Együtt Program 2018

5 OK, HOGY MIÉRT JÓ NEKED A NYILVÁNOS ADÓBEVALLÁS

2017. szeptember 16. - Együtt Program

Megnézheti az adóbevallásomat?

Képzeld el, milyen lenne, ha mindenkinek nyilvános lenne az adóbevallása. Elsőre furán hangzik, pedig rengeteg előnyünk származna belőle.

Jó nekem, ha bárki megnézheti az adóbevallásomat? Nem. Nem annyira. Nem turkásznának inkább valaki másnak a zsebében?

Annak viszont nagy hasznát venném, ha mindenki mindenkinek az adóbevallását meg tudná nézni. Ez Együtt éppen ezt ígéri, hogy tíz éven belül, társadalmi vitát követően nyilvános és kereshető lesz valamennyi természetes és jogi személy adóbevallása, az érintettek számára rögzítve, hogy ki tekintette meg az adataikat.

Norvégiában már kétszáz éve működik ez a gyakorlat. Először kikiáltották a főtéren, hogy a környéken élők mennyi adót fizettek, majd a könyvtárakban helyeztek el egy-egy kötetet, végül egy bő évtizede elérhető minden az interneten is. Nagy szerepe van ennek abban, hogy Norvégiában a világon az egyik legalacsonyabb a mértéke az adóelkerülésnek és a korrupciónak is.

 

 

1. AZ ADÓFIZETÉS KÖZÜGY

A magánélet védelme fontos. Azt szoktuk meg, hogy udvariatlanság mások jövedelme, fizetése felől érdeklődni. A két dolog azonban egyáltalán nem ugyanaz. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy titkai legyenek; : azt, hogy hová megy, mit tesz, mit mond, akarata ellenére ne rögzíthessék és ne használhassák. Az azonban, hogy valaki fizet-e adót, mennyit fizet, illetve annyit fizet-e, amennyit a mindenkire vonatkozó szabályok szerint kell, az egyáltalán nem magánügy. Az közügy, és abból is az egyik legfontosabb. Egy társadalom csak akkor igazságos, ha a közös terhek viseléséhez mindenki hozzájárul. És az emberek csak akkor fognak bízni abban, hogy ez nem csak mese, ha utána tudnak

nézni, hogy a szomszédjuk, a főnökük, a megye legnagyobb gazdálkodója vagy éppen a híres labdarúgó is rendesen teljesíti a kötelezettségeit.

 

2. A BECSÜLETES ADÓZÁS A HAZASZERETET ALAPJA

Ne érezze magát senki palimadárnak, aki a szabályokat betartva fizeti az adóját, hanem legyen büszke arra, hogy hozzá tudott járulni a közös kiadásainkhoz. Ideje elfelejteni azt a megközelítést, hogy úgy teszünk, mintha valami megszálló hadsereg próbálna fosztogatni, és dicsőség, ha valaki el tudja rejteni a javait. Aki adót csal, az elsősorban azokat lopja meg, akiknek miatta még többet kell fizetni, hogy a tanárok és ápolók kapjanak fizetést, hogy az utakat felújítsák, hogy legyen közvilágítás. Önmagában már a tudat, hogy bárki, bármikor megnézheti az adóbevallását, olyanok is, akik pontosan látják, hogy hogyan és miként él, szabálykövető viselkedéshez, magyarul a korábbi adóelkerülőktől több, másoktól

kevesebb adóbevételhez, a terhek igazságosabb elosztásához fog vezetni.

 

3. AZ ÁTLÁTHATÓ ADÓZÁS CSÖKKENTI A KORRUPCIÓT

Persze az igazságossághoz nem elég, hogy ne csaljanak az emberek adót, legalább olyan fontos, hogy azok ne lopjanak belőle, akiket a közös pénzünk kezelésével megbízunk, a politikusok és hivatalnokok. Az adóbevallások nyilvánossága, és ehhez kapcsolódóan a kereshető, minden ingatlanvagyont és cégtulajdont tartalmazó egységes online vagyonkataszter fontos eszközt biztosít az ő ellenőrzésükre is. Többet nem lesznek rosszul kitöltött vagyonbevallások, gyerekek nevére íratva eltitkolt vagyonok.

 

4. AZ ÁTLÁTHATÓ ADÓZÁS KÖVETKEZMÉNYE AZ ÁTLÁTHATÓ BÉRRENDSZER

A cél a közügyeink átláthatóvá tétele, de vitathatatlanul hatása lesz a munka világában is. Ha tudhatjuk, hogy a munkatársainak mennyi a fizetése, hogy milyenek a fizetések annál a cégnél, ahová jelentkezünk, és a cég tudhatja, hogy mennyi volt a fizetése korábban a jelentkezőnek, akkor a talán sokkal kevésbé az alapján dőlnek el bérek, hogy ki hogyan alkudozik. Ha ismertek a különbségek egy közösségen belül, akkor azt a főnöknek meg kell indokolnia, a beosztottaknak pedig el kell dönteniük, hogy igazságosnak találják-e, vagy inkább elmennek máshová dolgozni.

 

5. AZ ÁTLÁTHATÓ ADÓZÁS NÖVELI A KÖZBIZALMAT

Mindez nagyon más lesz, mint amit megszoktunk. Kell a hosszas társadalmi vita, akár tíz év is, hogy mindenki megértse, hogy miért kell a nyilvánosság, és hogy legyen idő, akár gondolkodásban is felkészülni. Radikális változás, de megéri, mert az eredmény egy boldogabb Magyarország, amelyben sokkal nagyobb bizalommal leszünk egymás iránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://jovoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr7512868676

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szavazzunk: alanyi és érdemi alapon 2017.09.17. 09:45:10

Érdekes vitákat eredményez, ha az ember felveti a kérdést, hogy ki szavazhasson Magyarországon. A Fidesz nagy valószínűséggel nem fogja megváltoztatni a mostani törvényeket (miért is tennék?), bár vannak, akik ebben reménykednek. Az elméleti vita szin...

Trackback: Kapitalista kiáltvány: egy fizetés, egy adó 2017.09.17. 09:43:52

  Jakab Andor írása felvillanyozott, s ehhez jött még az The Economist vezércikke arról, hogy az amerikai gazdaság lassan elveszik a sok szabályzat és törvénykiegészítés útvesztőjében. Jakab Andor jól látta meg, hogy a mai magyar politikai irányvonall...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.09.16. 18:35:10

A kettes pontot már régóta vallom, így bár elsőre meredeknek hangzik a dolog, azt mondom, érdemes elgondolkodni rajta.

VaradiJanos 2017.09.16. 21:26:38

Ha a berkecz balázs mondja, akkor szerintem meg kell csinálni. Azt is biztosan megoldja majd, hogy az offshore cégekből kivett lóvé is látható legyen és ne csak a becsületesen jól kereső legyen bűnözői célpont.

morph on deer 2017.09.16. 21:46:25

Az még a történethez tartozik, hogy a norvégeknél is meg a svédeknél is az információt csak az érdekelt személyi számának ismeretében lehet kikeresni vagy kikérni.

Tehát nem úgy van, hogy lapozgatsz egy névsorban, stb., hanem ismerned kell minimum a tíz számjegyet, vagy a tizenkettőt, tekintve, hogy ma már nem csak 19xx lehet az évszám, hanem 20xx is.
Mellesleg az újságok is szokták közölni a legnagyobb adófizetők nevét, beleértve a helyi újságokat is, ahol a helyi 'top ten' listát is olvashatod.

Sörnyelő 2017.09.16. 22:33:53

@morph on deer:
Én nézegettem anno a neten a norvég adóbevallásokat. Nem kellett semmiféle személyi szám. A név alapján találtuk meg a norvég kollégák adófizetési adatait, beleértve a toplistákat is.
Lenyűgöző, de amíg mi a mészároslőrincek országát éljük ilyenről ne is álmodjunk.

Medgar 2017.09.16. 22:35:41

Milyen jó lenne, ha a munkatársak egymás zsebében turkálhatnának.... Persze az adócsaló offshore lovagokat ezzel sem lehetne megfogni.

s 2017.09.16. 23:05:25

" Ideje elfelejteni azt a megközelítést, hogy úgy teszünk, mintha valami megszálló hadsereg próbálna fosztogatni"
Nem mi teszünk úgy. Ők tesznek úgy. Elfelejteni pedig azért nehéz, mert folyton erre vagyunk emlékeztetve.

Egyébként kezdjük a nyilvános adózást az adó mértéke szerint csökkenő sorrendben. Tehát elöl nyomul lőrinc, matolcsy és polt petike. Csak nehogy meglepetés legyen a végén, hogy ezek a faszjankók kerültek a legutolsó helyre. Nem volnék meglepődve.

s 2017.09.16. 23:15:13

" Ha tudhatjuk, hogy a munkatársainak mennyi a fizetése"
Vannak olyan cégpolitikák, amik pont arra építenek, hogy ezt nem lehet tudni. Oda megy a pályázó, bemond egy összeget, amiért neki megéri ott dolgozni, kicsit alkudoznak, aztán ha megegyeztek, akkor megkapja az állást, ha nem, akkor nem. Nem kell tudnia, hogy mennyit keres a másik. Azt kel tudnia, hogy ő mennyit akar. Ezekkel a cégekkel mi volna a terv? Menjenek a picsába? Tartok tőle, hogy az elképzelés az igazából soha nem létező és soha nem is működő szocializmus posványába vezetne.

VT Man 2017.09.16. 23:39:51

@Medgar:
"Milyen jó lenne, ha a munkatársak egymás zsebében turkálhatnának.... "

Nekem is ez a félelmem...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.16. 23:45:24

@VaradiJanos: Hmmm... először értek veled egyet. Most hogy van pszichiátered, határozottan javult az állapotod.

morph on deer 2017.09.17. 00:01:17

@Sörnyelő:
"Én nézegettem anno a neten a norvég adóbevallásokat."

Az biztos, hogy a svédekhez pár éve még kellett, - ott mondjuk nem változik ilyesmi sem négyévente - és akkor úgy hallottam, hogy "a norvég rendszer is olyan". Attól persze az "olyan" nem szükségképpen "ugyanolyan", ezt csak feltételeztem.
Személyesen nem próbáltam, - kellett volna, ha már említem...;((( Én vagyok a hunyó!

2017.09.17. 02:59:34

jó móka lenne ez... és kb annyira lenne nyílvános, mint a politikusoké? ahol bevallanak egy trabantot meg egy panelt, aztán "családi összefogásból" bővül a panel egy 300nm-es medencés budai villává? :)
Semmi értelme az egésznek, mivel a már ellopot pénzeket úgy se vallják be. Ez még 89-ben jó móka lett volna, de így csak egymást jelentgetnék fel az emberek, az "egyenlőbbek" meg megúsznák úgy is.

incognito ergo sum 2017.09.17. 05:02:23

@morph on deer:

De azt például megnézhetem hogy egy utcában lakóknak mennyi az átlagjövedelme

2017.09.17. 06:49:22

@incognito ergo sum: Aztán az mire is lenne neked jó?

Egyszerűen fel nem foghatom, mennyiben mozdítana ez bármit is előrébb? Láthatnám X.Y. bevallott jövedelmét? Aztán amikor a CBA-ban vásárol 29.-én egy egész rúd téliszalámit, rögtön feljelentem a NAV-nál, mert szerintem a jövedelmi viszonyai ezt nem teszik lehetővé? Osztán mi van,ha szalámi-hitelt vett fel aProvidenttől? Ártatlanul hurcoltatom meg nyomorultat, bosszúból, mert én csak Tesco Value párizsit tudtam vanni, 8 dekát?

blog pszichiáter 2017.09.17. 07:52:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha tudnád mennyi meló van vele! Mondjuk erősen gondolkodom, hogy írok egy publikációt a fazon komplex pszichiátriai betegségéről.

