Együtt Program 2018

Tudod, mit tett a polgármester tavaly nyáron?

2017. szeptember 24. - Együtt Program

Nem, mert a jegyzőkönyv csak a városházán van meg, vagy ha fel is tették az internetre, akkor a keresők nem találják meg. Pedig  érdekelne, hogy amikor a képviselők tavaly nyáron az útfelújításról döntöttek, ki melyik utcát javasolta? És azt is szeretnéd tudni, hogy miért a Lasshoo és Ross céget választották a közbeszerzésen az út megépítésére? Ez az elvileg nyilvános információ most sokszor nem érhető el könnyen. Az Együtt úgy szabályozná az önkormányzati képviselőtestületek és bizottságok jegyzőkönyvezését, hogy hosszú éveken át könnyen visszakereshető legyen, ki mikor mit mondott, vagy tett.

 v8.jpg

 

Néhány egyszerű lépéssel sokkal átláthatóbb önkormányzatokat alakíthatnánk ki. Kötelezővé tennénk az élő közvetítést is az ülésekről az interneten, ennek a technikai feltételei ma már adottak. A közbeszerzések dokumentumai is nyilvánosan, az interneten elérhetőek kell legyenek, különben a döntések indoklása nehezen vizsgálható.

 

A minél szélesebb körű nyilvánosságnak az a célja, hogy a döntéshozóknak eszébe se juthasson, hogy valamit nem a közérdeknek megfelelően tesznek. Ha pontosan számon tudjuk kérni, hogy a képviselők,  a polgármester mit mondott, hogyan szavazott, akkor a választott vezetőknek jobban meg kell gondolni, hogy milyen döntéseket hoznak. Ha a közbeszerzéseket folyamatukban végig lehet követni, akkor szűkül a trükközés lehetősége, ha minden irat nyilvánosan elérhető, nem lehet utólag „lepapírozni” döntéseket.

 

Ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, nincs szükség nagy beruházásokra, a kormányzat a technikai feltételeket központilag tudja biztosítani, ahova az önkormányzatoknak csak fel kell tölteni a dokumentumokat. A kereshetőség, az egységes információs bázis azt is lehetővé teszi, hogy összehasonlítsuk, hol hogyan mennek a dolgok. Mi az amit a szomszéd városban jobban csinálnak, mi az amiből tanulhatnánk? Ott miért sikerült a fél város útjait felújítani 10 millióból, ha nálunk csak egy kis járda lett ennyi pénzből?

 

Az Együtt Magyarországán a 2018-as választások után létrejön az az internetes önkormányzati dokumentumtár, ahol minden érdeklődő megnézheti, hogy hogyan születtek az önkormányzati döntések. Bár nem tudunk ott lenni minden ülésen, minden döntésnél, ezeknek a jegyzőkönyveit mindannyian megnézhetjük majd. És akkor nem kell azon aggódnunk, hogy mit tesz a polgármester a jövő nyáron.

 

Az Együtt szeptember közepén mutatta be választási programját, ahol erről szóló javaslat is szerepel. A közel ötszáz ígéretünket itt olvashatjátok egy szabad és igazságos Magyarországról, amit együtt valóra váltunk Orbán Viktor leváltása után.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr1612892936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.25. 12:32:17

Eszem ágában sincs az Együttre szavazni, de a posztban leírt kezdeményezéseket teljes mértékben támogatom.

"Kötelezővé tennénk az élő közvetítést is az ülésekről az interneten"

Ez nem elég, szükség van arra is, hogy a felvételek később is bármikor visszanézhetők legyenek.

Emellett az önkormányzati törvényben meg kellene tiltani, hogy a képviselők titkosan szavazhassanak. Igenis mindenki bármikor viselje a szavazásának, döntésének politikai következményeit.

"A közel ötszáz ígéretünket itt olvashatjátok egy szabad és igazságos Magyarországról, amit együtt valóra váltunk Orbán Viktor leváltása után."

Erre semmi esélyetek, de törvényjavaslatként bármikor benyújthatók. Ha a Fidesz elutasítja, lehet népszavazást kezdeményezni: minden tisztességes ember csak igennel szavazhat egy ilyen kérdésre. Bár ebből népszavazás csak az ogy. választások után lehet, esélyes, hogy a Fidesz is beáll mögé és ugyanaz történik, mint a korrupció 12 éves elévülésére tervezett népszavazással.
süti beállítások módosítása