euró nagyon jó vicc, nagyjából a fele sincs a valóságban.
A cikkben is benne van: ha van 10 ember amiből 9 keres 100 ft-ot egy pedig mondjuk 3000-et, akkor 390Ft az átlagbér, függetlenül attól, hogy mindössze egy ember keres ennél többet.

Nem tudom melyik univerzumban van az a Magyarország ahol 1000 euró a NETTÓ bér, de én szeretnék ott élni. Ez 310 ezer ft, ne őrüljünk már meg!
A lakosság nagy része minimálbért kap, ami ha van szakképzettsége akkor kemény 181 ezer ft BRUTTÓBAN. Ez kemény 120 ezer ft nettó, ami 387! euró.

sas70 2018.01.29. 11:51:07

Ha olyan kibaszott nagy erősödéses jobbanteljesítés van, akkor miért nem lehet eurónk?
Vagy még sincs az, ezért az olcsó exporton és az eu-támogatásokon keresztül kell életben tartani a gazdaságot!

rallus 2018.01.29. 11:52:13

2002

Medgyessy Péter miniszterelnök: a gazdaság jó állapotban van, tartható az euró 2007-es bevezetése

.2006 április

MSZP választási program: 2008-ban teljesítjük az európai monetáris unióhoz történő csatlakozáshoz szükséges egyensúlyi követelményeket, ezzel létrejönnek az euro 2010-es bevezetésének közgazdasági feltételei

.Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: 2008 és 2010 között helyreáll a gazdasági egyensúly, az eurót pedig ezután két éven belül –2010-2012 – lehet bevezetn

i2008 július

Németh Dávid (ING elemzője): 2015-ben vezethetjük be az eurót

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.29. 12:22:06

Vajon a csehek miért neme vezették be az euro-t. Lehet , hogy tudnak valamit?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.29. 12:23:08

@sas70: A cseheknek sincs..Az olaszok ,spanyolok, görögök is megszívták az euro-t..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.29. 12:23:59

@Brix: Netto 200 körül van az átlagfizu ma Magyarországon..

arabok balrol 2018.01.29. 13:47:24

Inkabb hiszek Matolcsynak mint az Egyutt ElQro szakertoinek.

vwxyz 2018.01.29. 14:11:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Mítoszok."
Nem mese az gyermek. Tudod, akkoriban még nem a 'a közpénz jelleg elvesztése' volt a módszerük.

vwxyz 2018.01.29. 14:14:22

@BéLóg: "Ma a forint kábé 120-150 HUF/EUR VALÓDI értéket jelent."
Mesélj, ezt hogy számoltad ki?

Duplaxiii 2018.01.29. 14:15:47

Érdekes lista, valójában már ott a probléma, hogy ehhez nem "ok" kell, hanem feltételek...
De a pontok közül 3 marhaság, egyedül az átváltási rész a valóman indokolható.
1. Ugye azért számos ország van, akik nem euroval is sikeresek? Lepusztultságunk, álló gazdaságunk hogyan tenné sikeressé a csatlakozásunkat?
2. Más ország nem az? És az eurosakat nem verte telibe a válság?
3. A magyar gazdaság valójában régen összefonódott, és ez az fonódás nem euroalapú.
4. JOGOS
5. Ugye megint lényegtelen az érv, mert belső munkaerőpiacon a saját valutával is létrehozható a versenyképes világ. Ha euroalaput akarunk, akkor az a beslő piacot hátrányba helyezi a multialapúval, tehát a belépést követő 10 évben a mai bérmunka és jobbágyvilág fejlődik még tovább és a hazai vállalkozások még nagyobb ütemben mennek tönkre. Utóbbiaknak ugyanis ez csak átváltás kérdése, viszont a kivéreztetésük miatt a magasabb költségek, bérek már nem a fejlődést szolgálják.
.
Szóval jó lenne!
De csak szakmai alapon, csak ha a társadalmi alap arra alkalmas. Ma nem. A bankszféra, a multik, a idetelepített bérgyártóknak jó lenne, mert ők eleve a világpiacon élnek, innen csak olcsó munkaerőt, logisztikát szereznek.
Úgy szokták mondani, hogy egy számtalan súlyos betegségtől szenvedő 80 éves béninél egy komoly szívműtét a halállal egyenértékű, mert a traumát a beteg, sérült és gyenge szervezet nem bírja már ki.
A mi alapgazdaságunk, az emberek, a belső fogyasztás ma alkalmatlan a piaci alapú pénzrendszerre, ha arra kapcsoljuk rá, az a pusztulás, mert nincs tartalék, erő már.

Duplaxiii 2018.01.29. 14:17:19

@Duplaxiii:
Bocs!
4 a marhaság! (nem 3)
és a poszt jellemzően aktuálpolitikai, illetve a szakértői vonal meg globalizációs párti, tehát elfogult.