2017.09.17. 08:01:50

@blog pszichiáter: Te még a neved is kopipészttel tudod csak leírni. Egy publikáció kicsit más dimenzió...de tudod ezt te is.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2017.09.17. 08:22:29

Nem bánnám, de azért azzal párhuzamosan, hogy a közpénzek elköltése is legalább ennyire nyilvános legyen, és ha valamelyik politikusnál akárcsak a gyanú is felmerül, hogy valamit okosított, minimum lemondás és közügyektől való eltiltás egy életre. A rendőrségi vizsgálat már csak hab lenne a tortán.

room_101 2017.09.17. 09:03:25

Én még dolgoztam olyan rendszerben, ahol a havi prémiumokat kirakták a faliújságra. Aztán ha valaki 50 forinttal kevesebbet kapott az utált kollégánál, egész napos vitatéma, és veszekedés lett belőle.

vuvuvu2 2017.09.17. 09:11:32

gondolom ez is egy y generációs blogger logikai hiábakkal tűzdelt firkája....
az 1. és 3. pont alapvetően nem az állampolgár feladata, hanem a NAV-é, amelyet súlyos milliárdokból tartunk fent mi az adófizetők...
a 4. pont független attól hogy nyilvánosak-e vagy nem az adóbevallások. abban az országban, ahol kb. 20-30 éve nem sikerült oda eljutni, hogy az álláshirdetésekben, vagy legalább az interjúkon elmondják, hogy ebben a munkakörben ebben a bérsávban fizetünk, hanem megy a sumákolás, meg a "bérigény megadása" az álláshirdetésekben, ott a 4. pont megvalósítása haj de messze van!

a norvég rendszert nem ismerem, de azért az nagy különbség, hogy a teljes adóbevallás érhető el, vagy csak az az adat, hogy egy állampolgár mennyi adót fizetett be egy évben...

kedves blogger: most el lehet kezdeni gondolkodni....

mennyémá 2017.09.17. 09:45:06

mennyi embernek van/lenne itt félnivalója egy nyilvános adóbevallástól

Venesz 2017.09.17. 09:46:57

Sok évig dolgoztam az adóhivatalban, rengeteg cég és magánszemély adóbevallását láttam, de természetesen ma is köt a titoktartási kötelezettség.
Annyit azért megjegyeznék, hogy ha holnapra mindenki megnézhetné mindenkinek és minden cégnek az adóbevallását, sokan meglepődnének.
Elvi síkon az volna igazságos, hogy aki a legtöbb adót fizeti, az legyen a leggazdagabb. De ez csak elmélet.
Komoly cégtulajdonosok kevés bevallott fizetés után fizetnek csak adót, meg járulékot, miközben általuk és családjuk használt javaik költségeit a társaságban számolják el.
Az egyik ember az adózott jövedelméből vesz és tart fenn autót, telefont, számítógépet stb., a másik meg mindezt céges számlára és ezáltal a költségeket a cég terhére számolja el, ezáltal annak fizetendő adóját jelentősen csökkenti. És ez csak egy egyszerű példa, de mindennapos gyakorlat.
Jó lenne, ha nyilvánosak lennének az adóbevallások, de lenne itt meglepetés!

Duplaxiii 2017.09.17. 10:31:54

Szerintem is Y generációs...
Gyakorlatilag az ötelet nem is arra való, nem arról szól, amire a posztoló gondolt.
Igen, erre elég egy nyilvános adat, a befizetett adó és egy jelzés, hogy rendben van az illető vagy problémák vannak.
Mert a többi nem egyszerűen személyes adat, hanem egyben üzleti titok is.
Ugye az adóbevallásunk egy összesített táblázat és a végén kell nullára kijönnie.
Az adóbevallásunk nem tartalmazza a részleteket, azaz nem tudhatjuk meg (helyesen!!!), hogy az adott pontban szereplő összeg (valamilyen adóalap vagy valamilyen levonható, adót, adóalapot csökkentő összeg) hogyan jön létre! Tehát arra nem jó az egész, hogy valakinek a becsületességét igazolja, de arra igen, hogy újabb támadási felületet generáljon. Nem csak politikusoknál, hanem egy faluban is!
Gondoljunk bele, valahol csatornáznak és kötelező hozzájárulás van. Azonnal beindulna egy háború, hogy miért fizessen valaki ugyanannyit, mint a szomszéd, akinek több a jövedelme.
.
A posztoló igazi munligeneráció, mivel nincs fogalma olyanokról, hogy az egyének adóbevallásánál ezerszer lényegesebb lenne a vagyonnnyilatkozatok léte és ezek szigorú ellenőrzése! Hogy ma is van trá mód, hogy ha valakinek láthatóan nő a "gazdagsága", akkor azt ellenőrizzék. Nem nyilvánosan, ahhoz sincs köze a "szomszédnak", hanem egyszerűen az adatok összevetésével és ha az mondjuk a törvényben definiált időszak alatt nem biztosít egy drága ingatlant, akkor legyen tételes vizsgálat!
Akkor nem lehetne olyan, hogy egy fiatal politikus úgy építsen magának százmilliós ingatlant, hogy ahhoz a forrást apuci adta. Mert akkor apucinál is kell ellenőrizni. Ha kölcsönt kapott, akkor a kölcsönadónál is.
Nagyon gyorsan felgöngyölíthető lenne a korrupció, a csalás, az adóelkerülés, csak nem ez a cél.
Sajnos nem csak a politikusoknak, hanem a bloggereknek sem...

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 10:39:59

Hát az ember azt hinné, hogy ez az együtt egy pár füves idióta gyülekezete, akik füttyögésen kívül semmihez sem értenek...és akkor itt van ez a javaslat, ami pont igazolja hogy pedig tényleg. :D

1. A cégek adózását nem lehet nyilvánossá tenni, tehát a cégvezetőknek lenne szolgálati autó, magánrepülő, hawaii csapatépítés
2. Nagyszerű jövőkép, hogy a szomszédok egymást vizslatnák, hogy "ez miért kéri kölcsön a fűnyírót, amikor tavaly x összeget keresett, vegyen magának", ill. ez y összeget keresett, "miből van 2 nadrágja".

Duplaxiii 2017.09.17. 10:40:41

@Venesz:
Nem gondolod, hogy akkor előbb a vállakozásokra vonatkozó törvényeket kell megváltoztatni?
Miért jóbb, hogy egy szabályokat alkalmazó állampolgárt EZÉRT odadobsz a köznek?
Ma is zsigeri ellenszenv van a olcsójánosok, a szocialista alapú panellakók részéről minden más polgártársa iránt, aki tehetségesebb, okosabb és mondjuk tehetősebb is. Ehhez ma döntően nem kell csalni!
Nézd meg, hogy a köznek természetese, hogyha sokat keresel, akkor sokat fizess a köznek. De ha nyugdíjba mész, akkor ne eszerint kapj ellátást, hanem majd meghatároznának egy összeget.
Tehát a magyar átlag eleve abból indul ki, hogy a sikeresebbek ingyen fizessenek nekik, a tehetségtelenebbeknek, a lustábbaknak.
Nem, barátom, az adóbevallás csak a bérből-fizetésből élőkről mondana valamit, így az csak az irigységet generálná tovább és a vállalkozókat még inkább csaló mocskoknak tartaná és akár börtönbe is zárná őket.
Az 50-es évek kellenek?
(Egyébként durva csúsztatás az, amit a vállakozók költségeiről írsz!
Mindenre van szabály. Ha céges autót használsz - jogod van hozzá - ott is vannak költségek, amit ki kell termelni, ami ugye több bevételből lehet, így több a alapbefizetés is. Van szabály az üzemanyagra, van szabály a magánhasználatra. Hogy ezeket nem alkalmazzák? A nyilvános adóbevallás erre megoldás? Van szabály arra, ha a lakásod az irodád! Van szabály a telefonhasználatra. Szóval mi a baj?
Olyanok senkit nem zavarnak, hogy egy építőcég elszámolhatja az építési anyagra az ÁFÁ-t, majd még kompletten a vételárra rád is hárítja? De ha otthon, te építkezel, akkor csak egy pici rész után teheted ezt meg? Azaz egy alap adóforma nem mindenkire érvényes, ez senkit nem zavar? csak ha a szomszéd 1000 forinttal többet keres?

Duplaxiii 2017.09.17. 10:46:38

Ez az ötelet a mai internacionalista alapú globalizációs farkak sokadig agyréme. Mint a chip a bőröd alá meg a többi. Hogy minden személyestől meg kell fosztani az embereket. Ne legyenek a privát létet védő törvények, hogy szabadon fotozhass bárkit, hogy a képeket szabadon felrakhasd az internetre.
Ez egy bolsevik vonal, csak régen az internacionalizmus a munkásosztályra lett alkalmazva, de akkor is a magánértékek megszüntetése volt a cél.
Ma a marketingen keresztül teszik ezt, most egységesíteni kell az embereket! Csak ma erre a reklámokat, sorozatokat alkalmazzák és az álcivil szervezeteket, a aktivista senkiháziakat.
Ki is ez az Együtt?
Nem az, akinek az egyik vezetője a füves Juhász?
Az a Juhász, aki egykor a még létező SZDSZ egyik karrieristájával, a Gusztossal a kábszer legalizációra adott be tervezetet, mert akkor is ezt tartották a társadalom számára a legfontosabbnak?
És ez a Juhász mekkora palávert csinált, amikor firtatni kezdték, miből is él!
Ha az Együtt ezt bevezetné, mi lenne Juhásszal? menne a sittre?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 11:06:00

@Venesz: És te, mint volt adóhivatali dolgozó, mit gondolsz az adórendszerről? Komolyan érdekelne, hogy szerinted betarthatók-e a magyar adószabályok, hogy él-e olyan ember akinek makulátlan az adóbevallása és nem állami alkalmazott?
Továbbá, ahhoz, hogy valaki, aki szolgáltatást nyújt, és ezért ő havi X forintot szeretne keresni, akkor havonta hány x összegről kellene számlát kiállítania? (ilyen katákat hagyjuk ki)
És még az is érdekelne, hogy mit gondol magáról az olyan ember, ott az adóhivatalban, aki -bár tudja, hogy teljesíthetetlenek a követelmények, betarthatatlanok a szabályok, de ellenőriz és büntet?

incognito ergo sum 2017.09.17. 11:43:07

@Dorottya Veres RLDD:

Igen, az a lényege, hogy láthatnád.

És a jövedelem láthatósága rendkívüli mértékben megnehezíti a fekete jövedelmek elköltését.

incognito ergo sum 2017.09.17. 11:45:58

@Dorottya Veres RLDD:

Lehet természetesen karikírozni (eddig sem fukarkodtál az érvelési hibákkal :-) de én inkább arra gondolok, hogy a NAV egyszer vagy tíz éve közzétett egy SZJA-hisztogramot, és meglepve láttam, hogy (akkor éppen) a top 2% adófizető közé tartoztam, miközben egy medence nélküli családi házban éltem az agglomerációban és suzukival jártam dolgozni (és nem volt másik autó a családban).

Venesz 2017.09.17. 11:46:51

@Duplaxiii: Induljunk ki abból az alaptételből, hogy az eleve igazságtalan, ha az egyik ember minden fillér jövedelme után adót fizet, a másik meg nem annyira.
Ha szerinted ez igazságos, akkor nincs miről beszéljünk.
Szerinted akinek nem tetszik, hogy tömegesen nem fizetik az adót, mindenféle trükkökkel csökkentik a "bevallott" jövedelmüket, az irigy panellakó és olcsójános?
Egyébként aki adócsaló, annak (papíron) a börtönben lenne a helye.
Te engem csúsztatással vádolsz. Csak éppen Te csúsztatsz. Aki több személyi jövedelemadót és ennek megfelelően több járulékot fizet, az több nyugdíjat is kap. Amikor híres emberek (színészek, zenészek) panaszkodnak az alacsony nyugdíjukra, akkor mindig elsiklanak afölött, hogy gennyesre keresték magukat, csak éppen alig fizettek járulékot. Amikor ment nekik a szekér, nem irigyeltem őket, de ne várja el senki, hogy most sajnáljam a kis nyugdíjú művészeket.
Van a családomban is vállalkozó, aki 25 éve minimálbéres (mert ugye ennyit vall be) és most kezd aggódni, hogy a nyugdíjából nem tud majd megélni. Majdnem annyi nyugdíjat fog kapni, mint amennyi jövedelmet bevallott. Kérdés: eddig hogy tudott megélni ennyi pénzből? Ez a kérdés költői.
Nem értem az 50-es évekre való hivatkozást. Az adózás nem politikai kérdés, mert ugyebár az SZJA mértéke a jövedelemtől függ, nem a pártszimpátiától.
Amíg egy országban az számít dicsőségnek, ha valaki minél kevesebb adót fizet és nem az, hogy minél többet, addig nincs miről beszélni.
Ezt írtad: "A magyar átlag eleve abból indul ki, hogy a sikeresebbek ingyen fizessenek nekik, a tehetségtelenebbeknek, a lustábbaknak."
Tévedsz.
A magyar átlagot már felbőszíti az, ha az adócsaló magát "sikeresnek" nevezi, és még csodálkozik azon, ha nem a valós, hanem csak a kozmetikázott jövedelme után kap ellátást.
A valóban sikeres emberek tisztességgel fizetik az adót és ha egy új tévét akarnak venni, az adózott jövedelmükből veszik meg, nem a cég terhére, visszaigényelve még az áfát is.
Én sok olyan ügyféllel találkoztam, akinek a bevallott jövedelme nem volt összhangban az életvitelével.
Sok olyannal is, aki valóban sikeres volt. Nekik nem is volt gondjuk az adóhivatallal.
Azon érdemes elgondolkodni, hogy más országokban az adócsalás nem bocsánatos bűn, és híres emberek sem ússzák meg a büntetést.
Stefi Graf apja ült egy pár évet, meg valahogy Al Caponet is az adócsalással tudták börtönbe juttatni.
Csak ők nem Magyarországon éltek.....

Jóska Pista 2017.09.17. 11:52:20

A cégek adózása már régen nyilvános. Bárki számára megtekinthető. És nem dőlt össze a világ.
Én például, mikor kapcsolatba kerülök egy céggel, csekkolom. Ez is egy információ.

A tetves adócsaló persze fél a nyilvánosságtól.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 11:55:44

@incognito ergo sum:
Te ismét bebizonyítod, hogy mennyire sötét vagy mindenhez.
A medencés villákat sehol nem az szja-ból szokták megvenni. Se itt, sem máshol.

Jóska Pista 2017.09.17. 11:55:57

@Duplaxiii: "És ez a Juhász mekkora palávert csinált, amikor firtatni kezdték, miből is él!"

Nem palávert csinált, hanem elmondta.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 12:00:27

@Jóska Pista: Elmondta. :D:D
Ja, a barátjától kölcsönkapott autóval jár, egy másik barátja fizette az utazásait, és egy harmadik barátjánál lakik.
Oké, buzi, de nehogy már ennyit érjen a segge.

Jóska Pista 2017.09.17. 12:00:36

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: szja-ból biztosan nem. Viszont adózott jövedelemből sokan. Pl én is.

anyadmajma 2017.09.17. 12:03:21

@VaradiJanos: na, te hazaáruló bolsevik geci beszartál, mi?
még a végén kiderül a gazdádról, hogy a baltás gyilkosért kapott 7 millió dollárt melyik off-shore számláján tartja:)

incognito ergo sum 2017.09.17. 12:04:35

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Pont ez a lényeg :-) hogy ha van medence de nincs látható jövedelem, az fekeltheti a szomszédok figyelmét, és onnan már csak egy lépés az adóhatóság meg a börtön.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 12:04:41

@Jóska Pista:
Az oké. Csak akkor az idótája ne csodálkozzon, hogy szja-t fizet és nincs családi medencéje.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 12:06:10

@incognito ergo sum:
Az szja meg a legális adózott jövedelem 2 külön dolog, próbáld meg megérteni.

Venesz 2017.09.17. 12:06:17

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Az adórendszer nem tökéletes, de ha nagyon akarja valaki, be tudja tartani a szabályokat. Bármilyen furcsa, van ilyen is.
Minden bevételt be kéne könyvelni. Az már eleve borzalmas, hogy sokan úgy indítják a tevékenységüket, hogy kiszámolják, havonta mennyi bevételt vallanak majd be, a többit pedig számla nélkül teszik zsebre.

Amúgy jelzem, hogy jól alszom. Ok nélkül nem büntettem meg senkit, ha erre gondoltál.

Voltak és vannak felesleges adminisztratív szabályok, amiknek a megsértése nem vezet adóeltitkoláshoz. Én személy szerint azt az álláspontot képviseltem, hogy ilyenért nem kell büntetni, csak figyelmeztetni és kijavíttatni az ügyféllel a hibákat. Ha viszont bevétel-eltitkolás merült fel, igen, büntettem. De apró-cseprő hülyeségekért nem.

Venesz 2017.09.17. 12:10:05

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Igen, lehet megvenni társasági adó után kivett osztalékból is medencés villát. Meg szokták céges költségre is. De ez a kettő nem ugyanaz....

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 12:15:14

@Venesz: Tehát te teljesen normálisnak gondolod azt, hogy a bruttó bevételed cirka 70%át elviszi az állam.

Jóska Pista 2017.09.17. 12:19:11

Csak az adócsaló gazembereknek van félnivalója.
Látod a kolléga adóbevallását, és havi 10 ezer forinttal több adót fizet? És te ebből arra következtetsz hogy őt jobban fizeti a cég?
Vagy van valami mellék állása, vállalkozása, örökölt egy lakást amit kiad, stb.
Nehogy már azt hidd ebből lesz konfliktus. Prolik adóbevallása között nagy különbség nincs. Nézd meg a sajátodat, mennyit fizettél a múlt évben?
Átlagjóska befizet egy évben 3-400 ezer szja-t. Ha van pulya, akkor akár 0 forint a fizetendő adó.
Ezen sírtok?

incognito ergo sum 2017.09.17. 12:19:16

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Én elég jó vagyok az adótörvényekből, neked is ajánlom megtekintésre a (magyar) szja-bevallás, például a 1653-as nyomtatvány 1-18 és 160-178. sorait. Nem csak a munkabér van a bevallásban, hanem minden jövedelem:
- önálló tevékenység (pl. honorárium)
- ingatlan bérbeadásból származó jövedelem
- ingóságok értékesítéséből származó jövedelem
- egyéni vállalkozói kivét
- mezőgazdasági őstermelők jövedelme
- külföldről származó jövedelem
- termőföld és ingatlan értékesítéséből származó jövedelem
- vagyoni értékű jog eladásából származó jövedelem
- árfolyamnyereségből származó jövedelem
- tartós befektetésből származó jövedelem
- osztalékjövedelem
- kamatjövedelem
- opciós, swap és egyéb tőkepiaci műveletekből származó jövedelem

Ha ebben van annyi jövedelem, hogy a medence belefér, akkor minden rendben. Ha ez a jövelem nem elegendő a medencéhez, akkor valamelyik szomszéd előbb-utóbb felnyomja az adóhivalnál és a delkivens nem élvezheti többé a medencéjét.

Ez a lényege a jövedelem-transzparenciának.

incognito ergo sum 2017.09.17. 12:21:38

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"a bruttó bevételed cirka 70%át elviszi az állam."

Kis pontosítás, magyarországon a jövedelemkoncentrációs ráta 50% körül van, vagyis a teljes magyar GDP fele folyik át a központi költségvetésen (plusz az elkülönített állami pénzalapokon).

Jóska Pista 2017.09.17. 12:22:58

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
közgazdaságilag nulla vagy, ne beszélj gazdasági kérdésekről, mert hülye vagy hozzájuk, baromságokat beszélsz.
Hogy ez a tanulási hiányosságok vagy az észbeli képességek miatt van így, tulajdonképpen mindegy is.

incognito ergo sum 2017.09.17. 12:24:19

@Jóska Pista:

off

Nem mindegy.
A szorgalom tehetség nélkül többet ér, mint a tehetség szorgalom nélkül.
Nézd meg a japcsikat vagy a svédeket.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 12:30:06

@incognito ergo sum:
Fingom sincs, hogy hogyan számolják ki az 50%ot, ha van egy vállalkozásod, és mindent tisztességesen csinálsz, akkor az 70%.

Na, ott a bavallás. Én 2010ben osztaláknak felvettem százmilliót. Ott a medencés házam. Azóta havi 300at keresek. Minden évben számíthatok rá, hogy az új szomszéd felnyom, vagy mégis hogyan lesz?
Te, mint adóhivatal mégis hogy döntöd el, hogy én a havi 300as fizumat mind egy medencére költöm, vagy élek egy putriban viszont kaviáros homárt zabálok egész nap.

A magyar adórendszer betarthatatlan. Az összes szabályzásunk szar, túltolt, életszerűtlen. Nincs olyan cég, aki ne tudná, hogy ha jön egy ellenőrzés, akkor bünti lesz.
Bazmeg, a magyar adótanácsadók elnöke mondta egy interjúban, hogy amelyik cégnek nem volt büntetése annál nem jártak kint ellenőrizni.

Jóska Pista 2017.09.17. 12:37:01

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Hazudsz.
A maffia fideszed miután Juhász megkaparta kicsit a tolvaj politikusaik vagyonosodását, elkezdte befeketíteni Juhászt. Patkányéknál ez így szokás. Tartottak sajtótájékoztatót, ahol nyilvánosan is elmondták a rágalmaikat, de Juhász megjelent, hogy válaszoljon. Mire a fideszes geci elmenekült, de Juhász fellépett a pulpitusra és válaszolt.

Van róla videó is, nézd meg. Persze egyszerűbb a habonymédia hazugságait terjeszteni, mint gondolkozni.

Jóska Pista 2017.09.17. 12:41:16

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
havi 300-ból nem lehet medencés házat fenntartani. Tudom, nekem is az van.

anyadmajma 2017.09.17. 12:41:36

@Jóska Pista: ez nem az egyszerűségről szól, hanem hogy annyira ostobák, hogy képtelenek egy saját önálló gondolatot összerakni egész életük folyamán.

incognito ergo sum 2017.09.17. 12:43:19

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Havi tényleg csak havi bruttó 300-at veszel fel a cégedből, abból a medence üzemeltetésére sem futja :-) ha pedig "leköltségeled" mint Gyurcsány Ferenc, akkor ne csodálkoozz, ha deresre vonnak adócsalásért.

Az 50% úgy jön ki, hogy a költségvetés összes bevételeit elosztják a GDP-vel. Az én családomban hagyomány a három vagy több gyerek, ezért (köszönhetően a fidesz kormány adókedvezményeinek) nem túl sok SZJA-t fizetünk. Te mint vállalkozó, ha lepapírozod a vállalkozói kivétedet, többet fizetsz mint 50% -- erre mondják, hogy a fasznak két vége van.

Mégse vagyok fidesz szavazó.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 12:44:39

@Jóska Pista: Igen. Én vagyok a közgázhoz a hülye. :D:D:D

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 12:46:29

@incognito ergo sum: Ez kormányfüggetlen. Fletóék alatt ugyanez a szar volt.
Betarthatatlan.

incognito ergo sum 2017.09.17. 12:48:29

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"A magyar adórendszer betarthatatlan."

Minden adócsaló ezzel takarózik :-) és akkor máris érthető számomra, hogy miért fáj neked a jövedelemtranszparencia: az első között lennél te is (meg a fidesz vezérkar kétharmada), akik sittre kerülnek emiatt.

"Nincs olyan cég, aki ne tudná, hogy ha jön egy ellenőrzés, akkor bünti lesz."