Duplaxiii 2018.01.29. 14:24:17

Hú, ez a reális euro árfolyam...
Hú...
.
Nakéremszépen, az euro valós árfolyama ma úgy 500-600 ft/eu körül van.
Ezt a nemzetközi pénzvilág tartja mesterségesen a mostani "alacsony" szinten, mivel a valódi 1 óra alatt zárná be az országunkat, mert az annak megfelelő termelési értékek még a 200 forintos szintet sem érik el.
Ja a valós lenne, azt az ország már nem bírná.
Ezért egy olyan szinten tartják, amit még éppen bírunk, de nem okoz sokszáz milliárdos kárt a világpiacnak!
Akik azt hiszik, hogy a reális a 200 lenne, de a galád bankok nem engedik, azok emlékezzenk a régi időkre, mi is megllapíthattuk a dollár/forint arány és főléemelhettük a rubelét, de az a világpiacon szart sem ért. Mi meg tönkrementünk.
Egy árfolyam ugyanis értékalapú. és a belső piacot is védhetik vele. Azaz nem azért van, hogy olcsóbban vehessünk lepusztult használtautót meg pár doboz sört.

arabok balrol 2018.01.29. 14:29:20

@Duplaxiii: mi ez a marhasag?

15 eve NULLA GDP emelkedes van Europaban, az Euro 50%kot esett a dollarhoz kepest, ergo nincs az a barom aki most csatlakozna hozza, amig az EU jovoje is bizonytalan.

Ergo jo hogy kivarunk, az EU leggyorsabban fejlodo gazdasagai NEM TAGJAI AZ EURONAK, az EU28 atlagosan es mindig minden felmeresben gyorsabban fejlodik mint az Eurozona, kelet europarol nem is beszelve, ami messze a leggyorsabban.

Sullyedo hajorol inkabb menekulni kell, nem most felkeredzkedni banyek.

NastroAzzurro 2018.01.29. 14:35:45

Az euro már rág be van vezetve. A forint nincs még kivezetve...

sas70 2018.01.29. 14:47:45

@arabok balrol: Látod mennyire nem értesz hozzá! Azt is mondhatnám, hogy rémesen nagy baromságot mondtál!
Az export versenyképessége szempontjából pont jó, hogy az euro gyengül a többi valutához képest és pont ilyen időszakban érdemes csatlakozni, egy exportorientált, kevésbé versenyképes és fejlett gazdaságnak.

sas70 2018.01.29. 14:48:44

@NastroAzzurro: Ez sem igaz, mert pont az árfolyam rögzítés nem történt meg.

arabok balrol 2018.01.29. 14:50:37

@sas70: akkor azert nem csatlakoyott senki az utolso 10 evben

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.29. 14:53:46

@vwxyz:

A tömegdemokráciához pénz kell. Így vagy úgy, mindegyik politikai főszereplő megszerzi ezt, nagyon ritkán tisztességes módon.

sas70 2018.01.29. 14:55:02

@EU zászlót mindenhova!: Az, hogy kinek nincs eurója, mennyiben számít a mi gazdaságunk szempontjából? Natúr hülyeséget beszélsz!
A kormányzati propaganda ha nem tudnád, azt mondja, hogy sose vót még ilyen jó!
Akkor mi a gond?
Ja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye, az eu-s pénzek nélkül lófaszt sem ér!? Akkor miért nem ez a válasz?

sas70 2018.01.29. 14:56:13

@arabok balrol: Ja de, de a tények neked nem fontosak!

vwxyz 2018.01.29. 15:04:46

Áruld már el, szerinted mi köze a fél ország ellopásának, kifosztásának a demokráciához? A jelenlegi kormánypártnak is sokkal több híve volt 2010-ben, amikor még kevesebb mocsok tapadt a kezükhöz.

sas70 2018.01.29. 15:05:32

@arabok balrol: Szlovénia, Ciprus, Málta. Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia. Ez az utóbbi tíz év.

vwxyz 2018.01.29. 15:19:24

@arabok balrol: Süllyedő hajó? Ez az, ismételgessük csak a moszkvai elvársak propagandáját, a tényeket meg hagyjuk meg a hanyatló nyugat ópiumának!

"15 eve NULLA GDP emelkedes van Europaban, az Euro 50%kot esett a dollarhoz kepest"
Német GDP 2003: USD 30k, 2016: 42k
EUR/USD 2003: 1.13, 2017: 1.13

arabok balrol 2018.01.29. 15:21:19

@sas70: lofaszt, a libbantak nem basszak el nekunk is lenne

csárlszbrunzol 2018.01.29. 16:26:23

@werinter: "A lakhatás (albérlet/saját ingatlan) költségei nem kerültek beépítésre SOHA a bérekbe. "
Ez ezmiez, hogy mi "épül bele" a bérekbe. A bérek olyanok, amilyet kialkudnak a felek a piacon. Nem épül bele semmi.