De igen. Az én otthoni munkaadóm (neve foglaltassék aranyba, mert náluk tanultam meg mindazt, amiért el tudtam jönni a rénszarvasok földjére) teljesen szabályosan működött.

Tavaly kellett munkaügyi bírságot fizetnünk, hogy a beszállítók csúszása miatt év végére nagy hajtás lett, hogy tartani tudjuk a határidőket és meghaladta a megengedett havi túlóraszámot. De ez is csak azért derült ki, mert a túlórákat is nyilvántartottuk, leadózva fizettük ki, és mindezt annak tudatában, hogy ezért bírságot fogunk kapni. Ha nem készülünk el időre, a kötbéren többet veszítettünk volna.

incognito ergo sum 2017.09.17. 12:51:10

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Az adócsalás valóban kormányfüggetlen -- nemzeti sajátosság. Ezért van adócsaló kormányunk, mert a hozzád hasonló adócsalók azt mondják, "egy vérből valók vagyunk, te meg én", és megszavazzák. A becsületesek meg eljönnek otthonról. Végül a sok adócsaló marad egymás faszát szopni.

Az hogy én alig fizetek szja-t, öcsém és bátyám pedig egyáltalán nem, az a fidesz kormány által bevezetett gyerekes kedvezménynek köszönhető.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 12:54:33

@Jóska Pista: Van neked nagy nyomorod, nem medencés házad :D
A példát azért érted, vagy pontos számok kellenek a sötét fejednek ahhoz, hogy megértsd a hatalmas "medencés ház" vs. "putri de kaviáros homár" dilemmát?
Vagy most elkezded magyarázni, hogy a kaviáros homár milyen szar, mert te azt eszel folyamatosan?

Szerinted egyszerűen fogalmaztam meg, hogy a 2010ben megvett házam a 2017es bevallásommal miért lehet legális.

Venesz 2017.09.17. 12:56:25

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Kohn elment a rabbihoz és elpanaszolta neki, hogy bevételének 90 %-át elviszi az állam. Nem baj, mondta a rabbi, fennmaradó 80 %-ból azért meg tudsz élni.
Ami az állami elvonást illeti, ott nem a mértékkel van a baj, hanem, hogy mi lesz vele, mire költik?
Közhelyszámba megy már, hogy stadionok épülnek, kórházak meg pusztulnak.
Meg nekem az sem tetszik, hogy komoly adókedvezményt adnak a gyerekek után, de ezt csak a magas jövedelműek tudják igénybe venni, akik keveset keresnek, azok nem. Ebből az következik, hogy az állam azokat a gyerekeket támogatja inkább, akik amúgy is jó helyre születtek, és ezt minden adófizető terhére.
A költségvetésnek van egy beszedési meg egy kiadási oldala, és ez hiába van egyensúlyban, ha a beszedési oldal sem igazságos, meg a kiadási sem.
Első feleségem a gyámhivatalban dolgozott és egyszer hozott nekem egy bírósági ítéletet tartásdíjról.
Az elvált apuka új családot alapított és erre való tekintettel kérte az előző házasságból született gyermek utáni tartásdíj csökkentését. És becsatolta a jövedelemigazolását. Ő vállalkozó volt, meglehetősen alulra kalkulált jövedelemmel. Csak éppen arra nem számított, hogy a bíró azt is mérlegre tette, hogy új családjával mekkora házban él, annak mennyi a rezsije, valamint két jó képességű kocsit tartanak fenn és évente kétszer nyaralnak, nem éppen Pomázon. És kihirdette, hogy a bevallott jövedelem nyilvánvalóan nem valós, ezért a tényleges életvitel alapján felemelte a tartásdíjat. Apuka nem fellebbezett. Csak sejtem, hogy miért nem.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 13:06:28

@incognito ergo sum: "Az én otthoni munkaadóm teljesen szabályosan működött."
Biztos vagyok benne, hogy nem.

Ja, én még soha semmiért nem fizettem bírságot. Nem vagyok adócsaló. Viszont biztos vagyok benne, mint a cégvezetők 100%a, hogy egy ellenőrzéskor találnak hibát, és büntetnek.
Hagyjuk már ezt a baromságot, hogy szabályosan működik valaki. Ha van telefonja a cégnek, akkor biztos nem. (Vond le a magánbeszélgetéseket.) Ha van autója a cégnek akkor sem. (vezess útnyilvántartást, a cég telephelyére bejutás magánútnak számít vond le. )

incognito ergo sum 2017.09.17. 13:10:56

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

fizettük a cégautóadó és a telefonok magánhasználata utáni adót is. ez egy ilyen cég. lehet becsületesen működni.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 13:11:40

@Venesz: Tehát akkor Kohn meg a rabbi meg az állam is tudta, hogy csal. Na, kb. ez a helyzet.
De, a mértékkel van baj. Mi az, hogy 70% megy a közösbe? Abból én mit is kapok vissza?
Képzeld, én is élni szeretnék, nem csak eltartani mindenki mást.
(Mi az, hogy te azoknak adnád a támogatást, akik baszni tudnak, de a gyereket felnevelni már nem? Annak a gyereke szerinted nem ugyanezt a vonalat viszi tovább?)

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 13:17:48

@incognito ergo sum: A cégautóadó alap, azt mindenki fizeti.
Hagyjuk már a kamut, hogy a munkába járás napi 12,3 km-t te kiszámoltad és kifizetted.
Meg volt kapacitás arra, hogy a tleefonszámlákat hóvégén átnéztétek, és ha magánbeszélgetés volt, akkor azt levonták és kifizetted. Betarthatatlan.
Ezt más úgy oldotta meg, hogy nem csinált céges telefont.

incognito ergo sum 2017.09.17. 13:20:35

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Az szja tv 70. paragrafus rendelkezik erről és a cégnek a 103-as adónemen kell befizetni, és a 08-as bevalláson kell feltüntetni a "kifizetőt terhelő adók" sorában.

incognito ergo sum 2017.09.17. 13:22:24

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"Meg volt kapacitás arra, hogy a tleefonszámlákat hóvégén átnéztétek,"

Ha nincs tételes nyilvántartás a magánbeszélgetésekről akkor a számla összegének 20%-át kell magánbeszélgetésnek tekinteni. Mondom, érdemes jobban ismerni az adótörvényeket, és akkor nem kell csalni meg nem kell rettegni az ellenőrzéstől :-)

A törvények bonyolultságára való hivatkozás az adócsalók önfelmentése.

incognito ergo sum 2017.09.17. 13:24:20

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"Kohn meg a rabbi meg az állam is tudta, hogy csal. Na, kb. ez a helyzet."

Fideszországban ez a helyzet. Svédországban meg nem. Ezért jöttem ide. Becsületes emberek paradicsoma. Igaz, itt már közeleg a tél, de még ezzel együtt is megéri.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 13:32:14

@incognito ergo sum: és? nem az adóbevallásomat csinálom, arra ott a könyvelőm.
Hanem arra akarok rávilágítani, hogy a magadfajta hülyék miatt - akik ilyen baromságokat kitalálnak - nem lehet betartani a törvényeket.
Vajon miért van az, hogy a német megtankol viszi a cetlit amit kapott, elmegy az ország másik végébe, megköti az üzletet, ott alszik, kap egy blokkot a hotelből, hazamegy, leadja a könyvelőjének, és minden oké.
Na, nálunk ez valahogy úgy néz ki, hogy vond le, hogy hány km volt a magánút, meg a céges, mert hazamenni magán, vond le, hozzál számlát mindenről, ha hazatelefonáltál vond le.
Betarthatatlan. Életszerűtlen.
Miért van az, hogy külföldi ismerőst megkérdeztem, hogy csinálunk e valamit, és azt mondta, hogy ma délután nem jó, mert a cége adóbevallását csinálja. Egy délután. Ő. Nem a könyvelője, és nem egy hétig.
Kb olyan, mintha a német autópályán ki lenne írva, hogy 130, a magyaron pedig az, hogy
70 ha kék autód van, 90 ha piros, de ha bőrcipőben vezetsz, akkor +10%, kivéve ha szökőév van.
És utána lennének emberek mint te, akik ezt ellenőrznék.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 13:33:21

@incognito ergo sum: Ja, mert fletóországban más volt, mi? Te hülye.
És mesélj, miért nem a svéd blogokon osztod az eszet?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 13:37:45

@incognito ergo sum:
"A törvények bonyolultságára való hivatkozás az adócsalók önfelmentése." :D::D:D:D

Igen bazmeg. Mert a tévészerelő leginkább a tévéhez akar érteni, nem az adótörvényekhez. A gázszerelő is a saját dolgával törődik, nem azon gondolkodik, hogy a csőfogó az tárgyi eszköz vagy befektetés, vagy készlet, és ha eltörik akkor mi a selejtezés pontos menete, és milyen jegyzőkönyvet kell felvennie.
Te meg hagyd már a kamuzást, a mesecégedről. Ha nem te voltál a főkönyvelője akkor fingod sincs, hogy mit hogyan könyveltek.

Venesz 2017.09.17. 13:44:06

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Azt hiszem, hogy Te nagyon frusztrált vagy. Ha nem érted meg, hogy azt tartom igazságtalannak, hogy a gazdag ember gyerekét támogatja az állam és nem a szegényét és persze mindezt a szegény adójából is, és te a baszásról beszélsz, akkor valami nem stimmel.
A te szemléleted szerint aki szegény, az eleve ne basszon, vagy legalábbis ne csináljon gyereket? Talán nem a szegények adójából kéne támogatni a gazdagok gyerekeit. Persze Te "sikeres" vállalkozó vagy és aki nem olyan mint Te, az hülye és egyébként dögöljön meg. Te nem is akarod betartani az adótörvényeket, mert Neked ez így jó. És magyarázhatod ezerféleképpen, akkor sincs igazad.

Venesz 2017.09.17. 13:46:04

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Ja, és hogy mit kapsz vissza a közösből? Például stadionokat, meg kisvasutat.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 13:55:38

@Venesz: Miért, miből lesz a gyerek nálatok?
Az a helyzet, hogy te gazdagnak tartasz egy családot, ahol az állam adókedvezményt ad. Holott az szja-ból élők marhára messze vannak a gazdagságtól. És igen, támogassa azokat, akik emberi körülményeket biztosítanak az utódaiknak, nem pedig ész nélkül szaporodnak majd csak lesz valami alapon.
Amiről én beszélek az az, hogy a "gazdag" család foglalkozik a gyerekkel, taníttatja, és lesz belőle egy polgár, a "rászoruló" pedig pont leszarja a gyerekét, minél több annál nagyobb segély a lényeg alapon ugyanolyan proli lesz.

És igen, aki nem tudja normálisan felnevelni a kölykét, az ne csináljon. Ez talán logikus. Vagy ha egyet tud felnevelni akkor ne csináljon hatot. És nem csak az anyagiakról van szó, másra is szüksége van a gyereknek.
A szegények adójából vannak rámogatva a gazdagok? Aztán hogyan? A gazdag nem adózik? Ugyanazzal a kulccsal adózik, sokkal többet nem?

Az adótörvényeket pedig amennyire tudom betartom. De összességében betarthatatlanok. És marhára tévedsz. Én is szeretném a bevallásomat megcsinálni saját magam egy délután. Nagyon szeretném betartani a törvényeket. Csak ahhoz olyanoknak kéne lenniük amik betarthatók.
És próbáld meg felfogni: Nem vagyok adócsaló. Viszont nincsenek kétségeim afelől, hogy ellenőrzéskor találnak hibát, és büntetni fognak.

incognito ergo sum 2017.09.17. 15:32:14

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

A svédeknél még az szja bevallást is sokan cégekkel csináltatják mert annyira bonyolult tud lenni néha. Ez amit a NAV otthon bevezetett, sokat egyszerűsít a legtöbb embernek (nekem pont nem mert a svéd adóhivatal nem küldi meg az itteni jövedelmi adataimat a magyar adóhivatalnak).