"Örömködünk, hogy milyen jó, hogy országszerte nőnek az albérletárak, viszont nincs aki kifizesse őket. "
Pont hogy kifizetik, azért ilyenek az árak. Ha nem fizetné ki a kutya sem, akkor kevesebb lenne, de nem az.

csárlszbrunzol 2018.01.29. 16:34:02

@Brix: "A kisembernek jobb egy stabil fizetőeszköz, amely megőrzi vagyona értékét. "
A vagyon értéke és a fizetőeszköz értéke két külön dolog.

vwxyz 2018.01.29. 17:00:34

@arabok balrol: Neked még mindig nem tűnt fel, hogy már nyolc éve nem liberálisok kormányoznak? Vagy csak sportot űzöl abból, hogy égesd magad?

BéLóg 2018.01.29. 17:07:58

@vwxyz: Onnan hogy pontosan látom mit termelünk és az mennyit ér.

Talán azt hiszed, a magyar paraszt által megtermelt zöldség és gyümölcs nem éri meg UGYANAZT az értéket, mint a spanyol? Szerinted a magyar gyümölcsöt nem ugyanannyiért adjuk el mint a spanyolok vagy a franciák? Világpiac van. Ugyanannyi euróért adjuk a búzát, a tejet és mindent, amennyiért az EU-ban bárki teszi. Nem terem a magyr kert, a magyar föld rosszabbul, sőt!

Azt hiszed, a számítógépekkel előállított termékek, gépek, autóalkatrészek vagy nyersanyagok (műanyag, gyógyszeripari alapanyagok, papír, építőanyag) SZARABB minőségű vagy KEVESEBB mint nyugaton?
Ugyanazok a robotok és ugyanazok a folyamatot irányító rendszerek mennek itt mint tőlünk nyugatra. Egyes egyedül a KÖLTSÉGEK kisebbek, éppen azért, mert egy euróért ma 300 Ft-ot kell fizetnünk. De ez a multi extra nyeresége.
Szerinted a Borsodchem, a Richter a TVK, a Dunapack, a Suzuki, Audi, Mercedes vagy Paks nem ugyanolyan hatékonyan gyártja a termékét mint a Lajtán túl? Az az olaj ami itt van, vagy inkább a gáz nemde ugyanannyi, mint bárhol a világon?
Már ezer éve nem létezik ez a "azért drágább itt minden mert szarul dolgozunk". Nem hogy nem dolgozunk szarul, de HATÉKONYABBAN mint arrébb. De legalábbis ugyanolyan jól.

Miközben annak reális vásárlóértéke 100-120 Ft között van! Ezekből a tényekből lehet látni. Nem 300ezer Ft-ért kéne kapnunk ezer eurót hanem 100ezerért. Ez pénzünk valódi értéke!

vwxyz 2018.01.29. 17:38:11

@BéLóg: Ezt ismerem, ez a Jobbik korábbi agyzsibbasztó ostobasága volt, de már ők is kihátráltak belőle. Ha a demagógia helyett a tények is érdekelnek, akkor nézd meg a MNB adatait: www.napi.hu/magyar_gazdasag/forditva_sult_el_a_kormany_csodafegyvere_magyarorszag_lemaradt_a_regioban.632853.html

arabok balrol 2018.01.29. 17:54:53

@vwxyz: azota senki nem csatlakozik se az EUhoz, se az Eurohoz, hanem hanyatt homlok menekulnek

vwxyz 2018.01.29. 18:37:20

@arabok balrol: Megint hülyeségeket írsz, vagy szándékosan akarsz hazugságokat terjeszteni. Az elmúlt 15 év során 13 ország csatlakozott az EU-hoz. Jelenleg is több állam, pl a fél Balkán várja, hogy csatlakozhasson.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.29. 19:04:28

@sas70: Miért kevered a kohéziós pénzeket azzal, hogy milyen fizetőeszköze van az országnak? Arra póbáltam felhívni a figyelmedet, hogy van hozzánk hasonló méretű posztszocialista ország (Csehország), amely nem tartja túl jó ötletnek az euro bevezetését, holott rég megtehette volna..Vajon miért?
Ezenkívül az is tény, hogy a spanyol, olasz ,görög gazdasági válságokban vastagon szerepet játszik az a tény, hogy korábban bevezették az euro-t..

GyMasa 2018.01.29. 20:17:08

@CyberPunK:
... Arra még emlékszel, hogy a fidesz hogy shortolgatta 2010-2011-ben a forintot? ...
Azt te meg emlékszel arra-e még, hogy Soros shortolta az angol fontot, és sikerült neki?