Ha én középvezetőként nem vagyok tisztában azzal, hogy mit hogyan lehet elszámolni azzal nagy kárt tudok okozni a cégemnek. Azért fizettek meg, hogy jól gazdálkodjak az erőforrásokkal - amibe az emberek munkaidején túl a költségek kézben tartása is benne van. Aki úgy akar céget vagy akár egy főosztályt vezetni, hogy nem ért ehhez, az csúnya buktákba fog belefutni, meg szabálytalanságokba amikor jön az adóellenőrzés.

Nem én könyveltem, de elég pontosan tudnom kellett, mit hogyan számolnak el és mit nem, és mi a faszt csináljak ha azzal jön haza az egyik ember, hogy Marokkóban a taxis nem adott számlát csak egy postitre firkantott fel valami számot. A jól vezetett cégek működnek, a rosszul vezetett cégek hányódnak és csalnak.

Én elhiszem, hogy legjobb tudomásod szerint vezeted a cégedet, de ha azt hiszed, hogy jól csinálod, akkor elveszed magadtól a tanulás lehetőségét. Itt az emberek nem félnek attól, hogy valamit elrontanak, mert lesz aki észreveszi a hibát -- és aki hibázott, az nem kirúgják, hanem elvárják, hogy tanuljon a hibájából. Aki egyáltalán nem hibázik, az valószínűleg nem csinál semmit se.

Ettől működik ez az ország: nem nagyképű mindentudó majmok vezetik, hanem olyanok, akik képesek tanulni a hibáikból. Sosem a felelőst keresik (hogy megbüntessék), hanem azt nézik, hogy legközelebb már ne forduljon elő ez a hiba.

incognito ergo sum 2017.09.17. 15:40:33

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Otthon az adóhivatalban az ellenőrök általában nem büntetni jöttek -- ha találtak is hiányosságokat, elmondták mi az, és határidőt adtak a pótlásra. Abban a tíz évben, amíg ott dolgoztam, adóbírságot sosem kellett fizetnünk. Becsületesek voltunk és annak is látszottunk.

A törvények betarthatóak. Csalni nem szabad. "Leköltségelni" sem szabad.

*****

Az úszómedencére visszatérve: az adóbevallásokat hat évre visszamenőleg kell csak őrizni, de aki rákapott a csalás ízére, az nem fog tudni arra mutogatni, hogy mindezt ami körötte van, hét évvel ezelőtti jövedelméből vásárolta. Lehet, hogy a medencét 2010-es kivétből csináltad, de alig hiszem, hogy azóta megelégszel egy középiskolai tanár életszínvonalával. Ezen aztán el fognak csúszni a csalók.

Nap mint nap PGA-xxx rendszámú BMW X4 áll be a garázsba, miközben a bevallás szerint a család összjövedeleme bruttó 8 milka? Lesz olyan szomszéd, aki felnyomja.

Venesz 2017.09.17. 15:45:38

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Szerinted a gazdag család foglalkozik a gyerekkel, a szegény meg nem.
Lázár azt mondta, mindenki annyit ér, amennyije van. Te is ezt mondtad ki.
A gazdag leír havonta 100 ezret az adójából három gyerek után. Már akinek van 667 ezer forint havi bruttó jövedelme.
Az akinek csak 200 ezer van, mindössze 30 ezret tud levonni, mert ennyi az adója, bár újabban a járulékból is le lehet vonni, de nagyon sokan nem érik el a példában írt, lehetséges 100 ezer forintot. Tehát az ő gyerekei havi 70, évi 840 ezerrel kevesebbet érnek az államnak, miközben ő is fizeti az áfát minden után. Csak éppen azért, mert nem olyan sikeres, vagy tehetséges, büntetjük a gyerekeit is. És nem kétséges, hogy a gazdag több adót fizet be, mint a szegény, mégis több adókedvezményt vehet igénybe, holott neki marad eleve több nettója. Megy most a nagy aggódás, hogy fogy a magyar. A jelenlegi családi adópolitika valóban azt eredményezi, hogy aki nem keres kiemelkedően, az ne is gondoljon nagy családra. Te leegyszerűsíted a dolgot és kijelented, hogy aki szegény, az nem törődik a gyerekével. Gyerekkoromban minket sem vetett fel a pénz. Nekem nem volt biciklim, villanyvasutam, meg ilyesmi. Viszont 5 éves koromban már tudtam olvasni. Szerintem jól jártam. Nem minden a gazdagság.
Felnőtt koromban már jobb életem volt anyagilag, nekem is van 3 felnőtt gyermekem, mindig kerestem annyi pénzt, hogy ne legyenek gondok.
Én azt tartanám igazságosnak, hogy ha már az állam nem egyformán fizeti meg a gyerekes családokat, akkor ne a tehetősebbek javára differenciáljon.

Amikor azt mondod, amennyire tudom, betartom, az nálam azt jelenti, van amit betartasz, van amit nem. Na most ez olyan, mint aki van amikor megáll a stoptáblánál, de van, amikor nem és azzal próbálja igazolni ezt, hogy sietnie kellett. És aki akarja, az betartja a törvényeket, és megáll minden pirosnál, aztán van aki nem.
Ha nincsenek kétségeid afelől, hogy találnak nálad hibát, akkor tudod, hogy mit nem tartasz be. És ez a te döntésed, ne fogd a körülményekre.

incognito ergo sum 2017.09.17. 15:47:00

@Venesz:

"Már akinek van 667 ezer forint havi bruttó jövedelme."

mióta a szocbhóból is vissza lehet kapni, nem kell ekkora jövedelem a három gyerek utáni kedvezmény kihasználásához, fele is elég.

incognito ergo sum 2017.09.17. 15:49:44

@Venesz:

A mai Magyarországon szerintem az adókedvezmény kifejezetten előremutató módszer a gyerekesek támogatására (az alanyi jogon járó juttatások, pl a családi pótlék emelése helyett). A szegény és HHH családok felzárkóztatására más módszerek szükségesek -- a családi pótlék erre alkalmatlan.

incognito ergo sum 2017.09.17. 15:51:37

@Venesz:

" ne a tehetősebbek javára differenciáljon."

nem a tehetősek javára differenciál :-) épp a járulékkedvezmény + a házastársak közötti megosztás lehetősége miatt a nagyon nagy (6-8 gyerekes) családok kivételével sztem a legtöbben igénybe tudják venni.

Jóska Pista 2017.09.17. 16:01:32

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Van neked nagy nyomorod, nem medencés házad :D"

Miért hiszi azt az összes proli, hogy mindenki olyan balfasz, mint ő?
Nyilván hazudok, mert azt szeretném ha a Jóska Pistára felnézne Nagy fasz nick. :)))))))

Venesz 2017.09.17. 16:01:48

@incognito ergo sum: Nagyon sokan nem tudják még most sem teljes mértékben igénybe venni, bár behozták a járulékkedvezményt, meg a megosztást.
És amíg van olyan család, aki nem tudja teljes mértékben igénybe venni, addig fennáll az, hogy a tehetősebbek javára differenciál. Az viszont fel sem merül, hogy ha egy háromgyerekes családnál mondjuk 400 ezer az egy főre jutó jövedelem, akkor már talán nem kéne az adókedvezmény.
Mert felső határ nincs, csak alsó.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 16:07:06

@incognito ergo sum: Hát, mindentudó majomnak rögtön itt vagy te.
MOndhatod a marhaságaidat, akkor sem hiszek neked. Ennyi. Leszarom mi van svédben, itthon el van cseszve a rendszer rendesen.
www.vg.hu/gazdasag/dicsosegtabla-az-apeh-tol-102577/

"Oszkó Péter, a Deloitte adópartnere szerint ugyanis erre nem kerülhetnek fel azok a nagyobb vállalkozások, amelyeket folyamatosan ellenőriznek, s az adószabályok bonyolultsága miatt óhatatlan, hogy időnként másképp értelmezik a szabályokat, mint a hatóság, ezért adóhiányt állapítanak meg náluk. "
"Hasonlóan vélekedik Heinczinger Róbert, az Ernst & Young adópartnere is, aki szerint ritka az olyan adóellenőrzés, ahol nincs megállapított – akár minimális – adóhiány. "
De mindenki más hülye, csak a cégetek volt a szent :D
Na. Szerintem foglalkozz tovább a svédekkel

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 16:07:51

@Jóska Pista: Gondolom mert ebben éled ki magad, mint a többi proli.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 16:11:36

@Venesz:
Mondjuk akinek bruttó 200 ezre van az ne csináljon három gyereket. Mert nem tudja felnevelni.
És ugyanolyan prolit csinál a gyerekéből, mint amilyen ő maga. És ehhez ne asszisztáljon az állam.

De mindnyájan emlékszünk a remek rendszerre, akkor a cigány megélt abból, hogy szült 6 kölyköt. Azok voltak ám csak a szép napok, fent is volt a gdp.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 16:29:35

@Venesz: "mondjuk 400 ezer az egy főre jutó jövedelem, akkor már talán nem kéne az adókedvezmény."
A szót azért érted, hogy adókedvezmény. Tehát hogy az adójának egy kis részét nem kell befizetnie nektek, hogy elbasszátok, hanem elköltheti a saját családjára.
Mert akármilyen furcsa, de a gazdag ( 2000 euró/hó, hujujj) ugyanannyi vagy kevesebb közszolgáltatást vesz igénybe, miközben több adót fizet. A gazdagnak pont ugyanannyi rendőr meg tűzoltó meg oktatás jut mint a szegénynek.

incognito ergo sum 2017.09.17. 16:47:36

@Venesz:

"És amíg van olyan család, aki nem tudja teljes mértékben igénybe venni, addig fennáll az, hogy a tehetősebbek javára differenciál"

Így van. És aki nem tudja igénybe venni, annak a jövedelmi helyzete mellett vannak más egyéb tényezők is, amiért az alanyi jogon járó támogatás nem javítana, hanem esetleg rontana.

Szlovákiában még Dzurinda lefocizta ezt a meccset, az alanyi jogon járó segélyek megvonásával, a következmény az lett, hogy fellázadtak a keletszlovákiai UZSORÁSOK. Így megy ez.

Aki nem tudja igénybe venni, azt más módon kell támogatni. A fideszkormány nem csinálja (sőt, akadályozza azokat a civileket, akik csinálják), de ettől még tartom, hogy az alanyi jogon járó szoc segélyezés sokszor inkább ront, mint segít.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 16:49:02

@Venesz:
"Amikor azt mondod, amennyire tudom, betartom, az nálam azt jelenti, van amit betartasz, van amit nem. Na most ez olyan, mint aki van amikor megáll a stoptáblánál, de van, amikor nem és azzal próbálja igazolni ezt, hogy sietnie kellett. És aki akarja, az betartja a törvényeket, és megáll minden pirosnál, aztán van aki nem."
Nem. Ez olyan, hogy a stoptáblák háromnegyedét nem látod, teljesen logikátlanul van kitáblázva, érthetetlen a rendszer, és az egész abból indul ki, hogy úgyse fogod betartani.
Egyik irányba záróvonal, másik irányban szakadék.

"Ha nincsenek kétségeid afelől, hogy találnak nálad hibát, akkor tudod, hogy mit nem tartasz be. És ez a te döntésed, ne fogd a körülményekre."
Neked is, meg a többi adóhivatalos balfasznak is ott van fent a link, adószakértők véleménye. MINDEN cégnél van probléma. Mert a rendszer szar. Leginkább azért, mert hozzád hasonló emberek találták ki.
Mert rohadt életszerű, hogy a pultos hajnali ötkor standolási jegyzőkönyvet áll neki írkálni. Mert rohadt életszerű, hogy az ember a céges autójával nem megy haza. Mert nem elég a súlyadó, a cégautó adó, a benzin 70% adótartalma, de kilométerelszámolás is kell. Mert szerintetek teljesen normális, hogy hó végén az ember nekiáll nézegetni a telefonszámláját, hogy a 0650445-4523 szám ügyfél volt-e, vagy színházjegyet rendeltél. Ja, és ezek a legegyszerűbbek. Menjünk olyanokba, hogy környezetvédelmi termékdíj, ami egyszer csak önbevallásos lett? Mert a nav biztos rohadt elfoglalt, tehát majd a cégek leméregetik, hogy a csomagolásból hány kiló papír, és mennyi a fólia.
Az milyen, hogy az autószerelő kicseréli az izzót, azt mondja, hogy ingyen volt, és megbüntetik, mert nem adott nullás számlát?
Nem tudom, hogy a világban létezik-e máshol mondjuk az elvárt adó fogalma. Amikor arra adózol, amit majd a jövőben esetleg megkeresel.
Elmentek a picsába.

incognito ergo sum 2017.09.17. 16:59:12

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"Hát, mindentudó majomnak rögtön itt vagy te."

Látod ez ilyen, elmondok neked konkrét dolgokat. Egy svéd erre azt mondja: "köszönöm." Egy magyar meg lehülyéz, mert valahol mélyen bele lett nevelve. Ez tényleg nagyon jellegzetes különbség. Én is nyeleke egyet, ha itt egy kolléga megmutatja hogy mit csinálok rosszul, pedig csak segíteni akar. És ha nem értek vele egyet, meg lehet beszélni lehülyézés nélkül is -- az ócsárlás, hülyézés otthon a politikai bozótharcosok sajátossága, akik azt hiszik, hogy blog kommentjeiben kell választást nyerni.

Hát nem -- én elmondtam néhány tapasztalatomat és átadtam néhány információt. Ha jobban érzed magad, hogy ha ezeket nem hasznosítod, hanem inkább lehülyézel, az a legyen te dolgod :-)

"ritka az olyan adóellenőrzés, ahol nincs megállapított – akár minimális – adóhiány"

Így van. Oszkó sem azt mondta, hogy nincs ilyen, hanem csak hogy ritka. Nálunk fontos volt, hogy adóbírságot ne kapjunk sose. Nem indultunk közbeszerzéseken, nem törtünk borsot haveri cégek orra alá (igyekeztünk elkerülni bármiféle üzleti kapcsolatot az ilyenekkel), legfőképp pedig nem kerestük a legális adóelkerülés trükkjeit. Nem abból éltünk, hogy kicsit lecsipegetünk az adókötelezettségekből, hanem abból, hogy termeltünk, többszáz (majdnem ezer) alkalmazottal. A cég közvetlen környezete "kis németország" volt.

Sajnáltam is, de az otthoni politikai klímát egyre rosszabbul bírtam, és úgy döntött a család, hogy a jövőre várható nagyobb (diplomás-)kirajzás előtt megpattanunk. Én most ingázok, de ahogy eladjuk a házat otthon, jön a család is.

incognito ergo sum 2017.09.17. 17:00:49

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"Az milyen, hogy az autószerelő kicseréli az izzót, azt mondja, hogy ingyen volt"

Legfeljebb egy Golfban cserél ingyen, mert abban kb harminc másodperc :-)

Renault Megane-ban minimum fél óra.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 17:15:03

@incognito ergo sum:
Milyen meglepő, hogy ehhez is értesz. Autószerelés. Nyilván meganeban fél óra. Ne zavarjon, hogy nem mondtam, hogy első, vagy hátsó, de te ezt is tudod :D:D:D
Egyébként ha a négyes golfban a balos fényszóró izzót kicseréled fél perc alatt, akkor leszoplak a Hősök terén. Dobszó mellett. Május elsején, hogy a tévé is közvetítse.

És a lényeget megint nem értetted. A szerelőnek gyanus volt, hogy egy ilyen szarral basztatják. Inkább megcsinálta ingyen. A két ellenőr meg nullás számla adása miatt megbaszta.
Na, ennyit a magyar adóhivatalról. Meg a mesédről, hogy nálatok aztán nem volt hiba. Van. Mindenhol van, mert életszerűtlen, betarthatatlan szar a rendszer.

incognito ergo sum 2017.09.17. 18:08:35

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Elképesztően bunkó és fölényes stílusban beszélsz.

Természetesen nem értek az autószereléshez (sem :-) de műszaki ember lévén egy izzócserével nem mennék szervizbe. Hátsó lámpában utoljára talán a zsiguliban kellett izzót cserélnem. Suzuki (régi) swiftem, Opel Astrám (J), Ford focusom volt, ezek közül az Astra volt a leggázabb, az első kerékjáratban egy műanyag fedél lepattintása után lehetett hozzáférni az izzóhoz. Golfom nem volt, 8-10 éve kaptam kölcsön pár napra egy barátom golfját, nem tudom hányas volt de biztosan nem négyes (elég új autó volt), kiégett benne a tompított izzó és nem mertem kicserélni, amikor visszavittem barátom kb egy perc alatt cserélte.

A szerelős történetet egyelőre urban legend-nek rartom. Mint írtam, eléggé jól ismerem az adótörvényeket. Ingyenes szolgáltatás nyújtásánál általában nem kell áfát fizetni -- kivéve, ha olyan anyagot használt fel, aminek a beszerzésekor érvényesítette az áfa-levonási lehetőségét, mert akkor a beszerzési ár utáni, korábban visszaigényelt áfát be kell majd fizetnie (és ennek megfelelően bizonylatolnia is kell az ingyenes szolgáltatásnyújtást).

Tehát ha a szerelő saját készletéből adta az ezer forintos csere-izzót és azt is ingyen adta az adóellenőröknek, akkor bizony hibázott. De ha az ellenőrök saját izzókészletéből vette ki a csere-izzót, akkor az ingyenes cserével önmagában nem követett el szabálysértést.

****

Van egy csomó dolog, amihez nem értek, és azokban a dolgokban megfogadom a nálam tájékozottabbak tanácsait, úgy, hogy eközben nem hülyézem le őket. Lehet, hogy bizontos körökben ez jellemhiba, de hadd ajánljam figyelmedbe a KFT együttes régi dalát:

www.youtube.com/watch?v=yOSGbIYEZ48

incognito ergo sum 2017.09.17. 18:18:29

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Jah, Renault Megane is csak kölcsön volt nálam egy hetet (Hertz, Olaszország), és amekkora szerencsém van, abban is kiégett a tompított izzó. Kicseréltem. Kibaszott bonyolult. Mint a "J" astrában, a kerékjáratból elérhető az izzó, de nem volt elég ütközésig forgatni a kormányt, le kellett szerelnem az első kereket, hogy hozzáférjek. Ennél rosszabbat csak egyet tudok, a kerékcsere egy tizenéves Peugeut 307-esen, ahol a pótkerék lebontása az autópálya mentén, télen, hóban, éjszaka: halál.

Venesz 2017.09.17. 18:26:51

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Amikor már elfogynak az érvek, jön az, hogy én balfasz vagyok, és menjek a picsába.
Én maradnék a tényeknél. Azt írod, hogy hajnali ötkor nem lehet standolni. Kérdem én, akkor hogy számoltatják el a pultost? Erről ne nyissunk vitát, elég sokáig dolgoztam a vendéglátóiparban.

Egyébként az már nettó rosszindulat, ha azt terjeszted, hogy a szerelő ingyen berakta az izzót és megbüntették. A nyugtát -(mert ez az alapeset) fizetéskor kell kiállítani és átadni. Csak a vázolt esetben nem volt fizetés. Lehet, hogy valami másért büntették meg a szerelőt (esetleg azért, mert nem rendelkezett pénztárgéppel, így aztán nem is tudott volna nyugtát készíteni, talán ezért nem kért pénzt, vagy egy ott lévő alkalmazott nem volt bejelentve például), csak ugye így lehet mondani, hogy milyen szemetek a NAV-ellenőrök. Így egyszerűbb, nem?

Venesz 2017.09.17. 18:28:55

@incognito ergo sum: Nem életszerű, hogy a szerelő ingyen adjon egy izzót. Nyilvánvalóan csak beszerelte. Szerintem is rosszindulatú, hatáskeltő urban legend.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 18:30:39

@incognito ergo sum:
Melyik részét nem érted a történetnek?
Bement 2 ellenőr egy izzócserére. Nem az a kérdés, hogy te bemennél-e izzót cserélni.
Hogy jön ide, hogy neked a zsiguliban ment ki utoljára az izzó? Szerinted a hátsó izzó nem éghet ki?
Szóval, a szerelőnek bűzlik, hogy ez próbavásárlás, megkérdik, hogy mennyi volt, közli, hogy menjenek be fizessék ki az izzót a péztárban, a szerelés ingyen volt. Ezután megbüntetik, hogy nem adott a szerelésről nullás számlát.
De ha odaadja a sajátját, ingyen akkor miért is hibázik? Mert ez a magyar adórendszar? Mi a következő? Megkérdezik, hogy merre van a Hősök tere, aztán megbüntetnek, mert információs tevékenységről nem adtál számlát?

Igazi sikerember vagy a focusoddal meg az astráddal, valahogy nem gondolom, hogy a te tanácsaidra szorulok. Majd ha kérek tanácsot, akkor adjál. Addig pedig marad az, hogy egy mindentudó majom maradsz.

2017.09.17. 18:31:58

@incognito ergo sum: "Kis pontosítás, magyarországon a jövedelemkoncentrációs ráta 50% körül van, "

Ki a f@szt érdekel???

A teljes bérköltségem fele automatikusan megy az államhoz, (nem érdekel, hogy nyugdíj, meg eü, meg szolidaritás, meg akármi.
Az így megfelezett (leadózott) pénzem 20% vásárláskor vándorol a központi kasszába.Ha üzemanyagra költöm,akkor több, ha dohánytermékre szintén. Lakhelytől függően fizetek különféle adókat, szóval az, hogy a kültségvetés a GDP-hez viszonyítva mekkora összeget kontrollál közvetlenül, az nagyon nem érdekel. Lehet cizellálni, hogy a különféle jövedelemforrások picit eltérő módon adóznak, a lényeg, hogy a versenyszféra munkavállalói bizony a munkáltatójuk által rájuk költött pénz kisebbik hányadát költhetik ténylegesen magukra.
Ezzel együtt továbbra sem látom értelmét sem gyakorlati hasznát annak, hogy besúgó hálózatot építsen ki a NAV. A nagy pénzek nem itt folynak el, ha megnézed az állam bevételi forrásainak arányait, magadtól is rájössz, hogy az szja kis szelet.
Ez az egész csak egy populista/demagóg választási ígéret,kampányfogás, kell valami, ami nem kerül effektíve pénzbe, igaz nem is sok a haszna de a proli boldog, mert titkokba tekinthet be, 'hatalma' van a sok rohadt gazdag felett... afelett a gazdag felett, amelyik amúgy a többi versenypiaci igavonóval együtt összedobja neki a segílyre valót adott helyzetben, amelyik még a sok kis trükk ellenére is sokszorosan többet tol be a központi költségvetésbe.
Nem irígykedni kell a másikra, meg kell próbálni utána csinálni....

Venesz 2017.09.17. 18:32:48

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "A szót azért érted, hogy adókedvezmény. Tehát hogy az adójának egy kis részét nem kell befizetnie nektek, hogy elbasszátok"
Én értem a szót. Te meg megint blődséget írsz.
Az adót nem az adóhivatalnak fizeted, hanem a költségvetésnek és ha elbassza valaki a pénzt, az nem az adóhivatal, hanem a kormány.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 18:35:30

@Venesz:
Na, a másik mindenhez értő. A kocsmából az adóhivatal élére.
Hogy számoltatod el a pultost? Miért? Másnap délutánra megissza valaki a piákat? Elszalad a pénztárgép?
A sok hülye vendéglátós biztos véletlenül háborgott amikor ezt kitalálták. Nyilván semmilyen plusz terhet nem rótt rájuk, hogy meg kellett csinálniuk.
Ha nem tudsz olvasni, akkor sajnos nem lehet mit tenni veled. Leírtam, hogy mi történt, mit költesz hozzá hülyeségeket??