GyMasa 2018.01.29. 20:19:06

@midnightcoder2:
...Mégis, mivel versenyezzünk ...
Hát, a bőséges hazai nyersanyagokkal!!!
Oh, wait...

GyMasa 2018.01.29. 20:26:54

@tomfree:
...A forintleértékelés is jobb, mint egy államcsőd. A görögök ebbe buktak majdnem bele...
Az a baj politikai szempontból az Euróval, hogy gebasz esetén a magyar államnak egyetlen eszköze van a helyzet (pontosabban a versenyképesség növelésére), és az pedig a bércsökkentés.
Az pedig politikailag egy öntökönszúrás, hiszen, azonnal, garantáltan nagyon fájdalmas.
(hiszen, mindenki igen vlágosan látja, hogy a fizetése a múlt hónapban 500 EUR vol, ebben meg 350 lesz)
És, emiatt szinte biztosan belebukik az a kormány, aki meglépi.
Ezzel szemben a saját valutát le lehet értékelni akár gyorsan is, hiszen az csak az importtermékek árában jelenik meg garantáltan, az exortra termelő cégeknek pedig még jó is!
Ennek a hatása csak elnyújtva, később jelenik meg.
SZóval, a mindenkori kormányoknak nem igazán érdeke az Euró bevezetése.

Gandosz 2018.01.29. 21:06:52

@BéLóg: "reális vásárlóértéke 100-120 Ft között van!" (Mármint 1 eurónak)

De ez nem így van. Az euró vásárlóereje is különböző, például más Hollandiában és Szlovákiában.
A termelékenység pedig nem azért tér el, mert a munkaerő rosszabb lenne Magyarországon, ez valóban orbitális baromság. A termelés általános tőkésítettsége kisebb. Tehát pl. a győri Audi és a kecskeméti Mercédesz sem ugyanígy nézne ki, ha Németországban építették volna fel, mert ott sokkal több ipari robotot használtak volna. Ha pedig Magyarországot mondjuk Albániához hasonlítod, akkor szintén nagyok az eltérések, abban az esetben Magyarország javára.

Gandosz 2018.01.29. 21:09:24

@EU zászlót mindenhova!:
"a spanyol, olasz ,görög gazdasági válságokban vastagon szerepet játszik az a tény, hogy korábban bevezették az euro-t."

Dehogy. Épp az euró bevezetése miatt jártak viszonylag jobban. A görögök már rég éheznének.

Gandosz 2018.01.29. 21:11:41

@csárlszbrunzol: "A vagyon értéke és a fizetőeszköz értéke két külön dolog."

Különböző, de van köztük kapcsolat: a pénzvagyon (pénzügyi megtakarítás) a vagyon egy része.

csárlszbrunzol 2018.01.29. 21:38:40

@Gandosz: Igen. Nyilván, elnagyolt volt a mondás, de ha egyébként nem mozog semmi országon belül vagy két ország között, akkor totál mindegy a fizetőeszköz. Ha meg mozog, akkor mozogni fog akkor is, ha történetesen a fizetőeszközök egyformák. Mondjuk EUR van nálunk is, de az ingatlanpiac felülértékelődik (airbnb, CSOK idehaza, akármi más miatt). Az ingatlanok ára akkor is felmegy, ha EUR-ral fizetünk, meg akkor is, ha Forinttal. Van összefüggés, nyilván, de messze nem direkt. És nyilván, egy forintgyengülés vagy erősödés egy euroövezeti országgal szemben befolyásolja a megtakarítás értékét. De ahhoz mondjuk el kell adott estben oda menni turistának (vagy befektetni, vagy külkereskedni, mindegy is)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.30. 00:52:33

@Gandosz: Meginit össze van mosva a fizetőeszköz, és az EU-s támogatás kérdése.. Nem mellesleg Görögország nem keült volna abba a helyzetbe, ha nem vezeti be az euro-t, és nem vesz 100 milliárd euro értékben fegyvert Németországtól ..
Köztudott, hogy az euro a korábbi mediterrán valutákhoz képest felülértékelt, míg a német és a holland korábbi fizetőeszközökhöz képest alulértékelt, így ők járnak igazán jól az egésszel.
E két ország egyébként elképesztő külkereskedelmi többlettel is bír. Németországnál 10 év alatt 10 ezer milliárd euro ez a mutató tíz év alatt. Vagyis az EU-n belül az északi fejlettebb gazdaságok szívják ki a közös fizetőeszközt délről, akik már nem rendelkeznek saját jegybannkal, és vámrendszerrel, amelyekkel védekezhetnének a kártékony hatásokkal szemben..

tomfree 2018.01.30. 15:00:03

@GyMasa: ezzel egyetértek. Emiatt nem is lesz itt euró záros határidőn belül.
süti beállítások módosítása