Venesz 2017.09.17. 18:39:48

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "És ugyanolyan prolit csinál a gyerekéből, mint amilyen ő maga. És ehhez ne asszisztáljon az állam. "

Ha az állam sosem segítette volna a szegényebb családokat, hogy lett volna O. V-ből miniszterelnök? Na jó, volt ott azért más is, de ő maga mondta, hogy csak abban az időben volt esélye diplomát szerezni.

Ha nem asszisztál az állam, akkor minden proli gyereke proli marad, bármilyen tehetséges is. Erre vágysz?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 18:49:03

@Venesz:
Nem bazmeg. Arra vágyom, hogy a cigányok szaporodjanak, engem büntessetek ingyenesen elvégzett szolgáltatások miatt, hogy aztán rájuk költsétek az egészet.
Arra, hogy a valagamba is felnézzetek, az utolsó csavaralátétről is csinálhassak naprakész leltárt, hogy a szomszédok számolgassák, hogy hány szalámi van a kosaramba.
Hogy a századik adó mellé kitaláljatok még néhányat, hogy még néhány órát az adminisztrálással kelljen tölteni.
Aztán, ha besokallok, és vagy beledöglök, vagy abbahagyom az egészet, akkor majd nézhettek egymásra a segélyre váró cigókkal, hogy most akkor mi van, kit kell a továbbiakban fejni.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 18:51:44

@Venesz: Még egy. Miért is azt kéne erőltetni a szaporodásra, aki annyira tudja menedzselni az életét, hogy minimálbért keressen? Mert annak leginkább oka van, hogy valaki 130at visz haza. Vagy hülye, vagy lusta, vagy mindkettő. Ezeket ösztönözze az állam újabb utódok gyártására.
Ha már ő nem ment el tanulni, nem dolgozott szorgalmasan, akkor majd a gyerekétől el fogja várni? A lószart mama.

Venesz 2017.09.17. 19:05:49

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Tudom, hogy fájdalmas, de két szakmához értek.
Mindig is kellett standolni az állami vállalatok idejében. És műszak végén, vagy műszakváltáskor kellett. Nem másnap. Ha én pultosként kimérek 50 ezerért piát és mindössze 20-nak az árát adom le, másnap már valóban azt mondhatom, hogy én 30 ronggyal nagyobb készletet hagytam.
A sok hülye vendéglátós meg azért rinyált, mert a standkönyv vezetése egy kissé megnehezíti a bevétel eltitkolását.
Egyébként lestandoltatták ők a pultost, csak nem volt kedvük erről megőrzendő nyilvántartást vezetni.

Amúgy sosem dolgoztam kocsmában.

A standolás miatt kibukó vendéglátósokról meg az jutott eszembe, hogy amikor egyszer a liszt ára feljebb kúszott, a pékek kamarai vezetője azt nyilatkozta a tévében, hogy ez jelentősen megemeli a kenyér árát, mert egy kiló kenyérhez 80 deka liszt kell. Figyelemmel arra a tényre, hogy apám is, meg nagyapám is pék volt, régen tudom, hogy egy kiló kenyérhez mindössze 70 deka liszt kell, ki is buktam rendesen. Könnyen kiszámítható, hogy ha 10 dekával több lisztet számol el kenyerenként, akkor termelésének 14 %-át eleve feketén adja el. Valamikor 100 éve a pék nagyapámnak úgy állapították meg az adóját, hogy amennyi lisztet vett a malomban, abból egy mozdulattal kiszámolták, hogy mennyi kenyeret lehet sütni, így nem sok mellébeszélés lehetett. Csak éppen amikor Győrben ő fizette a pékek közül a legtöbb adót, akkor egyértelmű volt az is, hogy ő keresett a legtöbbet.
Ma meg az a "sikeres", aki a legügyesebb.

Venesz 2017.09.17. 19:11:16

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Nem tudom, hol tartasz, de vagy igyál valamit sürgősen, vagy ne igyál már többet.
Lassan eljutsz oda, hogy a szegényeket ivartalanítani kéne, hogy ne szaporodjanak. Nyugodj le, ennek semmi értelme.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 20:30:50

@Venesz: Ez jó nagy baromság volt. Szóval miért is kéne támogatni azoknak a szaporodását, akik lusták és/vagy buták ahhoz, hogy ne a minimált keressék? Hirtelen igényesek lesznek, a gyerekkel foglalkozni fognak, elküldik különórákra (miből?)
Mintha nem láttuk volna, hogy mire vezet..

Egyébként egy jó dolog van az adóhivatalban, hogy olyan buták dolgoznak ott mint mondjuk te, és a kitalált marhaságaik általában a bosszuságon kívül semmire sem jó.
Mintha a standkönyvbe hajnali ötkor nem lehetne bármit beírni, aztán délben nyitás előtt feltölteni szépen az üvegeket.... Felesleges hülye adminisztráció.

incognito ergo sum 2017.09.17. 21:27:34

@Dorottya Veres RLDD:

Az adóelkerüléz államháztartási szinten elég nagy tétel, minimum ezermilliárd de inkább kettő.

incognito ergo sum 2017.09.17. 21:55:04

@Dorottya Veres RLDD:

Oh szó nincs irigykedésről. Sőt, igazából még feljelenteni sem kell azt, akinek a jövedelme nem áll arányban a vagyongyarapodásával: a nyilvánosság önmagában fegyelmezi a potenciális adócsalókat. Nem fog csalni, mert tudja, hogy látszik. Olyan ez, mint amikor magnóra vesszük a saját hangunkat -- ha tudjuk. hogy megy a felvétel, fegyelmezettebben fogalmazunk :)

Az interneten is csak azért durvulnak el sokan, mert névtelenül teheti, mint itt a "nagy fasz ... " becenevű hozzásszóló.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.17. 22:39:39

@incognito ergo sum: Én élőben is ugyanígy megmondanám, hogy egy idiótának tartalak.
Aztán azzal képben vagy, hogy az adóelkerülés mégis hol jelentkezik? Hm? Elmondjam? A népnél.
Akinél ott marad a 21% áfa, mert nem kér számlát. Meg aki olcsóbban veszi meg a cukrot, mert megjáratták szlovákiában. Ja, 10 millió ember játsza ezt a játékot.

incognito ergo sum 2017.09.17. 23:13:28

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Igen, tízmillió ember játssza ezt. Ezért aztán simán választanak toljvaj kormányt.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.18. 00:55:01

@incognito ergo sum: Minden kormány tolvaj. De te már megmenekültél ebből a keleteurópai fertőből, a faszért nem a malmö.blog.se- n okoskodsz?

incognito ergo sum 2017.09.18. 05:40:47

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Nem, nem minden kormány tolvaj -- ez csak a tolvajok önfelmentése, hogy "de hát más is lop".
Pedig ez a magyarázkodás már az óvodában is kínos volt.

Azért járok vissza a keleteurópai fertőbe, mert hazát lehet cserélni, de szívet nem. És én szomorúan nézem ahogy egy rendkívül intelligens, de morálisan kihívásokkal küzdő parasztgyerek a maga erkölcsi szintjére húzza le azt az országot, ahol eltöltöttem a fiatalságomat.

2017.09.18. 07:02:30

@incognito ergo sum: "Az adóelkerüléz államháztartási szinten elég nagy tétel, minimum ezermilliárd de inkább kettő."

Csacsi... az adóelkerülés éppenhogy törvényes :) A jogalkotó óvatlanul vagy szándékosan hagy réseket (kiskapukat) adott törvényeken, jogszabályokon és egy profi adószakértő ezt felhasználva legálisan csökkentheti az adóalany befizetési kötelezettségeit. Erkölcsileg, etikailag talán kifogásolható, ám jogilag nem. Vannak akik megkülönböztetik ennek az agresszívebb (nyilván ezzel arányosan nagyságrendileg jóval nafgyobb összeget célzó) módját, na, az meg nem az Átlag Jánosok terepe, ahogyan az offshore megoldások is relatíve nagy bevételű és nagy profitú cégek esetén kínálnak lehetőségeket (no, nem ingyen, ahogyan azt sokan vélik, de olcsóbban, mint ha adót kellene fizetni)
Pont ezért írtam, hogy lehet szorgos hatóság módjára gyűjtögetni a pici kis morzsákat, de egy-egy nagyobb hal megszákolása a befektetett energiát nézve messze hatékonyabb és üzenet értéke van a többi cápa felé is. Nyilván itt jön a képbe, hogy a NAV kevesebb igazán dörzsölt és a kiskapukat, módszereket jól ismerő adóügyi szakembert képes alkalmazni (meg persze jogászt és nyomozót) mint amennyi szükséges lenne és arról nem is beszéltünk, hogy sokszor törvények felett álló embereket kellene eljárás alá vonni...
Amit te kerestél kifejezést, az az adócsalás..

Venesz 2017.09.18. 07:23:43

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Örülj neki, hogy Te ilyen okos vagy. Pontosabban így gondolod.

2017.09.18. 07:46:04

@incognito ergo sum:
Az állami adóbevételek felét a fogyasztási adók és céges befizetésk teszik ki. Az szja kb 1/6-a a teljes bevételnek, 2000mrdHUF környékén mozog. Ha valahol nagyot lehet szakítani, az az ÁFA és a jövedéki adók terepe. Ott nemhogy nem fizeti meg a ravaszdi az áfát, de még szemtelen módon vissza is igényli. Na, ott keletkeznek irgalmatlan vagyonok. Átlag Béla meg feketén ássa fel Mariska néni kertjét, kap 3 ezret zsebbe meg egy félliteres cseresznyepálinkát.

Itt említette valaki a céges finanszírozású autókat... ééééés?? A cég vagyona kié? Másrészt meg fizet az ember elég rendesen cégautó adót, (vagy vezet menetlevelet/útnyilvántartást szóval semmi törvénytelent nem követ el. (Nyilván az összes többi járműhöz kapcsolódó adót is befizeti, meg a biztosítást is, tehát nem éri kár az államot)

incognito ergo sum 2017.09.18. 08:26:32

@Dorottya Veres RLDD:

Az adóelkerülés eufemizmus volt, bátrabban adócsalásnak kellett volna neveznem.

Az onlány pénztárgépek bevezetése valamelyest csökkentette a kisker áfa csalás (számla/nyugta nem adás) mértékét, és (nulla közeli infláció mellett) majdnem ezermilliárddal nőttek az áfa-bevételek. Nyilván nem csak az onlányosítás miatt (volt közben GDP növekedés is), de ha ennek csak a harmada köszönhető a fehéredésnek, már az is jelentős tétel.

A transzparencia nem feltétlenül az SZJA bevételeket növelné -- az SZJA csak a felszín. A legális jövedelem nélküli gazdagodás mögött többlépcsős csalások vannak. Például aki kénytelen lesz bevallani a jövedelmét, az nem csak SZJA-t fog fizetni, hanem (legalább) járulékot is.

(A fideszkormánynak egyébként az egyik jó húzása volt, hogy a forgalmi adó kulcsát növelte és az szja kulcsot csökkentette: minél feketébb egy ország, annál inkább a forgalmi típusú adókat lehet beszedni - a jövedelmi típusú adókat kevésbé, a vagyon típusú adókat pedig nagyon nehéz.)

incognito ergo sum 2017.09.18. 08:29:23

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"lusták és/vagy buták"

Se nem lusták, se nem buták. Abban a helyzetben, ahol élnek, a szorgalmukkal nem mennek sokra: a folyamatos kudarc letöri bennük a cselekvési kedvet. Az okossággal se megy sokra, mert a hozzád hasonlóak matt (te is csak a fideszkormány által csúcsra járatott rasszísta propaganda terméke vagy) nem tud felemelkedni.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.18. 10:21:59

@incognito ergo sum:
"Nem, nem minden kormány tolvaj -- ez csak a tolvajok önfelmentése, hogy "de hát más is lop".
Pedig ez a magyarázkodás már az óvodában is kínos volt."
Magyarázkodok? Miben magyarázkodnék? Egyszerű ténymegállapítás. Nem azért igyekeznek a hatalomba az emberek, hogy abból ne legyen hasznuk.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.18. 10:27:27

@incognito ergo sum:
" Abban a helyzetben, ahol élnek, a szorgalmukkal nem mennek sokra: a folyamatos kudarc letöri bennük a cselekvési kedvet. Az okossággal se megy sokra, mert a hozzád hasonlóak matt (te is csak a fideszkormány által csúcsra járatott rasszísta propaganda terméke vagy) nem tud felemelkedni."
Aham. A borsodi cigók szorgosak és okosak. Mert eljártak iskolába, színjelesek voltak, és évekig ott toporogtak a munkaügyi központok előtt. A gyerekeiket pedig szintén példásan elküldik iskolába. Csak a csúnya fidesz rasszizmusa...
Na, ez kb. annyira igaz, mint a te mesecéged. Boldogítsd a svédeket a hülyeségeddel

incognito ergo sum 2017.09.18. 10:40:57

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"Magyarázkodok?"

Igen. A "mindenki más is ezt csinálja" óvodás magyarázkodás.

Ezen felül még hamis is, merthogy valójában NEM minden kormány lop :-) Az autoriter (illiberális) rendszerek kormányai lopnak, mert a rendszer lényege az állami erőforrások "megcsapolása" és a klientúra (régebbi nevén hűbérurak) jutalmazása ezen keresztül.

A nyugati típusú gazdaságban is van bűnözés, nyilván, de a gazdaság egészének hatékonyságát nagyrészt az átláthatóság, a kiszámíthatóság, a stabilitás, az apparátus és a jogszolgáltatás függetlensége adja. Merkelnek nincsen számottevő személyes vagyona. Macronnak sincsen.

Nagyon sivár élete van annak, aki a pénzt nem eszköznek, hanem célnak látja, és erre legkarakteresebb példát a gazdag emberek gyerekei mutatják, akiknek a pénzük már megvan és hiába.

"Nem azért igyekeznek a hatalomba az emberek, hogy abból ne legyen hasznuk."

...de nem is a pénzben mérhető haszonért teszik.

incognito ergo sum 2017.09.18. 10:42:12

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

"Aham. A borsodi cigók szorgosak és okosak. Mert eljártak iskolába, színjelesek voltak, és évekig ott toporogtak a munkaügyi központok előtt. A gyerekeiket pedig szintén példásan elküldik iskolába. Csak a csúnya fidesz rasszizmusa... Na, ez kb. annyira igaz, mint a te mesecéged. Boldogítsd a svédeket a hülyeségeddel"

Most inkább visszakérdezek. Neked milyen elképzeléseid vannak a magyarországon élő kb 800 ezer cigány jövőjéről?

2017.09.18. 11:23:46

@incognito ergo sum: "Most inkább visszakérdezek. Neked milyen elképzeléseid vannak a magyarországon élő kb 800 ezer cigány jövőjéről?"

Bár nem tőlem kérdezted.... de én is kérdeznék... miért nekünk kellene a jövőjüket illetően víziókkal előállni?
Mást sem teszünk 500 éve, csak lehetőségeket igyekszünk teremteni, támogatásokat folyósítunk és mintákat mutatunk. Ahol csak lehet, pozitív diszkriminációt biztosítunk, csak, hogy beinduljon végre valami... (nem fog, de mi ami rajtunk állt, azt már megtettük, szerintem többet is mint ami elvárható)

Te amúgy mire is gondoltál ezzel kapcsolatosan?

incognito ergo sum 2017.09.18. 11:40:03

@Dorottya Veres RLDD:

Én szándékosan kérdést tettem fel.

(Amit idéztél, azok politikai szlogenek, és sajnos nincsen mögötte tartalom. Utoljára Klebelsberg Kunó tett mérhető lépést az integráció felé azzal, hogy kényszer-iskoláztatta a cigányok gyerekeit -- és ez szó szerint kényszer volt, mert a szülők ragaszkodtak a hagyományos írástudatlansághoz.)

Tehát - hogy látod, mit kellene tenni, vagy mi lesz itt 20-30-50 év múlva a cigánysággal.

2017.09.18. 12:26:06

@incognito ergo sum: Elmész te a zizibe...

Nélkülük semmit nem tehetünk. Voltak erre nézvést tervek, de a liberálfasiszta brigád rögtön felhorgadt, mert felmerült az esélye, hogy előrelépés történik és nem lehet kihasználni az erősen megosztott társadalom adta lehetőségeket és különben is jobb, ha a magyarok elfoglalják magukat (és az erőforrásaik jókora hányadát kötik le) a cigánysággal való küszködéssel.
Személy szerint én megfognám az egész díszes kompániát, a díszcigányaikkal egyetemben , összecsomagolnám és piros masnival átkötve annak adnám, aki a leginkább szíve ügyének érzi szegények sorsát.
A világon szerteszét sok cigány él, de nehéz lenne olyan országot mondanai, ahol különösebb sikerrel működne a beilleszkedésük. Nem magyar specialitás, hogy folyamatos konfliktusok és súrlódások kísérik a többségi társadalom és a cigányság együttélését. Mindenhol csak koloncként funkcionálnak.
Közel milliós kisebbség, de két kezeden meg tudod számolni, hány rendelkezik közülük diplomával. Pedig a lehetőségek pont ugyanannyira adottak számukra , de már az általános iskolán is csak irgalmatlan erőfeszítéssel jut túl a zömük. Nehogy elmeséld, hogy ez a mi hibánk.
Én kb kifogytam az ötletekből, másrészt nem is az én kompetenciám, én a rám eső részt berakom a projektbe, de semmi különösebb törést nem éreznék , ha elvonulnánka innen a rásszizmus elől melegebb égtájakra. Vannak hozzájuk hasonlóan rászoruló emberek, akiken kisebb erőfeszítéssel is lehetne segíteni, legfeljebb nagyobb erőforrást tudnánk azok érdekében bevetni.
Nagyon nem tudom, mi az amit még megtehetnénk, de nem tettünk meg, úgyhogy én személy szerint feladom..

incognito ergo sum 2017.09.18. 12:43:28

@Dorottya Veres RLDD:

Röviden összefoglalom:

- elmúlt 500 év
- semmit nem tehetünk
- mások a hibásak
- deportáljuk őket

Látunk ebben valami újdonságot a hasonló problémákra adott (katasztrofális következményekkel járó) próbálkozásokhoz képest?

incognito ergo sum 2017.09.18. 12:58:52

@Dorottya Veres RLDD:

Egyébként nem sportszerű, hogy ezt neked címeztem, mert nem te voltál az, aki lenyomta a "borsodi cigókat", hanem Nagy Fasz hozzászóló.

VALÓBAN NEM LEHET öt perc alatt stratégiai választ adni erre -- és ahogy mondtad, nem kompetenciád. Ez az egészséges önértékelés fontos része, nagyjából tisztában legyünk a tudásunk korlátaival.

A vérliberális jogvédőkkel valóban nehéz megküzdeni, de nem ők az igazi akadály. Magyarországon tizenpár éve (kb 2004-2005-ben) indult az ELSŐ komoly integrációs program, a nagyon kis támogatás ellenére is kifejezetten jó eredményekkel, de az utóbbi években sajnos egyre inkább széllel szemben.

A cégünk "társadalmi felelősségvállalás" jegyében egy csomó középvezetőt elküldött egy-egy napra ennek az integrációs programnak az egyik telephelyére, nézni, beszélgetni, vagy ha éppen volt olyan feladat , besegíteni. Szóval egy kicsit belülről láttam a cigánytelepet és az integrációs program működését. Nagyon értékes tapasztalat volt, és örömmel látom, hogy itt (Svédországban) nem szórványosan és a hatóságok zaklatása közepette, hanem szisztematikusan ezeket a módszereket alkalmazzák.

2017.09.18. 14:35:46

@incognito ergo sum: Pont tegnap hallgattam a Kossuth-on a cigányok felzárkózását elősegíteni hivatott szakemberek egyikének véleményét a témával kapcsolatosan. Cigány nővoltaz illető. Zanzásítva annyi volt a lényeg, hogy a sziszifuszi munka után a második leghiábavalóbb tevékenység. A cigányság nem ér rá egy generációt várni arra hogy úgy éljen, mint a most példaképül állított és amúgy simán lenézett "parasztok"
Illetve nem nagyon akarja a zömük megfizetni azt az árat, ami ahhoz kell, hogy a számunkra sztenderd életvitelt élhesse.Minek tenné,ha nincs kényszer? 3 generáció nő fel úgy, hogy nagy része még nem dolgozott se hosszabb se rövidebb ideig állandó munkahelyen. Nincs meg a napi ritmus,a rendszeresség, így nincs is példa a következő generációk előtt.Meg vannak alternatív lehetőségek...
Igen, lehetne kényszerrel iskolába terelni őket (volt elképzelés, hogy a szülőkről leválasztva, nevelőotthonokban..)de attól még a környezet lehúzza őket, másrészt már általános iskolába lépéskor szocializációból fakadó hátrányokkal indulnak. Ha a képességeikhez igazodóan sorolod őket külön osztályba, az szegregáció... Ha a sulit Gandhi-nak vagy kalyi Jagnak hívják, akkor persze nem az... :)
Nem turistáskodni kell a cigányok között (oké, kalandtúrának nem rossz) hanem tartósan olyan közegben, településen élni, ahol dominálnak. Az mér bezony a túlélő táborok krémje.
Kétségtelen, a rendszerváltás legnagyobb vesztesei közé tartoznak,ám előtte is a többség jóindulatán , meg szolidaritásán múlott, hogy úgy-ahogy létezni tudtak. Az integrációjukba ölt források mérhetetlenek, de lehet, jobban mutatná a valóságot, ha védelmi pénznek neveznénk...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.09.18. 15:13:38

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Oké, buzi, de nehogy már ennyit érjen a segge"
Érdekes egy buzi az, amelyiknek van három gyereke, és most jön a negyedik :-)

incognito ergo sum 2017.09.18. 15:35:21

@Dorottya Veres RLDD:

" Cigány nővoltaz illető. Zanzásítva annyi volt a lényeg, hogy a sziszifuszi munka után a második leghiábavalóbb tevékenység."

Én meg láttam az eredményét. Úgy látszik, lehet jól is csinálni :-)

"Nem turistáskodni kell a cigányok között (oké, kalandtúrának nem rossz) hanem tartósan olyan közegben, településen élni, ahol dominálnak."

Az integrációs program helyi vezetője (nem cigány) tíz éve élt már közöttük, nem a településen, hanem konkrétan a cigánytelep legközepén, neki elhittem, amit mondott a munkáról, a módszerekről. Az eredményt meg láttam, ott volt, az első két ember aki onnan a telepről került egyetemre, szerzett diplomát és visszament segítőnek.

Amit leírtál arról, hogy mik a gondok, abban nagyrészt egyetértünk.

Jövőképen kell gondolkodni. Hogy mi lesz Magyarországgal, ha minden marad, ahogy most. Hány éves vagy? Vannak (lesznek) gyerekeid? Hogyan fognak élni? Nem kémkedek, ezekre a kérdésekre magadnak adj választ. Szerintem ezekből a válaszokból az következik, hogy bármennyire nehéz (nem is költséges, inkább csak nehéz), nincsen más megoldás, mint az, amit a 2004-ben indult integrációs program csinál.

Pannon Puma 2017.09.27. 22:18:56

Nagy fasz vagy te Válasszunk

Én ismerek olyat, aki minimálbért keresett, mert nem tudott elmennyi tanulni a család helyzete miatt. És jobb ember, mint te valaha leszel. E nem személyeskedés, hanem abból, amit látok belőled itt, a száraz, szomorú tény...
süti beállítások módosítása